Ruszó Krisztián izgatottan készül a Miskolc Rallye vasárnapi gyorsasági szakaszaira, hiszen tavaly nem sikerült neki jól a hazai futam, hiába volt szépségdíjas az új VFTS-e, az alapos felkészítés ellenére sok probléma jelentkezett a versenyen. Most Krisztián új navigátorral indul az évnek, a továbbra is kőkemény P12-es géposztályban, ahol a dobogós helyezések valamelyikét szeretné begyűjteni az évadnyitó megmérettetésen. Ruszó Krisztiánt kérdeztük.

Rallye2.hu: Mit változtattatok az autótokon a tél folyamán és mit terveztek 2017-re?

Ruszó Krisztián: Néhány nappal a verseny előtt már csak a műszaki vizsga volt hátra a felkészítéséből, de még egy kis tesztre szeretnénk valahol sort keríteni a Miskolc Rallye-t megelőzően, hogy valamennyire visszanyerjük a formánkat a bajnokság rajtja előtt. A motorunk az új benzinhez beállítva is erősebb lett, mint amilyen tavaly volt. A hajtáson és a futóművön javítottunk, jelentősen nem fejlesztettük, de sok kis apróságon sokat dolgoztunk a holtszezonban. Reméljük, hogy tökéletesen sikerült felkészítenünk az évre a VFTS-ünket. Amint 100%-ban összeállnak a dolgaink, megfogalmazzuk az egész éves terveket is. Az aszfaltos futamokon szeretnénk ott lenni, a murvák pedig egyelőre kérdőjelesek, de dolgozunk a megvalósításukon. Jó lenne a laza talajú futamokon is rajthoz állni.

Rallye2.hu: Hazai, ismerős pályák várnak rátok hétvégén. Szereted ezeket a gyorsaságikat?

Ruszó Krisztián: Mályinka ebből az irányból idegen, ismeretlen lesz a számomra, mert így még nem autóztam rajta. Sőt, még Garadna felől is csak tavaly teljesítettük, egyetlen egyszer ezt a speciálist. Attól eltekintve, hogy egy nagyon jó szakasz, nem jó emlék, mert 2016-ban, Mályinkán, csak három hengernek volt kedve dolgozni a motorban. Szerintem idén ez lesz a Miskolc Rallye mérvadó szakasza, Mályinkán sok minden el fog dőlni. Kánón, amikor legutóbb az útvonallapon szerepelt, a pályabejáráson sokan aggódtak, hogy a minősége miatt nem lehet majd jót autózni rajta. Én már akkor is úgy vélekedtem, hogy versenytempóban sokkal jobb lesz. Szerintem igazam lett, a Kánó-Imola-Ragály egy igazi rallyepálya. Koszos, dobálós, szűk, minden benne van, ami kell. Lyukóbányát pedig nevezzük bemelegítésnek, Kánóra és Mályinkára. 🙂

Rallye2.hu: Milyen eredménnyel lennétek elégedettek a célban?

Ruszó Krisztián: Sikeresen és eredményesen akarunk célba érni. Nem titok, hogy P12-es kategóriában szeretnénk dobogóra állni. Ebben az új navigátorom, Geró Gábor lesz a segítségemre, Kopcsó Peti barátom helyett. Gáborral, 2016-ban már teljesítettünk együtt néhány sprintversenyt, ezért nem hinném, hogy problémák adódnának köztünk az összeszokással. Úgyhogy már nagyon várjuk a vasárnapi rajtot.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!