Krampek Nándor és Krampek Viktória kényszerből tért vissza a Rallye2-be, és nem is versenyzett annyit 2025-ben, mint amennyit szeretett volna, de voltak kiváló pillanataik, most pedig tervezgetik 2026-ot, de még ők sem tudják pontosan, hogy milyen útra lépnek a 2026-os szezonban. Krampek Nándorral beszélgettünk.
Milyen tervekkel vágtatok neki 2025-nek, és mit sikerült ezekből megvalósítani? Hol mentetek, mi történt veletek?
Rallye3-ban lett volna a legjobb versenyezni, ahogy tavaly is, de más lehetőségünk nem maradt, rá voltunk utalva a Rallye2-re, ezért azt tűztük ki célul, hogy az ORB2-ben próbálunk meg minél több versenyen részt venni. Ez már a terv már az idei első futamon, a Diósgyőr Rallye-n fölborult, nem tudtunk rajthoz állni Miskolcon, mert nem készült el az autónk áprilisra, emiatt júniusban, a Mecsekben kezdtük meg az évet. Pécs környékén lényegében egy visszaszokó volt nekünk a Mecsek Rallye, mert előtte 2024 végén a Zemplénben mentünk egy elég rövid versenyt, akkor még a Rallye3-ban, sajnos a második gyorson kiestünk. Júniusban egy bő fél évre után sikerült újra autóba ülnünk, emiatt nem voltak nagy elvárásaink, a Mecsek Rallye nekünk csak eltelt gyakorlatilag.
@rallye2.hu Krampek Nándor-Krampek Viktória Rallye2 2025 Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Mentetek Oroszlányban, sprintfutamon, augusztusban, ahol kifejezetten jól szerpeltetek, kiválóan muzsikált a Ladátok.
A bányásznapi futamon az elmaradt Székesfehérvár Rallye-t pótoltuk, ott még kupát is sikerült szereznünk, majd szeptemberben a két naposra, két versenyesre tervezett Győr Rallye-ra is beneveztünk. Sajnos az első napon az utolsó előtti gyorsaságin megállt a kocsink, célba sem értünk, vasárnap pedig nem indulhattunk, ezzel ért véget az évünk. 2025-ben.
Mi lesz jövőre?
Még nem tudjuk. Nagyon sok minden kérdőjeles jelenleg körülöttünk, több út is állhat előttünk. Az, hogy melyiken indulunk el, ha egyáltalán nekivágunk bármelyiknek is, az egyelőre a jövő zenéje, térjünk vissza később a kérdésre!
Hogyan telik nálatok a karácsony?
Amikor beszélgetünk, december 24-én éppen a karácsonyfát díszítjük, semmi komoly dolog nem fog történni ebben a pár napban. Itthon leszünk, pihenünk és élvezzük a egymás társaságát, családi körben. Kívánom, hogy mindenkinek hasonlóan, vagy úgy teljen a karácsonya, ahogyan azt szeretné! Boldog karácsonyt és új évet kívánunk Vikivel együtt mindenkinek!
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor


















