Tóth József, azaz Yondi és Prigyeni Tiszák Péter, két igazi pilóta, első közös versenyét teljesítette Salgótarjánban és mindketten nagyon boldogok voltak a célban, hiszen hosszú szereléssel töltött nappalok és éjszakák eredményét élvezhették, amikor a nyolc gyorsasági szakasz után átgurulhattak a céldobogón. A páros most egy időre elköszönnek a Rallye2 Bajnokságtól, de szívesen mesélt nekünk Yondi a legutóbbi nógrádi megmérettetésükről.
Sokat dolgoztatok az autótokon a salgótarjáni verseny előtt. Miből állt a felkészülésetek?
Yondi: Elég nagy fejlesztéseken vagyunk túl, ami érintette a hátsó hidat, a fékeket és kis részben a motort is. Ez nagyjából kettő-három hónapos munkát jelentett a számunkra. FRT versenyeken tesztelgettük, próbálgattuk és azt láttuk, hogy elég jól összeállt a Ladánk. Nem a csúcs, de haladunk szépen előre. A pályák ismerősek voltak, többször autóztam már rajtuk, Peti is vett már részt olyan versenyen, ahol ezek közül a szakaszok közül jelölték ki gyorsaságinak valamelyiket, sőt sokakkal ellentétben nekem még Sámsonháza is ismerős volt, mert versenyeztem már rajta. Ám mégis új volt valamennyire, mert akkor Nagykeresztúr irányából kellett teljesíteni, éppen fordítva. Petivel mi most mentünk először együtt, ő inkább pilóta, mint navigátor, úgyhogy nem a pályák jelentették neki az újdonságot, hanem a teendők a jobb1-ben. De nem volt ezzel sem gond, tökéletesen tudtunk együtt dolgozni, minden rendben volt a verseny során.
Prigyeni Tiszák Péter: Elég kacifántos volt a felkészülés, mert mindketten éjt nappallá téve dolgoztunk, nehéz volt összehangolni a felkészülést a munkánkkal. Attila és Yondi tüsténkedett a legtöbbet a kocsi körül. A pályabejárás nekem igen érdekes volt, mert eddig mindig a bal1-ben ültem, ezen kívül csak egy kazári sprinten navigáltam. Ez pont a salgótarjáni verseny előtt egy héttel volt. Mindketten sofőrök vagyunk, remekül összeraktuk az itinert, tetszett a pályabejárás. Kizárólag célba szerettünk volna érni.
Célba értetek, minden gyorsaságit teljesítettetek. Milyen volt belülről a versenyetek?
Yondi: A prológon nem kezdődött jól a salgótarjáni futamunk. Szeretem az szlalom jellegű dolgokat, szoktam is szlalom futamokon részt venni, de most nem mertük feltenni az autóra az utcai gumikat, mert a versenykiírásban meghatározták, hogy milyen gumikat használhatunk, mi pedig nem láttunk arra lehetőséget, hogy a slickek helyett utcai abroncsokat szereljünk fel. Nem akartuk megkockáztatni, hogy emiatt vasárnap reggel ne engedjenek elrajtolni minket. A prológ táv negyedét elfogadhatóan abszolváltuk, de amint elkezdtek tapadni a versenygumik, onnantól gyalázatosnak mondanám a bemutatkozó produkciónkat. Az életben nem mentem még ilyen rosszul prológon. Közben kerekedett egy kis zavar az utastérben, mert valahogy átkapcsolódott egy olyan programra a kocsi, amire nem kellett volna. Fogalmunk nem volt róla, hogy mikor és hogyan történt, a helyzetet pedig tovább nehezítette, hogy szerdán lett felprogramozva az autó, két programot tud, mi pedig azt sem tudtuk hirtelen, hogy a melyik program lehet az igazán jó választás. A rajtprogram sem azt csinálta, amire számítottunk. Izgalmas este volt. Vasárnap reggel vizes, hideg, csúszós aszfalt fogadott minket a gyorsaságikon. Úgy taktikáztunk, hogy előre puhább, hátra keményebb abroncsokat raktunk fel, óvatosak voltunk, nem akartunk egyáltalán vérre menő harcokba bonyolódni, csak élvezni akartuk a versenyzést. Az első kört ennek megfelelően, kalandmentesen abszolváltuk. A második körben viszont volt egy igen necces helyzet, amikor egy kicsit megcsúszott az autó, de a gumik hirtelen megtapadtak és kétkerékre álltunk. Elég sokan meglepődtek, – köztük mi is – egy fotós a nógrádi erdők teljes nyúlállományát simán megszégyenítve szaladt fel a domboldalon, mi pedig igyekeztünk elkerülni minden utunkba eső akadályt, tereptárgyat és szalagkorlátot. Szerencsére mindenki épségben átvészelte az esetet, mi pedig karcmentesen autózhattunk tovább, a cél felé. Meg is érkeztünk a céldobogóra, a kőkemény P12-es géposztály hetedik helyét szereztük meg, amivel teljes mértékben elégedettek voltunk. Az utolsó körben ugyan buktunk egy helyet, mert a Szabó-Keresztesi páros megelőzött minket. Annak nagyon örültem, hogy határozottan jobban mentünk, mint a tavalyi nógrádi futamunkon, ezt pedig előrelépésként értékeltünk.
Prigyeni Tiszák Péter: Eddig soha nem mentem még a Rallye2 Bajnokságban csak MARB és egyéb amatőr versenyeken. Új volt minden, pörgős és izgalmas, jól szervezett. Pozitívumként éltem meg a teljes versenyt. Óriási élmény volt a P12-es géposztály nagyágyúival, egy kategóriában versenyezni. Hozzájuk képest mi egy erős középmezőnyt képviseltünk, hetedikek lettünk, aminek tiszta szívből tudtunk örülni. Jól sikerült a hétvégénk.
Mi lesz a folytatásban?
Prigyeni Tiszák Péter: Én már túl is vagyok a folytatáson, mert felkértek, hogy egy ballagáson autóztassam meg jó alaposan a végzős srácot, amit már két és fél hónapja szerveztek meglepetésként a srác testvérei. Törökszentmiklóson jártunk, leszakadt az ég, de nagyon élveztük az autózás minden pillanatát, kihasználtuk a teljes nagy betonplaccot, ami a rendelkezésünkre állt egy órán keresztül. Yondinak pedig nagyon köszönöm, hogy eljött és szervizelt, és hogy átadta nekem az autóját, mert Törökszentmiklóson én voltam a sofőr.
Yondi: Nem kizárt, hogy ott leszünk a Budapest Rallye-n és akkor már az is megeshet, hogy a feleségem diktálja majd nekem újra az itinert, vele szoktam egyébként is versenyezni. Ha sikerül, akkor addig még egy osztrák futamon is szeretnénk rajthoz állni, ha Kocsomba Karcsiékkal ki tudunk menni, akkor lehet, hogy ott is kipróbáljuk majd magunkat. És közben persze aktívan megyünk az FRT-n, mert mint már fentebb is említettem, én nagyon kedvelem az egy napos, szlalom jellegű versenyeket. De teljes Rallye2-es évet, vagy a Szombathely Rallye-t nem tervezünk. Ez egészen biztos.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
Külön köszönet a Családomnak a türelemért, mert az elmúlt két hónapban azért elhasználtam egy pár piros pontot! 🙂 Köszönöm Polyák Attilának, párjának Aninak, Tiszáknak. Frenkynek, Csigának, Sajtnak, Máténak, Májkinak, az NVG-csapatnak és természetesen a Fire Electric System Kft-nek, akik nélkül ez nem jöhetett volna össze.
