Jól indult az évük, a dobogós helyekért küzdött a Miskolc Rallye-n, Ruszkai Attila és Ruszkai Máté, majd Mályinkán beleszaladtak a Bodogán-Molnár páros korábban megsérült Ladájába. A fiúknak – részben – egy érthetetlen sportbírói döntés okozta a vesztét, de ezzel nem csak a miskolci, hanem szinte teljesen biztosan a salgótarjáni versenyüknek is lőttek. A történtekről Ruszkai Attilát faggattuk.  

Hogyan készültetek a Miskolc Rallye-ra, mik lettek volna tervek és milyen volt az autótok, amin igen sokat dolgoztatok a télen?

Az autónk tökéletes volt, hiszen tejes körűen rendbe raktuk a holtszezonban, a futóműre nagy hangsúlyt fektettünk, mert azzal 2016 végén rengeteget szenvedtünk. Újra fényeztük a kocsit, gyönyörűen ragyogott a hófehér színe, nyugodtan készültünk a gépátvételre. A pályák tetszettek, Kánótól tartottunk egy kicsit, hogy dobálós, sodrós lesz, de végül nem volt annyira vészes, mint vártuk. Az első két gyorsot elég jó idővel abszolváltuk. Lyukóbányán a P13-ban a harmadikak, Kánón pedig másodikak lettünk, jól álltunk a dobogós helyezésekért folytatott harcban. Ezekkel minden rendben volt, technikailag semmi sem hátráltatott.

Mi történt Mályinkán?

Szerintem közel jártunk a kategóriánk első helyéhez, jó esély mutatkozik rá, hogy azt dobtuk el egy elég rafinált kanyarban. Megijedhettünk egy kicsit, hogy a korábban kiesett Bodogán Ferenc-Molnár Tamás páros Ladája ott állt a szalagkorlátnak ütközve abban a trükkös kanyarban. De nem tudjuk, hogy mi történt. Úgy mentünk bele a kanyarba, ahogy azt a pályabejáráson felírtuk. Ha jól emlékszek, Feri a pálya bal oldalán volt, de miután beszéltünk, kiderült, hogy a pályabíró rájuk szólt, hogy nem szabad lassítaniuk a mezőnyt, pedig tudták a srácok, hogy rossz helyen van az a kocsi. Négy autót meglassítottak, aztán érkezett oda és figyelmeztette őket a sportbíró, hogy ne folytassák a figyelmeztetést, a lassítást. Valószínűleg ebből adódott a mi problémánk is. A bukótérben áll Feriék vagy bárki más sérült, mozgásképtelen autója és nem szabad lassítani a mezőnyt?! Hogy van ez? Én nem is értem azóta sem. Láttuk az OK táblát, de nem láttuk magát, a versenyautót. Aztán pedig már későn volt. Ijedtünkben rosszul reagáltuk le a helyzetet, simán beleszálltunk Feriék Ladájába.

Csak tréleren, úton hazafelé láttam a kocsitokat. Az oldala menthetőnek tűnt, de mi a helyzet a reaktortérrel?

Az elejét teljes egészében le kell cserélni. 🙁 Öröm az ürömben, hogy csak kasztnimunka lesz vele, a karosszérián kívül semmi sem sérült. Az oldalával is lesz dolgunk, jól láttad. Első ajtó, hátsó sárvédő, szinte minden sérült. Az elejét Feriék kocsija törte össze, a bal oldalát pedig a szalagkorlát. Elég pechesek vagyunk, hogy a télen, szépen felújított autónkat rögtön az első versenyen takarosan összetörtük.

A gépháztető megsérült?

Az nem. Az egy igazi túlélő. A két évvel ezelőtti Miskolc Rallye-n történt nagy buktánkat is túlélte a motorháztető, meg a mostani kalandot is. Megvédte a www.rallye2.hu matrica. 🙂

Adok én nektek inkább minden elemre matricát, csak ne törjön össze a kocsitokat. 🙂 El tudtok jönni Salgótarjánba?

Szerettünk volna ott lenni a második futamon, de a saját autónkon kívül sok más egyéb munkánk is van, eléggé összesűrűsödtek a dolgaink. Félek, hogy nem tudjuk április végéig rendbe szedni a kocsinkat. Talán elkészülnénk április végéig, de nem akarunk fejetlenül kapkodni. Magunknak fogjuk csinálni. Az autó elejét le kell vágni, nyúlvánnyal együtt, amit visszarakni nem kis munka, nagy precizitást igényel. Futóművet kell állítani. Motor, váltó, minden kijön, újra kell fényezni az egészet, meg az oldalán is akad itt-ott egy kis „letüsszenteni” való felület. No és persze vár ránk az összeszerelés. A kedvünket – legalább is az enyémet – nem szegte ez az eset, de jó lenne, jó lett volna Miskolcon és Salgótarjánban is harcolni a dobogóért. A nógrádi megmérettetés híján erőteljesen elgondolkodunk a Szombathely Rallye-n. Addigra kényelmesen készen lesz a kocsink, valószínűleg ott próbálunk majd meg visszaszerezni néhányat a most elvesztegetett pontjaink közül.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!