Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_235Nem unatkozott Miskolcon Molnár Feri bácsi és Kása Feri, hiszen volt nekik mindenből kijutott a Miskolc Rallye-n, amit csak el tud képzelni az ember. Öröm, győzelem, műszaki probléma, gondolkodásra késztető helyzet, de végül győzött a technika, az utolsó gyorsaságin, Sátán kiestek. De még ebben a szituációban is volt minek örülniük. Szombathelyre és a murvára azonban nem készül a Molnár-Kása kettős, de amint újra szilárd burkolatú talaj kerül a Rallye2 Bajnokság „talpa” alá, ők azonnal ott lesznek és újra támadnak a pontokért. Molnár Ferencet kérdeztük.  

Rallye2.hu: Hogyan készültetek a Miskolc Rallye-ra?

Molnár Ferenc: Miután az Eger Rallye-n sikeresen célba értünk úgy gondoltam, hogy nekilátok és alaposan átnézem, valamint rendbe szedem a Hondánk motorját, hiszen a verseny előtt került vissza hozzánk az autó, akkor lett újra hadrendbe állítva, úgy voltam vele, hogy inkább biztosra megyek, megvizsgálom az első bevetés után, de mégsem lett minden 100%-os Miskolcon.

Rallye2.hu: Mi nem klappolt a versenyen Feri bácsi?

Molnár Ferenc: Az első két gyorsaságin nem úgy ment az autó, ahogy én azt szerettem volna. Nem adta le a megfelelő teljesítményt, rakoncátlankodott a motor. Majd rájöttem, hogy a mindeddig 6-7000-es fordulaton tökéletes motor ezúttal 8-9000-es fordulaton van igazán elemében. Csak mire ezt kitapasztaltam sajnos eltelt a verseny fele. Nem is értettem, hogy miért nem haladok, ami persze az eredményünkben is visszaköszönt. A második kör aztán már jobban alakult, a kategóriánk harmadik helyén álltunk az ötödik gyorsasági után. Mályinkán úgy tudtunk lejönni, hogy mi voltunk a leggyorsabbak, ami számunkra óriási részsiker volt. Nagy örömmel autóztunk Sátára, ahol a gyorsasági szakaszon a rajt után legalább 10 kilométerrel, az elágazás után hallottunk egy nagy durranást és csupán egyetlen henger üzemelt tovább. Sajnos nem tudtunk tovább menni, le kellett adnunk a menetlevelet. De óriási a szerencsénk így is! Azt hittük, hogy vége a motornak, de csupán néhány száz forintos a kárunk. Az elosztóban a rotor szállt el. Mi nem tudtuk ott megcsinálni, de jött a szervizcsapat ők 10 perc alatt összerakták és a kocsi újra életre kelt. Köszönjük a segítséget a srácoknak, valamint a támogatóink segítségét. De már késő volt, nem érhettünk célba. Saját „lábán”, önerőből gurult fel az autó a trélerre. Először nagyon megijedtünk, féltünk, hogy a motor ment tönkre. Amiatt nem voltam boldog, hogy kiálltunk, de van az a pillanat, amikor ennek is tud örülni az ember. 🙂

Miskolc Rallye 2016 Salánki Gábor_069

Rallye2.hu: Közeleg az év első murvás versenye, találkozhatunk e veletek Szombathelyen?

Molnár Ferenc: Nem. Az Iseum Rallye-t és a Veszprém Rallye-t kihagyjuk, a murvás versenyeken nem indulunk, mi ekkorra időzítettük a szabadságunkat, ráadásul murva gumink sincsen. Majd Székesfehérvárra készülünk, az lesz a Rallye2 Bajnokság soron következő aszfaltos versenye. Pihenünk, összeszedjük magunkat és nagyon jól felkészülünk a székesfehérvári megmérettetésre. Hátha várnak ránk ott is olyan örömök, mint a sátai gyorsasági szakasz céljában. 🙂

Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Molnár autógáz

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!