A szokásosnál is nagyobb lelkesedéssel készültünk a komlói versenyre, mert a tét az A-N csoport második helyének megőrzése volt.
Ehhez Baksai Laciékkal kellett meccselnünk, mert az 5 pont előnyünk, igen karcsúnak volt mondható. Hogy kicsit gyakoroljunk, szaladtunk egyet egy tesztversenyen, ahol tökéletesen begyakoroltuk a lassítók elütését! Ezt a hűtőnk nem nézte jó szemmel és nem kért a további közreműködésünkből, le kellett cserélnünk, de szerencsére nagyobb károsodás nem történt, így csak az elkoptatott gumikat kellett a Baranya Kupára pótolnunk. Figyeltük is az időjárás jelentést megállás nélkül, de szokás szerint össze-vissza beszélt mindenki, így nem lettünk okosabbak. Végül szereztünk pár használt slicket, meg lehoztuk a padlásról az alig használt intermédiákat, és gondoltuk lesz, ami lesz! 🙂 Aztán lett is! 😀 Az első körben szokásunkhoz híven kicsit bealudtunk, de nem annyira mint máskor, talán a gumizást is eltaláltuk kivételesen, így a legnagyobb meglepetésünkre, kemény 5 mp-el Laciék előtt voltunk! A szervizparkban láttuk, hogy lóg az eső lába, de bizonytalankodtunk, ezért nem cseréltünk kerekeket, csak betettünk hátra két intermédiát. Jól döntöttünk megint, mert Hetvelyen és Árpádtetőn, még majdnem száraz úton tudtunk lejönni, csak a vasasi gyorsra kaptunk be némi esőt. Javítottunk is az időinken, de nem tudtunk neki örülni, mert a Lada kocsi kiesésével, az ölünkbe hullott a győzelem, holott szerettük volna ezt valódi küzdelem árán megszerezni! Laci, Bélabácsi őszintén sajnáljuk, hogy kiestetek! Respekt és tisztelet nektek! Reméljük jövőre lesz alkalmunk nagyokat csatázni! A harmadik körre végül felkerültek az intermédiák, mivel az eső elkezdett esegetni és megpróbáltunk az abszolútban előrébb keveredni. A harmadik helynél előrébb nem jutottunk végül, de a nap folyamán háromszor mentünk A-N abszolút időt, ami jól esett a tépázott lelkünknek! 😀 Összefoglalva, ismét nagyon jól éreztük magunkat Komlón. Szeretjük ezeket a gyorsokat, szeretjük a rendezőket, szeretjük a Rallye2-es versenyzőket és úgy gondoljuk, hogy az ilyen versenyekért érdemes egész éveben küzdeni, lapátolni a pénzt, építgetni az autót! Nagyon örülünk, a második helyezésünknek, de ne felejtsük el, hogy ehhez a szerencse is nagyban hozzájárult. Persze azzal vigasztaljuk magunkat, hogy a verseny vége mindig a célban van, de nagyon hiányzott a mezőnyből Dezső és még egyszer meghajtjuk fejünket Baksai Laci előtt, mert ha az autója is úgy akarja, nem tudtuk volna legyőzni. Mi a magunk részéről, rengeteg tapasztalatot szereztünk az idén is és ezeket felhasználva, szeretnénk jövőre úgy felkészülni, hogy ne a szerencsén múljon a helyezésünk. Ha lesz Rallye2 bajnokság, akkor szeretnénk a bajnoki címért versenybe szállni! 🙂