Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_814Gyöngyösi Marci és Kollár Karcsi már a rajt előtt is megvívta alaposan a csatáját, de a kategóriatársak helyett még otthon az Opeljük motorjával kellett megküzdeni, életet lehelni bele és rá kellett egy kicsit beszélni az Astra-t, hogy jó lesz neki Fehérváron száguldani. Az autó rendben volt, a célig jól teljesített, sok örömet adott a srácoknak, akik végül mégis keserű emlékekkel, csalódottan tértek haza a versenyről. A miértekről és a tervekről Gyöngyösi Marcival beszélgettünk.

Rallye2.hu: Hogyan készültetek a Székesfehérvár Rallye-ra, ha jól tudom elég sok munkátok volt azelőtt, mielőtt elindultatok Fehérvárra.

Gyöngyösi Marcell: Nem unatkoztunk, az már biztos. A Veszprém Rallye-n nem tudtunk elindulni, mert motort kellett cserélnünk az Opel Astra-nkban, mert kétszer is tönkre ment a motorunk. Alapvetően annak a jegyében telt a felkészülésünk, hogy ezt a problémát kiküszöböljük és be tudjunk szerelni egy megbízhatóan üzemelő motort. Köszönjük szépen a szervizcsapatunk kitartó munkáját, a versenyek előtt és közben, valamint a támogatóinknak is nagy köszönettel tartozok, amiért orvosolhattuk, kijavíthattuk a hibát, és ott lehettünk a Rallye2 Bajnokság idei ötödik fordulóján.

Rallye2.hu: Végül vettetek vagy építettetek motort?

Gyöngyösi Marcell: Is-is. Vettünk egyet és abba nyúltunk bele egy kicsit, de mivel a miénk nagyjából egy teljesen N-es kocsi, nem sok minden történik vele ilyenkor. De természetesen megkapta az új motor a kötelező gondoskodást, futóművet cseréltünk, állítottunk majd felkerekedtünk Székesfehérvárra.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_495

Rallye2.hu: Milyen volt számotokra a Székesfehérvár Rallye?

Gyöngyösi Marcell: Én szeretem ezeket a gyorsaságikat. Tavaly egyetlen versenyen, itt Fehérváron álltam rajthoz egy másik kocsival és már akkor is kedveltem őket. Különösen Nagyveleg nyerte el a tetszésem, főleg így, hogy egy kicsit meghosszabbították a versenypályát. A Csákberény és az Oroszlány pedig egyaránt klasszikus magyar speciálisnak számít azokat is szerettem, nagyjából kalandmentesen autóztunk végig rajtuk. A futóművel végig küzdöttünk, mert túl puhára állítottuk. Az első körben elég necces helyzeteink is voltak emiatt, az Oroszlányon megforogtunk, instabil volt a kocsi eleje. A második kör kezdetén pedig szétpukkant a bal első lengéscsillapítónk így onnantól azzal, vagyis annak a hiányával küzdöttünk. Ezt megoldottuk, ez a sportággal jár, fel kell készülni a hasonló helyzetekre, de olykor akad olyan szituáció is, amit ettől nehezebben kezel az ember.

Rallye2.hu: Mire gondolsz?

Gyöngyösi Marcell: Arra, hogy a második körben etappá nyilvánították a csákberényi gyorsaságit, ami konkrétan a gyorsasági kilométerink negyedét adta. Ez szerintem egy felháborító és vérlázító döntés volt. Főleg arra gondolok, ahogy elővezették nekünk a kialakult helyzetet. Hihetetlen módon vették semmibe ezúttal is a Rallye2 Bajnokság mezőnyét. Sok páros van köztünk, akik nagyon kicsi pénzből, a saját pénzükből, a családjuk pénzéből, önerőből versenyeznek, szeretnének versenyezni és erre elveszik a gyorsasági kilométerek 25%-át. Ez megmagyarázhatatlan volt szerintem, rettenetesen elkeseredettek és csalódottak voltunk miközben etapként abszolváltuk a 21 kilométeres gyorsaságit.

Rallye2.hu: Végül célba tudtatok érni, elégedettek voltatok az eredménnyel?

Gyöngyösi Marcell: A célba éréssel igen, de az eredménnyel annyira nem. Szerintem rossz időket mentünk, ettől jobb időket szerettünk volna autózni. A saját elvárásomtól elmaradtunk. Nem arra gondolok, hogy kaptunk e kupát vagy sem. Ha van, akkor van, örülünk, ha nincs, akkor nincs, nekünk csak az a célunk, hogy jól érezzük magunkat. Ezt megkaptuk a hétvége során, tökéletesen működött minden. De szerettem volna egy kicsit közelebb autózni Péter Palkóékhoz, akik egy a miénkhez hasonló Opel Astra-val autóznak. Ezért én általában hozzájuk viszonyítom az eredményeinket. Palkó egy ügyes, tehetséges, fiatal srác, de én mégis hozzá viszonyítom magunkat, hozzá szeretnék mindig közelebb kerülni időben. Most nem sikerült, de nem bánkódtunk, majd legközelebb.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_047

Rallye2.hu: Mikor és hol lesz a legközelebb?

Gyöngyösi Marcell: Hétvégén, a Baranya Kupán tervezzük. Neveztünk, ismerősek a pályák a Mecsek Rallye-ról, de konkrétan a Baranya Kupán eddig még nem mentem. Nagyon örülök neki, hogy a prológ után lesz egy gyorsasági már élesben, ez egy jó húzás volt Markó Tibiéktől. Szerintem rendben lesz minden, kellemes izgalommal és várakozással tekintünk a komlói megmérettetés rajtja elé.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!