Ruszó Krisztiánnak és Geró Gábornak a legfontosabb elképzelése megvalósult a Mecsek Rallye-val kapcsolatban, szinte teljesen hibátlan volt az autójuk a futam során, de a várt eredmények mégsem jöttek. A vélhető okokról Ruszó Krisztiánnal beszélgettünk.
Miskolcon, azaz otthon nem voltatok elégedettek a végeredménnyel, de mégis csurrant-cseppent egy Lada Kupa első hely. Milyen tervekkel vágtatok ezután neki a mecseki hétvégének, a Mecsek Rallye-nak?
A Mecsekben régebben voltunk, tavaly például kihagytuk a Mecsek Rallye-t, 2023-ban jártunk Pécsen legutóbb. Leginkább szerettünk volna hibák nélkül végigmenni, műszaki problémáktól mentesen versenyezni, aztán úgy voltunk vele, hogy az eredményt utána majd meglátjuk. Érjünk célba, ez volt a lényeg, extra nagy terveink nem voltak Mecsek Rallye-ra. Már csak azért sem, mert a Déli régióban valamiért soha nem megyünk túlzottan jól, mint utólag kiderült, ez a tendencia idén is stabilan tartotta magát, nem úgy sültek el a dolgok, ahogy terveztük, pedig a kocsival lényegében semmilyen problémánk nem volt. Apróbb hibákkal küzdöttünk, például, hogy etapon nehezen indult be a motor, ezt sikerült is orvosolnunk félidőben.
@rallye2.hu Ruszó Krisztián-Geró Gábor Mecsek Rallye 2025 Rallye2 Gy1 Árpádtető-Orfű Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Mi történt veletek a hat gyorsasági alatt? Üres kézzel nem tértetek haza Pécsről sem.
Azt mondanám, hogy az első gyorsaságitól egészen a hatodik szakaszig lényegében átaludtuk az egész versenyt, mivel nem találtunk rá a kellő ritmusra egyik pályán sem. Majd kielemezzük a belsőkamerás felvételeket, hogy mi vezethetett ide, de valószínűleg amiatt történt minden, hogy én, agyban nem 100%-osan voltam ott a versenyen. Nagyon sok munkám volt azon a héten is, amikor a Mecsek Rallye-t rendezték, elég nehezen jutottunk el Pécsre, érzésem szerint a megfelelő ráhangolódásra és a koncentrációra lett volna szükségünk ahhoz, hogy Pécsen, jobban szerepeljünk. Az autóval kapcsolatban az volt a furcsa, hogy az etapokon nem akart beindulni, amikor leállítottuk. A szervizben megkérdeztük Papp Arniet, hogy nem-e tud nekünk laptoppal segíteni, mert azt sajnos sikeresen otthon hagytuk. Ő nagyon szívesen segített, áthozta a laptopját, kiolvastuk a hibát, megoldottuk, rendesen indult onnantól a kocsi. Ezúton is köszönöm neki, hogy átjött és segített megoldani a problémát. Ezen kívül a VFTS-ünk jól működött, most nem benne kellett keresni a hibát. Én magam voltam a hibának az oka, szerintem rajtam múlt a jobb szereplésünk. Reméljük, ha lesz jövőre is Mecsek Rallye, akkor újra el tudunk utazni és újult erővel, teljes koncentrációval sikerül nekivágni és eredményesebben is szerepelünk majd 2026-ban, mint idén.
Mi lett a végeredmény?
Az összetettben a hatodik, a P12-ben a negyedik, a Lada Kupában pedig a harmadik hely lett a miénk. Kupát kaptunk, pontot szereztünk, így tényleg nem kellett üres kézzel hazautaznunk, de lehetett volna ez jobb is. A Mecsek Rallye-ról azt kell mondjam, hogy összességében egy nagyon-nagyon jól szervezett verseny volt, Lakatos Robiéknak jár emiatt egy nagy dicséret és köszönet, hogy egy ennyire jó versenyt, kiváló időtervvel raktak össze. Szerintem teljesen rendben volt a Mecsek Rallye, mint rendezvény, ezt el is mondtam a céldobogón. Köszönjük Kálmán Tominak, hogy a motort összerakta nekünk időben, és úgy működött, ahogy kell. Köszönjük Papp Arnienak, hogy átjött segíteni és nagyon hálásak vagyunk az egész csapatnak, a fiúknak, a családunknak, a Partnereinknek és mindenkinek, aki tett azért, hogy elinduljunk a Mecsek Rallye-n!
Hogyan tovább? Mert Székesfehérvárra ugye nem kell menni…
Ez egy jó kérdés… Legközelebb valószínűleg Kunmadarast látogatjuk meg, július 6-án.
A Győr Rallye-n nem gondolkodtatok eddig ezek szerint?
A Győr még olyan messze van, hogy addig ki tudja, hogy mi lesz? Így, hogy a verseny előtt nem sokkal bejelentették, hogy nem lesz Székesfehérvár… Igazából hogyan tervezzünk?
@rallye2.hu Ruszó Krisztián-Geró Gábor Mecsek Rallye 2025 Rallye2 Gy4 Árpádtető-Orfű Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Jöhet eső, lehet hó…
Nagyjából. 🙂 Bármire is és az ellentétére is készülhetünk. Elég nehéz készülni úgy egy teljes évadra, ha ilyen gyors és váratlan változtatások jönnek közbe. Munka mellett nem igazán tudjuk lereagálni az ilyen időpontcseréket és futamtörléseket, vagy, hogy ezt eltoljuk ide, azt meg eltoljuk oda. Az MNASZ részéről erősen nyögvenyelős, küszködős az idei év eddig… Szóval majd kiderül a Győr Rallye-nk sorsa, de ha látni akartok minket a pályán, akkor várunk titeket is szeretettel július 6-án, a kunmadarasi repülőtéren!
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor