Kuncz Dezső először ült össze egy autóba egyik legnagyobb vetélytársával és barátjával, Molnár Zsolttal, de a sok viaskodás után most szinte azonnal elkapták a fonalat, nagyon élvezték a közös munkát az új csapattal, és új autóval, Salgótarjánban. Tétje nem sok volt a versenyüknek, mivel Dezső már az első gyorsaságin jól „szemen verette” egy lassítónyi gumival a Hondát, emiatt Cered helyett a szervizbe kellett menniük. Az értékelésen kívüli célba érkezés után most Dezső a Szombathely Rallye-ra készülődik, csak még azt nem tudja, hogy ki olvassa majd az itinerét. Kuncz Dezsővel beszélgettünk.
Hogy készültetek a salgótarjáni versenyre?
Sehogy. 🙂
Hamar megleszünk, azt már érzem. 🙂 Hogyan sikerült?
Sz@rul. 🙂
Az még jobb. 😀 Gratulálok! 🙂 Hogyan tovább?
Majd meglátjuk. 🙂
Köszi, a beszélgetést. 🙂 Szóval. Nézzük kicsit bővebben a nógrádi verseny hétvégéteket!
Nem kezdődött egyáltalán jól, mert a verseny előtt nem sokkal kiderült, hogy a biztosnak hitt költségvetésünk mégsem fog Salgótarjánra összeállni, így kizárólag Neukirchner Bandinak köszönhettük, hogy elindulhattunk Salgótarjánban. Tesztlehetőségünk nem volt, ezért annyit mentem a verseny előtt a kocsival, amíg a pályabejárás előtt egy faluból átgurultunk vele egy másikba, közel utcai tempóban. Slick gumival, esőben. Ennyi volt az ismerkedés. A Miskolc Rallye-t nem fejezték be a Hondánkkal Neukirchner Andrisék, mert rendellenes hangokat hallottak a motorból, ezért inkább kiálltak, nem akarták tönkre tenni az erőforrást. Egyébként csak a V-tec-ben szólalt meg valami kis rugó, de ezt akkor még nem tudták. A pályabejárásunk kitűnő volt, először dolgoztunk együtt Molnár Zsoltival, de arra rájöttem, hogy azt az itinert, amiből én eddig mentem, azt hamar el kell felejteni, mert ez az autó az eddigiekhez képest egészen más világ. Zsolti előtt le a kalappal, hibátlanul navigált az egész versenyen. Profi.
Az első gyorsaságitok az utolsó is volt élesben, hamar kibabrált veletek a vizslási pálya.
A prológon csak oda-vissza elgurultunk, óvtuk az autónkat. Vasárnap hideg, ködös, vizes pályán rajtoltunk el Vizslásról és sikerült egészen a negyedik lassítóig eljutnunk, amit, mint a tökéletes gurításnál a tekében, maradéktalanul összeborogattunk. Ismeretlenek voltak a gumik, és állt is a víz a féktávon. Tartottam előzetesen a slickektől, de Neukirchner Bandi megnyugtatott, hogy használhatom bátran. Alapvetően nem volt gond, mert jól működtek az abroncsok ilyen körülmények között is a többi slickhez képest. Az ominózus lassítónál elszámítottam a féktávot, és annyira megütötték a gumik a hűtőt, hogy az kilyukadt, az egyik tartója letört, így elkezdett belőle szivárogni a hűtőfolyadék. A szerviz felé vettük az irányt inkább, ahol kicseréltük és tudtunk még autózni öt teljes gyorsaságit. Igaz versenyen kívül. Teszteltük, szoktuk az autót, erre nagyon jó volt, hogy visszaálltunk szuperrallyezni. Nézegettük az időnket, az alapján nyertük volna a kategóriánkat és abszolútban is pontokat szerezhettünk volna. Sebaj. Legalább célba értünk a végén, ennek is örültünk.
Folytatás?
Szombathelyen. Addig viszont még navigátort kell találnom. Molnár Zsolti a saját kocsijával szeretne autózni, Kemény Zsolti nem ér rá, valakit még kell találni magam mellé. Én örülök a 25 kilométeres gyorsaságinak illetve a hosszabb versenytávnak és a rajtceremóniának egyaránt. Előtte pedig megyünk és tesztelünk egyet csütörtökön, Káldon, a hivatalos teszten. Szükség is lesz rá, mert nagyon sok idő telt el azóta, amióta én utoljára laza talajon vezettem, biztosan jól fog jönni egy kis gyakorlás a rajt előtt.
Rallye2.hu – Salánki Gábor

