Molnár Feri bácsinál 2014 végén betelt a pohár és egy gyengébb pillanatában készpénzre cserélte a sokat dédelgetett Hondáját. Szerencsére hamar jelentkeztek nála az elvonási tünetek, ezért belátta, hogy nem lesz ez így jól és az új tulaj által leharcolt Civic-et visszavásárolta, megjavította, hogy Kása Ferivel a jobb1-ben, 2016-ban újra versenyezhessenek a Rallye2 Bajnokságban. Háromszor mutatta meg magát tavaly a páros, jelenleg Feri bácsi az idei évet tervezgeti, pedig január elején egy elég komoly műtéten esett át az A/6-os géposztály korábbi bajnoka. Molnár Feri bácsit kérdeztük.
Rallye2.hu: Mi újság feléd Feri bátyám? Hogy vagy?
Molnár Ferenc: Köszönöm kérdésed, most már javulok. Január 4-én elég komoly problémák adódtak a gyomrommal, kórházba vittek, két nap múlva megműtöttek. Már túl vagyok a nehezén, itthon dolgozgatok, amennyire tudok, de azért még érzem a műtét utóhatásait. Óvatosnak kell lenni, de azért készülünk az idei évre, nem adjuk fel a versenyzést.
Rallye2.hu: A tavalyi évre hogyan emlékszel vissza?
Molnár Ferenc: Miután visszavásároltam a korábban eladott régi Hondámat kicsit gatyába ráztuk a kocsit és csaknem egy teljes év kihagyás után elkezdtünk készülődni az Eger Rallye-ra. Az egyik gyenge pillanatomban megtörtént eladás előtt kicsit besokalltam, elfáradtam az egész versenyzéstől, nem égett bennem a tűz, de az autó nélkül eltöltött hónapok alatt rájöttem, hogy szükségem van erre a sportra. Az új tulajjal korrektül megegyeztünk, a Honda hazajött, felszámoltuk a károkat, majd indultunk Egerbe, ahol fokozatosan gyorsultunk, de érezhető volt a kezemben, valamint a lábamban a hosszú kihagyás. Célba értünk, kaptunk egy kis büntetést, útvonalelhagyásért, abszolút tizenötödik és géposztály ötödikként intettek le minket. Miskolcon egy elég változatos sikerrel és kudarccal egyaránt színesített versenyen vettünk részt. Mályinkán szakaszgyőzelmet értünk el, amire roppant büszkék voltunk az A/6-os Hondánkkal, de egy pár száz Forintos műszaki hiba miatt az utolsó gyorsaságin kiálltunk. Csattant egy nagyot valami – azt hittük, hogy oda a motorunk – egy henger üzemelt csak. De nem a motor, hanem csak az elosztóban a rotor szállt el, így egy kis mókolás után, a szervizcsapatnak köszönhetően már önerőből állt fel a kocsi a trélerre. Ózdon viszont csak annak örülhettünk, hogy célba értünk és jól éreztük magunkat a versenyen. Mert semmi más pozitívumot nem tudnék még most sem kiemelni a hétvégénkből. Remélem az Ózd Rallye-n átélt élményeknél jóval többet gyűjthetünk idén.
Rallye2.hu: A műtét alaposan befolyásolhatja az idei évi versenynaptáratokat. Mik a tervek?
Molnár Ferenc: A kocsi a bajnokság végére már elég viseltes volt, majdnem kilehelte a lelkét, így most dolgozunk rajta, hogy rendesen fel legyen készítve az idei évre, meg még vagy kettőre. Az a baj, hogy nekem is fel kell még épülnöm. Minden aszfaltos versenyen szerettünk volna ott lenni 2017-ben, de az élet közbeszólt. Miskolcon és a második fordulóban, az Ózd-Salgó Rallye-n még biztosan nem leszünk ott. A Szombathely Rallye-n viszont már erősen gondolkodunk, remélem az állapotom is megengedi majd, hogy elrajtoljunk a vasi murván. Szép a környék, jók a gyorsaságik, szeretem. Ha nem sikerül, akkor marad Székesfehérvár. Amint az egészségem lehetővé teszi, egyből ott leszünk, ez biztos. A terv ezúttal is csak a tisztes helytállás lesz, hobbiból versenyzünk, azért, hogy jól érezzük magunkat és ha lehet, akkor a közönséget is megörvendeztessük. Ha tudtam volna, hogy olyan változásokra kell felkészülni, mint, amik idén várnak ránk, a 6-os géposztályban, lehet, hogy nem vásárolom vissza a Hondámat tavaly, hanem veszek egy R2-es autót. De ez már így marad, hobbiból ez is elég nekünk. Nem a bajnoki címért akarunk harcba szállni. Ezzel az autóval, közel 60 évesen ez már lehetetlenség. Lehet, hogy van olyan ügyes kezű, fiatal tehetség, akinek ez menne, de az nem én vagyok. Úgyhogy előre, az élményekért! Ez lesz a jelszavunk. 🙂
Rallye2.hu: Vigyázz magadra Feri bácsi és mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk. Várunk vissza a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe.
Rallye2.hu – Salánki Gábor



