Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Magyari Beck Szabolcs: Magamat is le kellett győznöm

Magyari Beck Szabolcs és Kalapács Zsolt jól kezdte a Salgó Rallye-t a 2WD kupában harcban voltak a győzelemért, de egy szerencsétlen sérülés majdnem térdre kényszerítette a Renault-jukat. Végül mégis célba értek és kupákkal távozhattak az évnyitó futamról. A salgótarjáni eseményeket Magyari Beck Szabolcs, és a csapatvezetője, Ifj. Kanyik Antal foglalta össze.

Igen kemény versenyhétvégével kezdtétek meg a 2020-as szezon. Belülről is ezt érezted?

Igen, ez a megállapítás rám, és az egész Salgó Rallye-ra is maximálisan igaz. Nagyot küzdöttem önmagammal, de csatáznunk kellett a körülményekkel is rendesen.

Beszélj egy kicsit ezekről a nehézségekről, hogy indult az év?

Magát, a versenyt nézve elég rosszul hiszen az első két szakasz egyaránt etap lett. Az első a nézők rendetlenkedése, a második pedig Várnai Dávidék szerencsétlen balesete miatt. Ezúton is jobbulást kívánok a fiúknak és reméljük, hogy Miskolcon már ők is ott lesznek. A harmadik, mátrakeresztesi pályán kezdődött el igazából az évünk, érzésre egészen jól sikerült az első éles gyorsaságink. A bátonyterenyei körgyorsasági, ahogy előzetesen is számítottunk erre, egy igazi vízválasztó szakasz lett. Minket is majdnem térdre kényszerített, mivel kb. a kilencedik kilométernél odavertük a kartervédőt valamihez és az olajteknő átszakadt az ütéstől. Szerencsére volt nálunk tartalék Kroon motorolaj, ám méterről méterre csökkent az esélyünk arra, hogy meglássuk a kockás zászlót, de volt olyan rendes a kocsi, hogy elvitt minket a célba és a 2WD kupa ezüstérmét sikerült megszereznünk.

Ez szerencse is, de köszönetünket szeretném kifejezni a csapatunknak, akik teljes mértékben támogattak minket és remekül összerakták a Renault Clio-nkat, valamint az egész versenyünket. Köszönjük nekik! Az eredménnyel elégedettek vagyunk, azt gondolom, hogy ebben a helyzetben és az autónk sérüléséhez mérten kifejezetten jó ez a második hely. Azt még nem tudjuk, hogy a pontok elosztása, hogy fog megtörténni. Ha fél pontokat kapunk, akkor is nagyon értékes lesz az év végén ez a második hely, a teljes pontokkal meg pláne.

Azt mondtad, hogy veled sem volt minden rendben.

A saját küzdelmem egy kicsit másabb, az sem egy kis csata, de azt hiszem, hogy erről egyáltalán nem ciki beszélni. Nagyon régen volt egy pánikbetegségem, ami évek óta nem jelentkezett, de mostanában kiújult, emiatt sok szédülős napom van. Ne ijedjen meg senki, mert a versenyzés közben egyáltalán nem zavar, a pályákon valószínűleg olyan helyzetben vagyok, hogy az agyam teljesen ki tud kapcsolni és kizárólag a versenyzéssel foglalkozok, csak arra koncentrálok, ez pedig kifejezetten jót tesz ennek a problémának. De amint kiszállok, és a hétköznapokban sajnos sokszor jelentkezik a rendellenesség. Miskolcig megpróbáljuk orvosolni és addigra Ifj. Kanyik Antiék is biztosan újra remekül összerakják nekünk az autónkat, hogy újra, teljes gőzzel támadhassunk.

A Magyari Beck Szabolcs és Kalapács Zsolt páros a Kanyik Motorsport színeiben versenyez a Rally2 Bajnokságban, így a csapatvezető, Ifj. Kanyik Anti is értékelte a páros hétvégi teljesítményét.

Ifj: Kanyik Antal: Remekül indult a hétvége, Szabi akkor ünnepelte a 45-ik születésnapját, ezért pénteken este felköszöntöttük, egy kis bulit szerveztünk a tiszteletére és készíttettünk neki a motorháztetőre egy szép, ünnepi matricát a jeles alkalomra. Összességében egy igen pozitív versenyen vagyunk túl, ami a Szabolcsék teljesítményét illeti. A verseny előtti hetekben, sőt még napokban is sokat dolgoztunk azért, hogy minden tökéletesen működjön Salgótarjánban, és ez a munka meg is hálálta magát. Az autó összeállt, a hangulat remek volt. Szabolcs igyekezett felülkerekedni a saját problémáján, reméljük, hogy Miskolcra sikerül teljesen leküzdenie. Amiben lehet mi mellette állunk, és segítjük. A gumitaktikájuk jó volt és még szerencséjük is lett a kaotikus időjárási körülmények között. A szervizcsapat ügyesen összedolgozott, és jöttek is sorban a biztató részeredmények. Én azt gondoltam, hogy Szabolcsék fogják megnyerni a 2WD kupát, de közbeszólt egy elég komoly technikai hiba, egy csattanást követően elkezdett folyni a motorolaj a rendszerből. Igazából nagy szerencse kellett hozzá, hogy célba érjenek, de sikerült nekik, amihez gratulálunk. Miskolcon ott leszünk, támadunk, és reméljük, hogy ott is legalább annyira eredményesek lehetnek a fiúk, mint a szezon nyitóversenyén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük