Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Kuncz Dezső: Volt olyan, hogy a rajtoltató bíróknak kellett megtolnia az autót, hogy a rajtból el tudjunk indulni

No, még egy utolsó beszámoló a Mikulás Rallye-ról, Kuncz Dezsőtől.

Szombaton, a teszten még rendesen ki tudtuk próbálni a Mikulás Rallye-ra bérelt Honda Civicünket, hiszen igen jó tempóban lehetett a pályákon közlekedni. Akkor még nem volt hó, ezért egy igen jó tesztel a hátunk mögött térhettünk nyugovóra. Vasárnap reggel – bár az előrejelzések alapján lehetett rá számítani-, nem igazán értékeltük a -11 Celsius fokos hőmérsékletet és az ennek hozadékaként bőségesen megjelenő havat és jeget. Bánatunk legfőbb oka az volt, hogy az adott körülményekhez sajnos nem rendelkeztünk megfelelő gumiabroncsokkal, lévén hogy nem volt szöges gumink. Mit volt mit tenni, felraktuk a murva gumikat és nekiveselkedtünk a szakaszoknak. A pályákon autózni döbbenetes volt! Akiknek volt szöges gumija, az gyakorlatilag úgy robogott el mellettünk, mintha mi állnánk. Rettenetes volt így autózni. Volt olyan, hogy a rajtoltató bíróknak kellett megtolnia az autót, hogy a rajtból el tudjunk indulni, mert a tapadási tényező valahol a nullától lentebb tendált. Akadt arra is példa, amire eddigi pályafutásom során eddig még egyszer sem: ötödik sebességi fokozatban kerülgettem a lassítókat, de még úgy is kipörögtek a kerekek. Rengeteg kicsúszás volt a versenyen, ahol persze mi is többször kicsúsztunk, elakadtunk és csak nézői segítséggel tudtunk visszatérni a versenybe. Ezek után örültünk, hogy egyáltalán eljutottunk a szervizbe, ahol Baksai Laci barátunk várt már minket egy igazán szívből jövő és a lelkem mélyéig hatoló kérdéssel: Te Dezső! Tudsz Te egyáltalán rallye-zni? A válaszom érdemi mondanivalóját, azt most inkább had fedje jótékony homály, már csak azért is mert egy komolyabb verbális csatározás helyett, inkább a még előttünk álló gyorsasági szakaszokra koncentráltunk. A helyzet egy csöppet sem javult a szakaszokon, ezért a Mikulás Rallye-ra meghirdetett navigátorteszt eredményéről sem tudok érdemben nyilatkozni, mivel ilyen tempó mellett nem lehetett igazán komoly munkát végezni. Amit tudok, az az, hogy annak ellenére, hogy a szöges gumik nagyon hiányoztak, mi nagyon jól éreztük magunkat a Mikulás Rallyen, és egy csöppet sem bánjuk, hogy részt vettünk ezen a havas „mulatságon”. Gratulálok minden célba érkezőnek, különösen azoknak, akik szöges gumik nélkül „síelték” végig a futamot.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

2 hozzászólás to “Kuncz Dezső: Volt olyan, hogy a rajtoltató bíróknak kellett megtolnia az autót, hogy a rajtból el tudjunk indulni”

  • R József szerint:

    Hali Dezsőke! Ha találkozol a Baksai Lacival üzenem kapja be a lólány álmát! hozzánk oda se jött! Pedig mi szépek voltunk legalább! 🙂

  • jt szerint:

    🙂
    Dezső, ebben az autóban több van….
    🙂
    azé’ gratulálok.

  • Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail-címet nem tesszük közzé.