Papp Arnie és Béres „Unicum” Attila már a Baranya Kupán is bebizonyította, hogy sikeres párost tudnak alkotni, de akkor a technika még közbe szólt, a célban nem ünnepelhették meg az összebútorozásukat. A Salgó Rallye-n viszont már kijött nekik a lépés, egyetlen peches szakaszt leszámítva ott tudtak lenni a P12-es géposztályban az élmezőnyben, és végül kupákat szereztek, amire Arnie esetében legutóbb éppen a 2018-as Salgó Rallye-n volt példa. Papp Arni foglalta össze a Salgó Rallye eseményeit.

A Baranya Kupa után akadt szerelni való az autótokon. Hogyan készültetek a Salgó Rallye-ra?

Ez volt az a verseny, amire igazából szinte semmit sem készültünk. A motort Ádi rendbe szedte, csapágyas volt az erőforrás, de ő hamar megjavította nekünk, így visszakerülhetett a helyére. Néhány apróságon módosítottunk, amivel nagyjából azt tudta a gép, mint az év elején Egerben, ez pedig szerintem még mindig elegendő a Rallye2 mezőnyébe. Az autónk többi részével szinte egyáltalán nem foglalkoztunk, minden úgy maradt, ahogy célba értünk a Baranya Kupán. A mátrakeresztesi pálya kivételével, ellentétes irányban autóztam már a salgói gyorsaságikon. Ez volt a második közös versenyünk a navigátorommal, Béres „Unicum” Attilával, akivel egy abszolút új filozófia mentén kezdtük el felépíteni a versenyeinket. Próbáljuk arra serkenteni az eszemet, hogy a tréningeken minél kevesebb kört fussunk, és ez idő alatt a lehető legpontosabb itinert írjuk fel. Szeretnénk, ha nem úgy kezdődne a későbbiekben a felkészülés, hogy rengeteg videót nézünk a szakaszokról. A helyszínen három alkalomból felírunk mindent és utána megyünk, ahogy tudunk. Ezt az elvet követtük már Komlón és Salgótarjánban is, mindkét helyen bevált, teljesen pontos itinert írtunk. A pályafutásom eddigi egyik legnagyobb előrelépéseként tekintek erre a dologra.

Ez annyira bevált, hogy a Salgó Rallye-ról a P12-es géposztály bronz és a Lada kupa ezüstérmével távoztatok. Milyen volt a verseny?

Matematikai esélyünk még volt a géposztályunkban az év végi dobogós helyekre, így azt tűztük ki magunknak célul, hogy folytatjuk a felzárkózást, szeretnénk szépíteni a bizonyítványon. Jól sikerült a versenyünk, de szerintem az éves dobogóról lemondhatunk. Győzelemmel szerettünk volna hazatérni Salgótarjánból. A prológon csapattunk egy nagyot, pörögtünk, forogtunk, csúszkáltunk a tarjáni főutcán. Másnap viszont úgy rajtoltunk el az első gyorsaságin, hogy igyekezni kell beosztani az autót. Csak puha gumik voltak nálunk, amikben már volt két félverseny is. Az első kör végén nem gondoltam, hogy ennyire jól fogunk állni. Cereden kiszakadt a bal első gátló a helyéről, ez egy kicsit hátráltatott. De még így is az összetett dobogójának a közelében tudtunk autózni. A P12-ben és a Lada kupában bőven az első helyért meccseltünk, viszont három szakasz után át kellett adnunk az elsőséget Foczkó Ákoséknak. Velük elég nagy csatában voltunk egész nap. A nyolcadik mátrakeresztesi szakaszon leszakadó eső sok páros versenyébe beleszólt, a miénkbe is. Elég mérges voltam, amikor a rajtban álltunk és a vezető sportbíró elengedett minket az ítéletidőben.

Ezt finoman fogalmazva is meggondolatlanságnak tartottam a részükről. Nagyon csúszott a vízátfolyásokkal és sárral megspékelt aszfalt. Tudom, hogy voltak többen is a mezőnyből, akiket a pályán kapott el a zuháré, az ellen bárki tehetetlen. Ám azoknak, akik még a startjelre vártak kitalálhattak volna valami kevésbé veszélyes megoldást. minket akkora esőben rajtoltattak el, hogy nem láttunk ki az ablakon. Háromszor vagy négyszer is kicsin múlt csak, hogy nem törtük totálkárosra az autónkat. És nem azért, mert nagyot akartunk fogni és megpróbáltunk tempósan letalálni a pályán. Kicsi volt a sebesség, óvatosak voltunk. Közel két percet veszíthettünk ebből kifolyólag.

Ekkor csúsztunk le a géposztály harmadik helyére, Cereden már nem volt tétje nekünk a versenynek, mert a pozíciónkat mindenképpen megtartottuk volna. Az abszolútban a hatodik helyen zártunk. Tökéletes eredmény a számunkra. Annak pedig külön örülünk, hogy Cereden az összetettben is tudtunk harmadik időt autózni.

A Mecsek Rallye-n ott lesztek?

Igen, és az a célunk, hogy a csapatunknak és a támogatóinknak bebizonyítsuk, hogy tudunk kategóriát nyerni, de az összetettben is igyekszünk majd a dobogó közelébe férkőzni. Reméljük, hogy jó hideg lesz, mert gumik tekintetében nem áll a rendelkezésünkre túl széles skála. Lágyakkal jól állunk, azokból fogunk gazdálkodni. Meglátjuk, hogy mi térünk velük.

Ennyi lesz az év?

Nem. 🙂 A Waldfilter Rallye-n még szinte biztosan gurulunk egyet. 😉

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Márton Béla Önkormányzati képviselő

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!