Kizárólag Miskolcon láthatjuk 2017-ben a Rallye2 Bajnokság tavalyi évének abszolút ezüstérmeseit és egyben az 5-ös géposztály bajnokait, azaz Neukirchner Andrást és Guzi Robit. Bandi imádja Mályinkát, a számára semleges Lyukóbányán csak egy gyors menetre készül, de az emlékei szerint nem éppen ragyogó minőségű Kánó-Imola-Ragály állapota miatt igencsak aggódik a baranyai pilóta. Neukirchner Andrással beszélgettünk.
Rallye2.hu: A tavalyi év végén azt nyilatkoztad, hogy szinte teljesen biztos, hogy 2017-ben nem álltok rajthoz sehol sem. Ehhez képest máris ott szerepel a nevetek a miskolci nevezési listán.

Neukirchner András: Az a helyzet, hogy valószínűleg egyes egyedül ezen az egyetlen futamon veszünk részt az idei évben. Az autónkat bérbe fogjuk adni, rögön a következő fordulótól elég nagy valószínűséggel. Borsodban az lesz a feladat, hogy a tavalyról megmaradt gumikat elhasználjuk. Orfűn beautóztuk a kocsit, majdnem fel is borítottuk a Honda Civic Type-R-t. 🙂

Rallye2.hu: Miskolcon milyen felfogásban fogtok autózni? Buli hangulatban, évet nyitva, évet zárva, vagy a tavalyi kiesésért revansot vevő mindent bele tempóban?

Neukirchner András: Nem tesszük alacsonyabbra a mércét, mint, ahogy tavaly volt. Nyerni szeretnénk. Abszolútban, kategóriában egyaránt.

Rallye2.hu: A pályákról mi a véleményed?

Neukirchner András: Mályinka biztos, hogy ebből az irányból is pazar lesz, tavaly is eszméletlen jó volt. Ezúttal talán annyival könnyebb lesz a dolgunk, hogy ebből az irányból, felfelében lesz. Hogy ez előnyére vagy hátrányára válik? Még nem tudjuk. Én alapvetően jobban kedvelem, szűk, technikásabb, elvállalósabb, gyorsaságikat, mint a lobogós nagy tempós szakaszokat. Ezért jobban örültem volna neki, ha úgy rendezik meg, mint ahogy legutóbb volt. Lyukóbánya számunkra teljesen semleges lesz. Egyszerű gyorsasági, nagy flikk-flakk nincs benne, át kell menni rajta gyorsan és kész. A felhordások okozhatnak meglepetést. Ragályra az Ózd Rallye egyik összekötő szakaszaként emlékszek, őszről. Nem lesz idő a gondolkodásra, át kell tolni az autót mindenen, bár valószínűleg eléggé fájni fog. Reméljük, hogy javítottak a burkolat minőségén az október végi állapotokhoz viszonyítva, mert ha nem, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy abban a minőségben én nem rallye-ra, hanem tereprallye-ra használnám az ilyen rossz minőségű utakat. Megoldjuk majd biztosan valahogy, de örömmel vennénk, ha ilyen minőségű, már csaknem murvának mondható „aszfalton” nem kellene máskor sem itt, és sehol máshol versenyeznünk. Remélem, hogy minden tervünk összejön és a verseny végén elhozhatjuk a legnagyobb kupákat. Nagy boldogság lenne ez számunkra, ha már csak ennyi jut nekünk az idei versenyszezonból.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!