Simon György és Simon Tímea számára teljesen ismeretlen volt a Győr Rallye, de hamar megbarátkoztak a környezettel és a Lada Kupa bronzérmét haza is vitték az első győri megmérettetésük emlékéül. Simon Györggyel beszélgettünk. 
Milyen tervekkel jöttetek Győrbe? Mi volt az elképzelés? Ha jól tudom, még nem jártatok a környéken sem.
Jól tudod, kiválóan informált vagy. 🙂 Még átutazóban sem voltunk Győrben, nemhogy a győri pályákon, így kizárólag belsőkamerás felvételekből tudtunk felkészülni a versenyre. Abból szerencsére bőven állt rendelkezésünkre, úgyhogy tudtunk készülni rendesen, bár az nem nyilván nem olyan, mintha már tavaly is indultunk volna a 2. Győr Rallye-n. Ez is jelentett valamit, nem vakon indultunk el a teljesen ismeretlenbe. Szerettünk volna jól szerepelni, célba érni és ha lehet akkor pontokkal és serlegekkel elindulni hazafelé a vizek városából.

@rallye2.hu

Simon György-Simon Tímea Győr Rallye 2025 Rallye2 prológ2 Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Panaszra semmi ok, mindkettőből jutott a szombati nap végére. Milyen volt nektek a verseny? 
Nem kevés kilométert kellett megtenni Debrecentől Győrig, hosszú volt az út, (Hozzatok gyorsan egy csomag 100-as zsepit! – a szerk. 🙂 😉 ) hosszú volt a verseny, nekünk már szerdától megkezdődött, ezért nem álltunk rajthoz a vasárnapi nap. Nem szerettük volna, hogy majdnem egyhetes futam legyen a Győr Rallye-ból, ennyi időnk azért nincs a versenyzésre. Emiatt csak szombaton indultunk, kizárólag az első versenyre neveztünk. A Rábaring az annyira nem tetszett, nem lett volna a szívünk csücske, a plusz napok mellett ezért sem vonzott a második félidő gondolata. Az első napi gyorsokra szavaztunk, azok lényegesen szimpatikusabbaknak néztek ki. Sajnáljuk, hogy a szerencsétlen balesetben megsérültek a sportbírók, jobbulást kívánunk minden érintettnek! A kisgyónbányai gyors amúgy nagyon tetszett, szívesen autóztunk volna még rajta párszor, kár, hogy így alakult. A Tés, meg a Bakonybél volt még. Tés majdnem olyan, mint a Miskolc közeli mályinkai pálya, nem sok aszfaltot tartalmaz és szűk, az tetszett, de a tési sem volt rossz. Az pedig jó gyors és dobálós volt. Így elsőre személyesen megtapasztalni a környékbeli pályákat nem volt rossz. Egy kicsit jobb útminőségre számítottunk, de azért a rallye-ban mindig kell improvizálni, ezt is gyakorolhattuk, az sem volt rossz. Kaland kicsúszás, megforgás, technikai hiba, gond, baj, bú, bánat nem ért minket szerencsére, túl nagy dolog nem történt, összesen két túlcsúszásunk volt. Előfordult, hogy kézifékkel kellett befordítani, meg egy picit lelógott az árokba, de időveszteséget nem szenvedtünk el sehol sem. Az autó az szívatott bennünket, mert hamarabb leszabályoz, mint kellene. De most úgy tűnik, hogy azt a problémát is megtaláltuk, egy főtengely jeladó hiba okozhatja, úgyhogy azt majd a következő, zempléni versenyig majd kiküszöböljük.

Ezek szerint ott lesztek a Zemplénben, nem lőttem mellé nagyon, amikor a nyári, zempléni családi nyaralásotok fotóit látva felvetettem, hogy már júliusban nyomtátok a pályabejárást. 🙂 De várjunk még a Zemplénnel! Kíváncsi lennék rá, hogy a Győrben szerzett Lada Kupa harmadik hellyel elégedettek vagytok-e?
A pályafeldolgozásban nem voltunk 100%-osak, úgyhogy maximálisan elégedettek vagyunk, mert igazából az ölünkbe hullott jóformán a serleg, de végül is ott voltunk a pályán, közel voltunk az elejéhez, és így sikerült a harmadik hely végül, ezért maximálisan elégedettek vagyunk vele. Már csak azért is, mert elég sokan voltunk a kategóriában, valamint a kupában, emiatt nagyon örültünk ennek a bronzéremnek. Mielőtt kifelejtenénk a beszélgetésből, a prológot is nagyon élveztük. Rettentően sok ember volt, nagyon ritkán látunk ilyen sok érdeklődőt egy szakasz mentén, fantasztikus élmény volt. Teljesítettük a prológot, belefűztünk még egy-két plusz kört is a körforgalmakban, a cél után pedig megnéztük az ORB-t, ha már mindössze 300 méterre volt a szállásunk a pályától. Elképesztő, hogy 4-5 sorban álltak az emberek a körforgalmak mellett, ez majdnem olyan volt, mint régen.

@rallye2.hu

Simon György-Simon Tímea Győr Rallye 2025 Rallye2 Gy1 Kisgyónbánya-Csőszpuszta Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Na jöjjön az a Zemplén Rallye! Mit terveztek vele?
Szeretnénk mindenféleképpen menni, úgy tűnik, hogy most már az illetékesek is nagyon meg akarják tartani, és szerencsére a Rallye2 Bajnokság is szerepelhet. A környéket nagyon szeretjük, bár a novemberi időponttól egy kicsit lehetett volna hamarabb, ha az eredetileg tervezett dátumon lenne megrendezve, az jó lett volna. Akkor nem kéne annyira hűvös, ködös időjárásban mennünk, de remélem így is élvezhető lesz. Legutóbb is nagyon élveztük azokat a gyorsokat, reméljük 2025-ben is hasonlóan jó szakaszokkal készülnek majd a szervezők, mint tavaly.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!