Nagy Viktor már ismerősként tért vissza Salgótarjánba, valamint a Rally2 Bajnokságba, ahol testvérével, Nagy Bettinával, az egyedi rajtengedélyesek közt szerették volna gyűjtögetni a Salgó Rallye-n, a tapasztalatokat. Ebben csak két etap és a Ladájuk kapituláló motorja hátráltatta őket, de Viktorék optimistán tekintenek előre és fejben már a Miskolc Rallye-ra készülnek. Nagy Viktorral beszélgettünk.

Ez volt az első Rally2-es bevetésetek?

A testvérem nélkül én már 2019-ben is részt vettem a Salgó Rallye-n, akkor igazából a versenykilométerek gyűjtése volt a célom. Betti viszont most vett részt először a versenyen, és a Rally2 Bajnokság mezőnyében is Salgótarjánban debütált. Idén is csak további tapasztalatokat szerettünk volna szerezni.

Ez részben sikerült, hiszen a céldobogón már nem köszönthettek titeket a szurkolók. Mi történt veletek?

Nagy bánatunk volt, hogy az első két gyorsasági szakaszt etappá kellett nyilvánítani. Főleg a körgyorsasági miatt szomorkodtunk, mert azon annak ellenére is nagyon szívesen mentünk volna, hogy előzetesen egy kicsit tartottunk tőle. Éreztük, hogy az egy igazán nagy falat lesz, remek szakasz, tanulhatunk rajta, nekünk kifejezetten tetszett. De végül csak átgurultunk azon is. Mátrakeresztesen, a körülményekhez képest az eredményünk egészen elfogadható lett. A párásodás nagyon zavaró volt a harmadik gyorsaságin, de a kiváltó okokat a szervizben sikerült elhárítanunk.

Az itinerrel is adódott egy kis gondunk, így pár kilométert fejből mentem, a szememre kellett hagyatkoznom. A felsoroltak miatt biztos, hogy sok időt hagytunk benne. Kár, hogy ez lett az első éles gyorsaságink. A második körben, Kazáron szintén azt éreztük, hogy maradt benne elég sok, de ennek ellenére élveztük az autózást, annak is tudtunk örülni, hogy végre versenytempóban autózhatunk. Ezután alig vártuk, hogy padlóig taposhassuk a gázt, a hosszú, szorospataki pályán. Elrajtoltunk és érzésre nagyon jól haladtunk, szerintem, ha végig érünk rajta, akkor ezt a stopper is alátámasztotta volna. A két kitérő, valamint a visszafordító elég rosszul sikerült, de ezekkel együtt is jól álltunk. A baj a végén ért utol minket. A cél előtt kb. másfél kilométerrel szétment a motorunk. Mintegy 500 méter kellett volna ahhoz, hogy felérjünk a tetőre, és onnan már simán le tudtunk volna gurulni a célig. Ez kivitelezhetetlen volt ezért félre álltunk, és egy pár órát a gyorsaságin töltöttünk még el. Megnéztük a Rally1 és a Historic talpon maradt versenyzőit, mielőtt kimenthettek volna minket az erdőből. Hosszúra sikerült a nap és az éjszakánk is.

A Miskolc Rallye-ra elkészül a motorotok? Tudtok indulni?

A motorszerelőnk biztató információkat közölt, dolgozik rajta, de az anyagi kár jelentős, sok vele a munka. Most még nem tudom biztosan kijelenteni, hogy elkészül augusztus közepére. A Miskolc Rallye nekünk részben hazai pálya lenne, hiszen 50 kilométerre lakunk a borsodi megyeszékhelytől, baráti a távolság. Szeretnénk ott lenni és indulni Miskolcon, de sok körülötte a kérdőjel. Reméljük, hogy elkészül a motor, összeáll az autó és mi is fel tudunk készülni a Rally2 Bajnokság soron következő fordulójára.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!