Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_092Forgács Laci és Begala Tomi Eger és Miskolc után idén harmadik alkalommal mérette meg magát a Rallye2 Bajnokság P13-as géposztályában. A sikeres célba érkezéshez ezúttal kupák, konkrétan a kategória harmadik helyéért járó pontok és serlegek is megillették a srácokat. Bár ha már az új motorral a BMW-ben falnák a kilométereket, akkor talán még szebb is lehetett volna a bizonyítvány. Mégsem ezért volt a végén szomorúak, vagyis inkább csalódottak, hanem az alaposan megnyirbált versenytáv és a 21 kilométernyi váratlan etap miatt. A hétvégéjükről a csapat mindenesét, Forgács Laci korábbi navigátorát, Szabó Krisztiánt kérdeztük.  

Rallye2.hu: Miskolcon mentetek utoljára, nagy szünet volt a Veszprém és a Székesfehérvár Rallye között is, akadt időtök bőven felkészülni a versenyre. Mivel készültetek?

Szabó Krisztián: A miskolci verseny után rögtön belekezdtünk a motor építésbe, de a szakembereink betegsége miatt még sajnos mindig nem készültünk el vele, sőt nem is látjuk még jelenleg a munka végét. Hirtelen felindulásból Béres Joskó segítségével sikerült beszereznünk egy tolókerekes váltót a Székesfehérvár Rallye előtt, ami óriási dolog nekünk, soha egyetlen autónkban sem volt még ilyen alkatrészünk. Jó lett volna még a fordulatszámon és a végáttételen egy kicsit módosítani, javítani, de sajnos a verseny rajtjáig erre már nem maradt időnk. Így a váltós fejlesztésünk nem hozta meg a várt eredményt, mert, amit nyertünk a váltóval, azt elvesztettük a másik oldalon. Főleg a végsebesség tekintetében volt érezhető az „elbutulás”, ami ezeken a pályákon, ahol sokszor mentek 5-ikben, tiltáson a fiúk, hatalmas veszteség volt.

Rallye2.hu: Milyen volt a versenyetek?

Szabó Krisztián: Apróbb műszaki gondokkal küszködtünk, amit az előbb elhangzottak miatt éreztünk, ezt leszámítva, pont úgy, mint általában nem volt komolyabb problémánk a kocsival. A kategóriánk harmadik helye azt érzem, hogy az ölünkbe hullott, egy viszonylag eseménytelen versenyen. A motorerő hiányával év eleje óta küzdünk, így volt ez most is, reméljük hamarosan elkészül az új motor, ami a tervek szerint kiküszöbölné a problémát. A srácok elmondása és a felvételek tanulsága szerint is kemény tempót diktált Laci és Tomi a lehetőségeikhez mérten. Jók voltak a féktávok, rendben volt a kanyarsebességük, ezekre a dolgokra egyáltalán nem lehetett panasz.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_794

Rallye2.hu: Mégsem vagy felhőtlenül boldog, az autó technikailag megbízható volt, a fiúk ügyesek, kupát szereztek, akkor mire lehet panasz?

Szabó Krisztián: Az egyetlen negatívum, amit nagyon fontos megemlíteni, az az, hogy a gyorsasági kilométereknek a 25 %-át már megint elvették a Rallye2 Bajnokság mezőnyétől, akkor, amikor a csákberényi szakaszt etappá nyilvánították a szervezők. Szerintem nagyon átlátszó trükk volt ezt a rádióösszeköttetés hiányára fogni. Az ORB mezőnyénél nem volt ilyen probléma sem az első, sem a második körükben. Ugyanolyan felháborító eset volt ez is, mint, ami a tavalyi Mecsek Rallye-n történt, hát ez az idén is megesett, csak ezúttal itt. Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon komoly indok kellene most nekünk ahhoz, hogy a Rallye2 Bajnokság versenyein folytassuk a pályafutásunkat. Sok kilométert utaztunk, új gumikat vásároltunk, erre a versenykilométerek negyedét elveszik tőlünk. Minél több versenykilométert akartunk menni, közönség előtt, fényképeken szerepelni, versenyezni, ezért mentünk oda. Etapban kocsikázni itthon is tudunk…

Rallye2.hu: Akkor hogyan tovább most?

Szabó Krisztián: A következő versenyünk biztosan Szlovákiában lesz, ezután pedig lehet, hogy felvesszük a kapcsolatot a szlovák Rallye2, vagy utánpótlás bajnokság illetékeseivel, mert felháborítónak gondoljuk, hogy a Fehérváron történtekhez hasonló dolgokat a Rallye2 mezőnyével bármikor megtehetnek. Egyelőre tehát elég keserű a szánk íze a verseny után. Örülünk a pontoknak és a kupáknak, de sajnos ez így nem volt az igazi, nem ezért utaztunk el Székesfehérvárra.

Köszönjük együttműködő partnereinknek:

Zég Kft, Certa Kft, Alu Casting Support Kft, Orbitex Kft, Max Ferro Kft, Lakat- Tank Kft, Vector Line Consulting Kft, Balance A&M Kft, Alinea-B Bt, Bon-Copy Kft, Denré Kft, Pizza Rosso, Autóbontó Sátoraljaújhely, Fedor-Tanya Vendégház, Szalontai Pálinka, Kisgép Központ, külön köszönet a Szervizcsapatunknak és Béres Jozef Macajnak a gyors váltóösszerakásért!

Köszönet média partnereinknek:

Arable Racing Kft, www.rallye2.hu, www.rallyfeeling.hu, ztvmotorsport.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!