Első olyan versenyére készül Ifj. Kanyik Antal és Nyirfás Julcsi, amit itthon, hazai pályákon vívnak, ám részben mégis külföldi lesz. A Peugeot 208 R2-vel versenyző párosra ugyanis pályafutása negyedik Mitropa kupás megmérettetése, a Baranya Kupa vár, augusztus első hétvégéjén.

A pályák ismerősek lesznek, hiszen már többször versenyeztünk, – többek közt tavaly augusztusban is – a klasszikus, mecseki pályákon. Legutóbb a Rallye2 Bajnokságban róttuk a komlói kilométereket – idézte fel a Baranya Kupával kapcsolatos legfrissebb emlékeiket Anti. Julcsival is autóztunk már számtalanszor a Mecsekben, tavaly pedig Endrész Pisti barátom olvasta az itineremet a Baranya Kupán. A pályák technikásak, tempósak, tetszettek mindig is, nagy meglepetésre nem számítunk velük kapcsolatban. Mindhárom ránk váró gyorsaságinak megvannak a nehézségei, izgalmas részei, ezekre megpróbálunk majd különösen nagy figyelmet fordítani.  A pályabejárás és az átvételek után pénteken délután, a belvárosi prológot, majd az esti sötétben még két gyorsasági szakaszt teljesítenünk, Vasas és Hosszúhetény között.

Szombaton összesen hat gyorsaságit kell abszolválni Hosszúhetény és Alsómocsolád környékén. A versenytáv egy kicsit hosszabb lesz, mint ahogy korábban Komlón azt megszoktuk, ám ez idén már nem újdonság a számunkra, a Mitropa Kupán hozzászoktuk a több kilométerhez, ehhez mérten készítettük fel, és néztük át, az autónkat, a legutóbbi futamunk óta. Kapkodás nem volt, mert miután hazatértünk Szlovéniából hamar ráncba szedtük a Peugeot-nkat, mert terveztünk a Baranya Kupa elé még egy olaszországi fordulót a Mitropa Kupában, ahová végül nem jutottunk el, de most hasznunkra vált a júniusi munkánk, amire még biztos, ami biztos alapon rá is dolgoztunk egy kicsit. Szlovéniában volt egy kisebb árokjárásunk, emiatt levettük a váltót, cseréltünk csapágyakat és kuplungot is, mivel a kuplung leégett, amikor próbálkoztunk visszatérni az árokból, az útra. Futóművet is állítottunk, mert találtunk egy szuper beállítást, amin akár még a Baranya Kupát megelőző teszten, vagy magán a versenyen is tudunk finomítani. Az ellenfeleinket már sikerült megismernünk az előző három fordulóban, sejtjük, hogy kikre kell figyelnünk, megtapasztaltuk, hogy kik azok, akik bárhol gyorsak tudnak lenni, de szeretnénk kihasználni velük szemben is a helyismeretünket. Ha eljönnek Komlóra, ha nem, akkor is azon leszünk, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük a mecseki pályákon. A kétkerékhajtásúak között jelenleg pontegyenlőséggel ugyan, de a harmadik helyen állunk, ezért szeretnénk megerősíteni a pozíciónkat, illetve igyekszünk egy kicsit ellépni a vetélytársaktól. Reménykedünk abban, hogy jó, valamint vidám lesz a versenyünk, amire igyekszünk nem rágörcsölni. A küzdelem viszont már azelőtt elkezdődik nekünk, mielőtt elindulnánk Komlóra, mivel sajnos három szerelőnk sem ér rá a Baranya Kupa időpontjában.

Egyikük esküvőre hivatalos, a másik nyaral, a harmadik segítőnk pedig másnál is szervizel, csak ott mozgószerviz lesz, és nem tud bent lenni ezúttal még a szervizparkban. Ez a helyzet nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, de megoldjuk, és azon leszünk, hogy ne nyomja rá a bélyegét a hétvégénkre sem. Igyekszünk, hogy jó sok ponttal és szép nagy serlegekkel gazdagodjunk majd szombaton este, a komlói városházánál – összegezte a terveket Ifj. Kanyik Antal.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Kroon Oil, Elaforg 2000 Kft, Exclusive Tours, és Exclusive Change, Hidra Kft, Hidra Kecskemét, Pentolt, Alpha industries, Kanyik autószerviz, 3D iclone, Schőn kerékszerviz

Elérhetőségek:

Facebook: https://www.facebook.com/kanyikmotorsport

Instagram: https://www.instagram.com/kanyikmotorsport/

Honlap: http://kanyikmotorsport.hu/

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!