Merényi Zsolti és Érsek Krisztián a legjobb pillanatban pattant rá a gázra, a Salgó Rallye-n, hiszen végig partiban voltak a győzelemért, de a mátrakeresztesi extrém esőben a maximumra járatták a „hajócsavarokat” és ezzel nem csak a salgótarjáni 2WD kupa első helyét szerezték meg, hanem a lehető legjobb pozícióba kerültek a kétkerekesek mezőnyében, az évzáró Mecsek Rallye előtt. A salgótarjáni eseményekről és a Mecsek Rallye terveiről Merényi Zsolttal beszélgettünk.


Népes mezőny volt a 2WD kupában a Salgó Rallye-n, amit abszolút kimaxoltatok. Hogyan sikerült a salgótarjáni futamotok?

Összességében egy nagy kihívás és egy roppant jó verseny volt nekünk a Salgó Rallye. Az értékelésen kívüli prológgal indult a futam, a tarjáni főutcán. Ezen csak legurultunk, mert nem szerettük volna az autónkat még a mért szakaszok előtt két vállra fektetni. Másnap az első kör jól sikerült, bár elég szoros volt az állás, ám mégis elsők voltunk három gyorsasági után, a 2WD-ben, 2,4 másodperccel vezettünk Magyari Beck Szabiék előtt. Deli Laciék is nyomták rendesen a gázt, osztottuk egymást, oda-vissza. A második kört Szabiék behúzták, akkor ők voltak a jobbak, Laciék pedig egy műszaki hiba miatt kiszálltak a versenyből. A záró körben, Vizsláson kikaptunk Szabolcséktól és 12,6 másodperces hátrányból vártuk a mátrakeresztesi rajtot. A nyolcadik gyorsaságin irgalmatlan eső zúdult a pályára, amiből mi jöttünk ki jobban, mert egészen jó időt autóztunk, 18,1-el voltunk gyorsabbak, mint Szabiék, így az utolsó, mindent eldöntő gyorsaságit 5,5 másodperces előnnyel kezdhettük meg.

Cereden Szabiék 4,2-t adtak nekünk és ezzel 1,3-re fogyatkozott az előnyünk, de ez pont elég volt ahhoz, hogy a 2WD kupa legnagyobb serlegeivel térhessünk haza Salgótarjánból. Örültünk, ennek köszönhetően a vezető helyről várjuk az év utolsó futamát, az októberi Mecsek Rallye-t.

Mire készültök az évzárón?

Nagy csatára. 🙂 Nekünk 24 pontunk van, Szabiéknak 22, Kovács Marcelléknak 20, Deli Laciéknak pedig 18, és információink szerint mindenki ott lesz a Mecsek Rallye-n, aki számít. Ennek megfelelően mi is gőzerővel készülünk. Ha minden igaz, akkor sötétben is fogunk versenyezni, ehhez már négy héttel a rajt előtt feltettük és kipróbáltuk a lámpasort. 🙂 Biztos, hogy rajthoz állunk a pécsi futamon, ahol, ha valószínűleg Vig Sanyi fog nekem navigálni. Nem titkolt szándékunk, hogy bajnokok szeretnénk lenni a géposztályban. Reméljük, hogy izgalmas és eredményes lesz az év vége, a végső sikerhez nekünk akár a második, vagy a harmadik hely is elég lehet.

Életre-halálra nem kell sietnünk, taktikázhatunk, valószínűleg élünk is a lehetőséggel, de a legfontosabb, hogy dobogós helyen érjünk célba. Nehezek lesznek a pályák, maximálisan észnél kell lenni már csak azért is, hogy a futam végén megláthassuk a kockás zászlót. Régen járt a Rallye2 Bajnokság mezőnye Pécsett, de a sodrós, farönkös, főleg esőben csúszós, felhordásos, saras szakaszok híre azért hozzánk is eljutott. Óvatosnak, okosnak és gyorsnak kell lenni.

Az is előfordulhat, hogy a célba érkezés után hármunk neve mellett is 30 pont fog szerepelni, akkor a leghosszabb verseny végeredménye dönthet az éves elsőségről. Szerencsére ebben a tekintetben kifejezetten jól állunk, mert az a Salgó Rallye volt, ez pedig a mi malmunkra hajthatná a vizet kenyértörés esetén. A legjobb győzni lenne Pécsen, mert akkor nem sok mindenről kellene beszélnünk, tökre leegyszerűsíthetnénk a matematikát a szezon legvégére. 😉

Rallye2.hu – Salánki Gábor  

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!