Nagy csapattal, sok autóval, és még több versenyzővel érkezik Kazincbarcikára a Borsod Race Media Kft. csapata, akik nem csak a pályákon, hanem versenyirodán és a szervezőbizottságban is képviseltetik magukat. A csapatvezetővel, Kolencsikné Gál Melindával beszélgettünk Kazincbarcika előtt.
A Mecsek Rallye nem volt közel a csapatnak, mégis többen elutaztatok a Borsod Race Media csapatából a Déli régióba. Hogy alakult a résztvevőknek a pécsi túra?
Historic Bajnokságban Üveges Gabiék, Müller Rolandék az ORC-ben Ifj. Kerék Gyurkáék, a Rally1-ben pedig Vida Péterék indultak az egyesületből. Rolandéknak a töltéssel és a karburátorral is akadt gondja, pedig stabilan tartották a kategóriájuk második helyét. A szervizből kifelé, a javítás után ismét felvillant a töltés lámpája, ezután adták le a menetlevelet. Gabiék célba értek, a géposztályuk ötödik helyén. Vida Petiék folyamatosan gyorsulva a Peugeot Kupa ötödik helyét szerezték meg. Ifj. Kerék Györgyéknek viszont nagyon hamar váratlan vendége lett, a technika ördögének személyében, sajnos ők ezúttal nem jutottak el a futam végén, a Széchenyi térre, a céldobogóra, mivel az autójukban tönkrement a motor, ki kellett állniuk.
A Kazincbarcika Rallye olyan szinten hazai verseny nektek, hogy többen a szervezésből is aktívan kivettétek a részeteket. Téged mennyire érintett ez a feladat?
Vannak kazincbarcikai illetőségű versenyzőink, vannak, akik ott is élnek, és vannak, akik „csak” Kazincbarcikán dolgoznak. Például Bartha Nándi, Bencs Zoli, Juhász Zoli, ők bőven kivették a részüket az előkészületekből. Kovács „Pici” Krisztiánt is megemlítem, ő ugyan nem nálunk versenyez, de jó viszonyt ápolunk vele, ő is sokat dolgozott a Kazincbarcika Rallye sikeréért. Mindannyian nagyon örültünk annak, hogy részt vehettünk a szervezésben, amikor beszélgetünk, akkor is éppen ezzel foglalkozok, a nappalink a Kazincbarcika Rallye papírjaival, konkrétan a sportbírók irataival van tele pakolva, és a versenyzőink dokumentumaival, a hiánypótlással is foglalkoznom kell közben. Juhász Pisti a szervezőbizottság vezetője nagyon jó barátom, sportszakmailag segítem a munkáját, vasárnap pedig a versenyirodán fogok tevékenykedni a versenyigazgatóval együttműködésben.
A vasárnapi nap lesz a húzósabb a versenyzőknek is. Hány Borsod Race Media-s páros lesz ott a várhatóan 140 párosnál is népesebb mezőnyben?
Jókora különítménnyel érkezünk a Color City-be, összesen 28 versenyzőpáros nevezését adta le a Borsod Race Media Kft., amit Márton Zoltánnal közösen irányítunk, én leginkább a sportszakmai feladatokkal foglalkozok. Készítenem magamnak egy kis puskát a részletekről. 🙂 12-en leszünk a Rally2 Bajnokságban, 9-en a Rally3-ban, 2-en tesztelnek és 5 Just4Fun-os párosunk is volt. Gondos Petit, aki egy nagyszerű navigátor, de ezúttal a volánnál fog ülni, megkértük, hogy előfutóként vegyen részt a Kazincbarcika Rallye-n mert nagy szükségünk lesz a megbízható tudására és a tapasztalatára a versenyközpontban. A messzeségből az előfutók a mi szemeink és füleink, Peti sokat segíthet nekünk, köszönjük, hogy elvállalta ezt a fontos a feladatot. Átsoroltuk a Just4Fun-ból, gond nem volt ebből, hiszen vele és minden versenyzőnkkel baráti viszonyt ápolok, hamar megbeszéltük a dolgot. A Rally1-es, Historic-os és ORC-s párosaink a Mecsek Rallye-n megtették, amit a haza megkívánt, ők most pihennek.
Lehet ekkora létszámnál megfogalmazni közös célokat? Mivel lennél elégedett vasárnap este?
Nem könnyű, de annak nagyon örülnék, ha mindenki elérné azt az eredményt, amit kitűz a rajt előtt magának. A legfontosabb az lesz, hogy épségben és a célban ünnepelhesse meg mindenik a Kazincbarcika Rallye végét. Nekem csapatvezetőként ez a legfontosabb, hiszen mindenkit vár otthon a családja, és az anyukája a gyermekei, a feleségek, a menyasszonyok, kinek mije. Csapat szinten annak örülünk, ha mindenki örül, nem törnek a versenyautók, a versenyzők pedig boldogok. Dolgozó emberekről van szó, akik a hétköznapokban kőkeményen hajtanak, kikapcsolódásról, élménygyűjtésről szól nekik a versenyzés. Kívánom, hogy töltődjenek fel bőven adrenalinnal, hogy az elkövetkező időkben helyt tudjanak állni az életben.
Történt valami változás mostanában a csapatban?
Baksai Laci szerencsére felépült az Eger Rallye-t követően elvégzett műtétje után, de nem Erdei Zoli, hanem egy régi barátnőm Szabó Beus fogja olvasni az itinerét Kazincbarcikán, mert Zolinak korábbi hátfájdalmai újultak ki. Krampek Vikit „kölcsön adtuk” Csík Zolinak, így Viki beülhet egy igazi Subaru Imprezza WRC-be, ami óriási élmény lesz neki. Viki sokoldalú versenyző, több pilóta mellett ült már, rengeteg tapasztalatot szerez, aminek nagyon örülök. Krampek Nándit ezúttal Poczang Valér segíti majd, akit mi „vettünk kölcsön” erre a futamra. Az itt felsoroltakon kívül mindenki a saját autójával és navigátorával megy. A Szepesi testvérek is rajthoz állnak, külön-külön autóval, az Édesapjuk, Lajos biztosan nem fog unatkozni a hétvégén.
A férjed, Balázs is Rally2-es versenyző, bár idén még nem láttuk a mezőnyben. Kazincbarcikán ott lesz?
Balázsról sokan tudják, hogy az élete a rallye, a versenyzés, az autózás, ha nem versenyez, akkor autókat épít. Ezúttal nem áll rajthoz, de egy nagyon fontos sportszakmai feladatot azért kiosztottunk neki is. Újra összeáll a régi páros, Balázs újra Kemény Zsolttal fog egy autóba ülni, és a mezőny végén, a záróautóban fogják begyűjteni a sportbíróktól a jegyzőkönyveket, amiket eljuttatnak majd a versenyirányításhoz. Biztos jót fog nekik is tenni, hogy egy kicsit kiszabadulnak a mindennapok körforgásából.
Mit üzensz a csapatnak?
Érjetek célba, érjétek el, amit szeretnétek, én ott leszek a háttérben és vigyázok rátok! 🙂
Rallye2.hu – Salánki Gábor


