Hibján Joci és Szurovcsák Pisti semmit sem bízott a véletlenre, kihasználta a lehetőséget és két héttel az Ózd Rallye előtt élesben, a MARB rallysprintjén alaposan letesztelte a sátai gyorsaságit, ami döntő tényezővé lépett elő, mivel már a záró futam első szakaszán jelentős előnyt tudtak kiépíteni Jociék, a 6-os kategória bajnoki címéért folytatott csatájukban Jánosa Ákosék ellenében. A másodpercek végül egészen a célig kitartottak és a srácok még azt sem bánták, hogy az utolsó szakaszon elvesztették az ózdi futamgyőzelmet Trencsényi Vincéékkel szemben, mert a géposztály éves bajnoki elsőségét így is a magukénak tudhatták és ez volt a céljuk. Hibján Józsefet kérdeztük.
Rallye2.hu: Hatalmas volt a tét, így igen intenzíven készültetek az Ózd Rallye-ra. Nagy volt a feszültség?
Hibján József: Nyilván sokat gondoltunk arra a rajt előtt, hogy mi fog történni, hogyan fog alakulni az ózdi hétvégénk. Alaposan rákészültünk a versenyre. Voltunk a futam előtt két héttel a sátai MARB rallysprinten, ahol kifejezetten az esős körülmények közötti tesztelés volt a célunk, mert előtte még egy centit sem mentünk vizes aszfalton a Citroen C2R2 Max-unkkal és a kiszámíthatatlan őszi időjárás okán számítottunk rá, hogy esetleg a Rallye2 évadzáróján is vizes aszfalton kell autóznunk. Ez a főpróba elég sokat jelentett, mert formában tartott, formába rázott minket. Az Ózd Rallye-n visszafogott és biztonságos autózásra készültünk, mert az volt az egyetlen célunk, hogy célba érjünk és megszerezzük a bajnoki címet.
Rallye2.hu: Ez sikerült is. Milyen volt a versenyetek?
Hibján József: A MARB-os hétvégénkkel ellentétben, most jó idő és ragyogó napsütés fogadott minket Ózdon, aminek rendkívül örültünk. Úgy terveztük, hogy a verseny elején nagyon bekezdünk, erősen nyitjuk a napot, majd később gazdálkodunk a kiautózott előnyünkkel. Az első gyorsaságit behúztuk, az jó volt, a kategória bajnoki címéért folytatott csatánkban nagyon fontos, 18 másodpercnyi előnyt sikerült kiautóznunk Királdon Jánosa Ákosékkal szemben. A második és harmadik speciálison pedig azt láttuk, hogy a terveinknek megfelelően kezd felépülni, megerősödni az előnyünk a vetélytársainkkal szemben.
Rallye2.hu: Ez annyira megnyugtatott, hogy a Felsőkelecsényen már inkább az árokban csapattátok… 🙂
Hibján József: 🙂 No igen. Ott volt egy apróbb becsúszásunk. A bal első kerék lekapott az útról és lecsúsztunk az árokba. Teljesen ártalmatlan szituációból alakult ki ez a helyzet. Kb. 15-20 métert mentünk az út mentén, lelassultunk természetesen, ám ha nehezen is, de hamar visszataláltunk az aszfaltra. A gázt nem vettem el, toltam, nyomtam neki, szerencsénk volt, csak 8-10 mp-et vesztettünk, nem sérült meg a kocsink sem, ennyi éppen belefért.
Rallye2.hu: A szerviz után a második körnek 20,2 mp előnnyel vághattatok neki.
Hibján József: A második „félidő” kezdetére meg tudtunk egy kicsit lógni Ákoséktól, csak a biztos célba érkezést tartottuk szem előtt, nem akartuk elrontani, szerettük volna elhódítani a bajnoki címet, ha már a verseny felénél a markunkban érezhettük a kupákat. Az utolsó, sötétben megrendezett királdi gyorsaságit talán már a kelleténél is jobban elspóroltuk, a gumik is elkezdtek fogyni, így Trencsényi Vincéék is megelőztek minket. Elvesztettük Ózdon a géposztály első helyét, de semmi nem számított már akkor nekünk, csak a cél és a bajnoki elsőség. Másodikak lettünk és ezzel meglett az éves elsőség. Nagyon boldogok voltunk a verseny végén.
Rallye2.hu: Megvolt az ünneplés is?
Hibján József: Annyi, amennyit a céldobogón láthattatok. Örültünk, de nem volt a verseny után hatalmas nagy ereszd el a hajamat, a családdal közösen örültünk itthon a sikernek, kihasználtuk a hosszú hétvége hátra lévő részét. Csak a családdal ünnepeltünk, csapat szinten nem volt további ünneplés. De nagyon köszönöm a támogatóim egész éves segítségét és a Bakó Rallye Team munkáját is, mert egy szenzációs és eredményes évet tudhatunk 2016-ban magunk mögött. Köszönjük Ákoséknak is ezt az esztendőt, nagyon jókat csatáztunk, megtiszteltetés volt velük a küzdelem.
Rallye2.hu: Idén láthatunk még titeket?
Hibján József: Az a terv, hogy a Szilveszter Rallye-n rajthoz állunk, de örülnék neki, ha még bővülhetne a versenyeink listája. A Szilveszter Rallye után fix, hogy atomjaira szétszedjük az autót, mivel a nagyrevízió után szeretnénk neki adni egy 110%-os, vagy még jobb felkészítést a 2017-es évre. Jövőre megerősödik majd a kategóriánk, mi pedig szeretnénk a Rallye2 Bajnokság 6-os kategóriájában megvédeni a bajnoki címünket, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak. Sőt, hallottunk Peugeot 208-asokról is elég ügyes kezű pilótáknál ráadásul, nehéz dolgunk lehet a C2-vel. Mi profin, pontosan és maximálisan igyekszünk felkészülni, megpróbálunk harcba szállni a bajnoki címért, mert úgy gondolom, hogy a mi autónk még a jövő évben is egy ütőképes technika lesz, ha megkapja a kellő gondoskodást.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
