Egy mozgalmas időszak kellős közepén van a FiaSko SE versenyzőpárosa, Mang Huba és Béres „Unicum” Attila, akik a Mediterrán Rallye után, ezen a hétvégén Horvátországban, a Porec Rallye-n vesznek részt.
Hazai pálya volt nektek a Mediterrán Rallye, Pécs környékén a Mecsekben voltak a gyorsaságik, hogy alakult a futam?
A legutóbbi versenyünk kizárólag a nevében volt mediterrán, mert rettenetesen esős volt, mindkét nap ömlött a nyakunkba az égi áldás. Előtte már régen ültünk a versenyautóban, két hónappal korábban volt a Mecsek Rallye, akkor autóztunk utoljára. Tudtuk, hogy nagyon esős megmérettetés vár ránk, igazi esőgumikat azonban nem sikerült szereznünk, így megvágott Hankook abroncsokat kellett felszerelnünk, ezekkel vettük fel a harcot a sorozatos felhőszakadásokkal. A verseny jó volt, bár én nem tudtam teljesen ráhangolódni, de ettől függetlenül megnyertük az E1-es kategóriát, ám az összetettben ezúttal csak a 13-ik pozíciót sikerült elcsípnünk.
Másfél hét sem telt el a Mediterrán Rallye óta, mégis újra készülődtök, két igen messze lévő verseny is vár rátok. Az első célpont Horvátország, Porec, és a tengerpart.
A Porec Rallye nekem egy bakancslistás történet, nagyon régen szerettem volna már részt venni egyszer rajta. Azt még nem tudjuk, hogy milyen kategóriában állhatunk rajthoz, itt Historic Bajnokság nem lesz, a szervezők majd besorolnak minket valahová a Horvát Bajnokság mezőnyébe, aztán megyünk, ahol lehet. Nem a pontok gyűjtése, hanem az élmény lesz a lényeg, kicsit bemelegítünk az Ózd Rallye előtt. 🙂 Viszont a meteorológusok újra hatalmas esőt jósolnak, ez pedig nem kérdés, hogy izgalmassá teheti a hétvégénket. Boldogok vagyunk, hogy végre minden összeállt ehhez a megmérettetéshez, nagyon hálásak vagyunk a támogatóinknak, és mindenkinek, aki segített abban, hogy idén ott lehessünk Porec-ben, a rajtnál.
Sok pihenésre nem lesz idő miután hazaértek, szinte csak kicserélitek a táskáitok tartalmát, tiszta alsót és zoknit csomagoltok, délről pedig irány északra! Ózdon már a Historic Bajnokság újabb fordulója vár újra rátok.
A vízijártassági engedélyünket szerintem megszerezzük addigra, de reméljük, hogy az Ózd Rallye-n nem lesz rá szükség, mert szép őszi idő fogad minket. Jó, ha versenyezhetünk, szívesen megyünk mindig, mindenhol, de legbelül bizakodunk abban, hogy október 7-8-án nem kell majd végig csónakáznunk a versenytávot.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük a segítséget:
Vatenteknik Hungary Kft, VinOlivia Kft, Pannonia Inferion Kft, Base-Invest Kft, BG7 Cégcsoport, Siklossy Pálinka, Plan-dent Kft, Car és Kár Kft, VS Laktrade Kft, Bóly-Szer Kft, Apis Clean Kft, Mátra Krisz Kft, PWX Kft, Royal Web Kft, Spannug Kft, Vadász Bt,