Kocsis Imre és Henszelmann Zsolt egy szép murvás siker után Pécsen szerette volna megőrizni a vezető helyét a Rally2 Bajnokságban. Kocsis Imrével beszélgettünk.

A pályafutásotok első Rally2-es, abszolút győzelme után 201-es rajtszámmal érkeztetek meg Pécsre. Újra az első hely volt a cél, mint Veszprémben?

Igazából semmilyen komoly elképzelésünk nem volt a Mediterrán Rallye-ra, mert az tudva lévő, hogy a helyi versenyzőpárosokkal elég nehéz tartani a lépést a mecseki pályákon. A legfontosabb az volt nekünk, hogy célba érjünk, és lehetőleg minél előrébb végezzünk, hogy az Ózd Rallye-ra ne kelljen lecserélni a rajtszámunkat.

Hogyan sikerült a versenyetek? Utólag elmondhatjuk, hogy a vágyaitok teljesültek.

Igen, és volt olyan helyi versenyzőpáros, Györkő Józsefék személyében, akikkel nagyon élvezetes csatát vívtunk a tizedmásodpercekért, de sikerült őket legyőznünk. Pénteken, az első gyorsasági második kanyarjában máris megforogtunk, majd talán éppen emiatt szombaton reggel eléggé elspóroltuk a Somogy-Árpádtető szakaszt, jelentős hátrányból kezdtük meg a felzárkózást. Az időveszteséget aránylag ledolgoztuk, de ebben a rettenetesen kiegyensúlyozott és sűrű Rally2-es mezőnyben nem férnek bele ilyen 10-15 másodperces hibák, az elejétől kezdve, hiba nélkül kell nyomni a gázt. Strider Zoliékkal is késhegyre menő harcban álltunk, éppen ezért sajnáltuk, hogy elmaradt az utolsó szakasz, mert hét menet után 5,3 másodperc volt köztünk a különbség, reménykedtünk, hogy elkaphatjuk őket a nyolcadik gyorsaságin.

Az egyetlen megforgásunkat leszámítva más kalandunk nem volt, vigyáztunk az autónkra, a Citroenünk pedig ezt meghálálta, hibátlanul működött az utolsó méterig. A Pirelli vizes gumijai szenzációsak, az elején még nem mertem elhinni, hogy a nagy vízben is ennyire kezelhető marad általuk az autónk. Soha nem mentünk még ekkora vízben, – még vízben sem igazán – nem használtunk ilyen gumikat, a harmadik szakaszra sikerült megbarátkoznunk a körülményekkel, onnantól tudtunk kategória második időket autózni. A 6-os géposztály harmadik, és az abszolút értékelés hatodik helye lett a miénk a célban, ezzel elégedettek voltunk, mert a népes géposztályunkban újra erős ellenfelekkel hozott minket ismét össze a sors. A terveinket teljesítettük, továbbra is miénk a 201-es rajtszám, három ponttal vezetünk két futammal a vége előtt. Boldogok voltunk a célban.

Akkor gőzerővel felkészülés?

Igen, de szinte kész van az autónk Ózdra, karcmentesen hoztuk haza, és ennek szerintem nagyon sok versenyzőtársunk örült volna, sajnáljuk, hogy sokan elestek a Mecsekben. Ha már idáig eljutottunk, akkor szeretnénk Borsodban is jó helyen végezni, de tudjuk, hogy ugyanaz lesz a helyzet Ózdon is, mint Pécsen. Sok a jó helyi pilóta, akik bármikor borsot törhetnek az orrunk alá. Azt gondolom, hogy rajtuk kívül a Rally2 Bajnokság krémje is ott lesz, úgyhogy biztos, hogy október elején is fel kell kötnünk majd a tűzálló gatyánkat. Felkészülünk az időjárásra és nyomni fogjuk rögtön az elejétől a gázt.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!