Csupán egy évet húzott le a Rallye2 mezőnyében a Lukács Kornél-Mesterházi Márk páros, akik a 2010-es év utolsó versenyén, a Baranya Kupán már szakaszgyőzelmekkel is riogatták az élmezőnyt. A futam közben jött a hír, hogy Csucsuék 2011-ben már biztosan az ORB mezőnyében indulnak majd, és mostanra az is teljesen biztossá vált, hogy Honda Civic Vti-ük helyett egy Citroen C2R2 Max-ot hajthatnak majd. Több abszolút Magyar Bajnokot kérdeztünk már meg korábban (és hamarosan egy újabb nagy rallyebajnok beszél élményeiről honlapunkon) arról, hogy mit is jelentett számukra a Rallye2, amikor még itt versenyeztek, és lettek bajnokok. Kíváncsiak voltunk, hogy vajon milyen fejlődésen mentek keresztül a Rallye2-ben eltöltött tanulóéveik alatt. Kivétel nélkül tanulságos történeteket meséltek. De szeretnénk a rallye pályákra vágyó fiataloknak egy mai fiatal pilóta szemszögéből is bemutatni, hogy miért érdemes éppen a Rallye2-es bajnokságot választani a pályafutásuk utolsó lépcsőfokának, mielőtt belépnének az Országos Rallye Bajnokság mezőnyébe. Lukács „Csucsu” Kornélt kérdeztem.
Rallye2.hu: Régen nem titok már, hogy idén a Rallye1-ben fogtok Márkkal versenyezni. Hogy érezted magad a Rallye2-ben?
Lukács Kornél: 2009-ben még sprinteken versenyeztünk, tehát az év elején még nagyon sok új feladatot állított elénk a Rallye2 és e miatt még nem tudtunk igazán kibontakozni. Ahogy egyre több tapasztalatot szereztünk, egyre biztosabbak voltunk abban, hogy nagyjából jó úton járunk, sőt nagyon sok segítséget kaptunk a többi versenyzőktől is, akik lényegesebben tapasztaltabbak, mint mi. Magyarán nagyon jól éreztem magam, örülök, hogy a társaság is befogadott minket és sok mindenben segítőkészek voltak, ha úgy adódott.
Rallye2.hu: Véleményed szerint mi az, amiben legtöbbet fejlődtél Rallye2-es éveid alatt, és mi az, amit biztosan itt tanultál meg?
Lukács Kornél: Azt kell, hogy mondjam, majdnem mindent, amit tudok erről a sportról. A Rallye2 előtti években a versenyzés csupán egy pályán zajlott, nem voltak etapok, nem voltak időellenőrző állomások, és egy egész nap állt rendelkezésünkre annak az egy pályának a feldolgozására, ami azt jelentette, hogy meg tudtuk tanulni a pálya minden részét. Ez a módszer a Rallye2-ben már nem megfelelő, pontosítanunk kellett az itiner írásunkat, navigátor oldalról pontosan oda kellett érni az állomásokra, eltalálni az etapokon stb. Ez mind új feladat volt számunkra, amiket minden bizonnyal a Rallye2-ben tanultunk meg.
Rallye2.hu: Ha elölről kezdenéd a versenyzői pályafutásod választanád-e újra a Rallye2-t? Ha igen miért?
Lukács Kornél: Nem véletlenül döntöttünk úgy, hogy a legmegfelelőbb felkészülés a továbbiakhoz a Rallye2. Fontosnak találtuk, hogy MNASZ szervezése alatt áll, jó, következetes vezetőséggel. Természetesen nagyon fontos szempont volt, hogy milyen a mezőny. Ekkor még csak tapogatózva, de arra következtettünk, hogy a Rallye2-ban kétféle versenyző található meg. Az egyik az, amelyikbe magamat is sorolnám. Akik egy lépcsőfoknak tartják, sokat szeretnének tanulni, megismerkedni olyan versenyzőkkel, akik lényegesebben tapasztaltabbak. A másik, véleményem szerint-azt hiszem nem sértődnek meg, ha így fogalmazok- az „öreg rókák”. Rengeteg verseny kilométer van a kezükben, tapasztaltak, nagyon gyorsak és szívesen segítik a fiatalokat. Nem egy Rallye2-es versenyző járta már meg az első osztályt, tehát azt gondolom nagyon erős mezőny versenyzett itt 2010-ben. Tehát a válaszom az, hogy nagyon szívesen maradnék még, jól éreztem magam, de lehetőségem van, hogy továbblépjek az ORB-be, amit azt gondolom, ki kell használni.
Rallye2.hu: Neked mi tetszett és mi nem tetszett a Rallye2-ben?
Lukács Kornél: Az év vége felé egyre eredményesebben sikerült mennünk, teljesen pozitívan zártuk az évet. És mivel minden jó, ha a vége jó, nem is igazán tudod mondani negatívumot a Rallye2-ről. Tetszett nagyon, hogy egy jó társaság versenyzett együtt egy célért, a győzelemért, de teljesen sportszerűen. Örülök, hogy ennek a jó hangulatú társaságnak a tagja lehettem.
Rallye2.hu: Megfelelőnek érzed e azt a felkészültségi szintet, amit a Rallye2-ben megszereztél az ORB-hez, és ez miben nyilvánul meg?
Lukács Kornél: Azt gondolom, hogy sose lehetek eléggé felkészült, mindig érhetnek meglepetések. Mivel a Rallye2 tulajdonképpen az ORB-re való felkészítő előiskola, biztos vagyok benne, hogy nagymértékben nem okozhat meglepetést. Természetesen rengeteg tanulnivalóm van még nekem is navigátoromnak is és a csapatnak is.
Rallye2.hu: Mire emlékszel majd vissza a legszívesebben a Rallye2-ből?
Lukács Kornél: Minden bizonnyal a társaságra, a jó hangulatú versenyzésre és a sok megszerzett tapasztalatra, jó tanácsra, amiket a többiektől kaptam.
Sikeres és törésmentes 2011-et kívánok minden versenyzőnek, akit a Rallye2-ben ismertem meg!
Rallye2.hu: Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánunk neked az élvonalban is!