Szabó Zoltán és Nagyváradi Roland a prológtól kezdve szinte folyamatosan a dobogó második fokán állt a P13-ban a Kazincbarcika Rallye-n, de sajnos a célban már nem örülhettek a géposztály ezüstérmének. Szabó Zoltánnal beszélgettünk.

Milyen elképzelésekkel utaztatok el Kazincbarcikára?

A legfontosabb célkitűzésünk az volt, hogy érjünk célba, és szerettünk volna a P13-as kategóriában a dobogóra felállni. A pályák nagyrészt ismerősek voltak, hiszen én miskolci vagyok és tavaly is ott voltunk a kazincbarcikai futamon, ami 2021-ben évadzáró forduló volt. Akkor a másodikak lettünk a géposztályban.

A célba érkezés sajnos nem jött össze. Mi történt veletek a versenyen?

A prológ jó volt, csak egy gumit kellett kikerülnünk, amit a salakon a párunk kidobott elénk, de egész jó időt futottunk, egy fél órán keresztül nem is tudták megdönteni. A salak nekünk nagyon bejött és a visszajelzések is elég jók, úgy halljuk, hogy a szurkolóknak is tetszett a produkciónk. Vasárnap, az első szakaszon, Sajókazán kategória harmadik időt futottunk, majd Szuhogyra, Bukulya Pistiék esése miatt etapként autóztunk át. Elég rossz etapidőt kaptunk, mert az ötödik szakaszon 29 másodperccel mentünk jobbat, mint a megállapított időnk. A harmadik szakaszon, és onnantól kezdve mindenhol második időket szereztünk a P13-ban.

Az ötödik szakaszon az előttünk rajtoló párost utolértük, de még ezzel együtt is hoztuk az újabb ezüstérmes pozíciót. Ezután viszont a hajtással problémáink adódtak, a váltóban adta föl a harcot egy csapágy, emiatt ki kellett állnunk, nem jutottunk el a kazincbarcikai célig. Addig eseménytelen volt a futamunk, nem hibáztunk, nem volt kalandunk, lassítót sem romboltunk, jó volt nagyon a verseny. Nyilván, mi is csúszkáltunk a fehér aszfalton, de ahhoz képest egészen jók voltak az időink. Az biztos, hogy fáznunk nem kellett a versenyhétvégén, a klíma még nem készült el még az autóba, de így is bírtuk valahogy. Szerettük volna mind a kilenc gyorsaságit teljesíteni.

Hol találkozhatunk veletek legközelebb?

A Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n, nem veszünk részt, de a Vértes Rallye-ra készülünk. Ott, valamint Ózdon mindenképpen szeretnénk menni. Pécs nekünk messze van, a nagy kazincbarcikai pontveszteség miatt számunkra valószínűleg elúszott a bajnokságban az első két hely. Emiatt kérdőjeles Pécs, de meglátjuk. Ha minden jól alakul Móron, még az is megeshet, hogy végül a Mecsek Rallye-val kapcsolatban is eltűnnek a kérdőjelek.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!