
Karner Zoli és Faludi Gabriella a Miskolc Rallye óta azon dolgozott, hogy növeljen a versenytempóján, ami Székesfehérváron sikerült is, de Zoli vétett egy hibát, ami nem lehetett több 2 centiméternél és az első szakaszon, mintegy 4 kilométer megtétele után árokba dobták a VFTS-üket. A kár nem jelentős, viszont a biztató kezdés okán Zoli és Gabi gőzerővel készülődik a Budapest Rallye-ra, mert szeretnék hosszabb távon is vallatóra fogni a Ladájuk vadi új motorját. Karner Zoltánnal beszélgettünk.
Új motorral és még mivel készültetek a Székesfehérvár Rallye-ra?
Az új motor egy jó húzás volt, az első tapasztalatok azt mutatják, hogy beváltotta, vagyis be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket. Egy kicsit teszteltünk is, azt tapasztaltuk, hogy fickós, jól húz a motor, remekül vitte a VFTS-ünket. Emiatt reménykedtünk abban, hogy sikerül célba érnünk és végre a tempónkon is javítanunk, ami már az év eleje óta az egyik fő célkitűzésünk. De a sors közbe szólt, úgyhogy… sajnos idő előtt kellett kiállnunk. Pedig minden tökéletesen indult. Jó itinert írtunk, Gabi hibátlanul és jó tempóban olvasta vissza a kanyarokat. Azonnal megérezte, hogy jobban, tempósabban kezdtünk neki, mint ami a megszokott, felvette a ritmust, csak hát, rövidre sikerült a versenyünk.

Mi történt veletek?
Az első gyorsasági szakaszon, Csákberényen elestünk. Az elején egy sima jobbal, sima ballal tűzdelt tempós rész volt, ami átváltott komolyabb kanyarokba. Az nem lepett meg, hogy felhordásos a pálya, tudatosan készültünk rá. Egy balos visszafordító előtt egy jobbos íven – amit én felkiáltójellel középre írtam, hogy ott kell menni – eltaláltam a kerékkel egy gumit. Kitekert kormánnyal, nagy tempóval. A gumi a gumin pedig, mint tudjuk, tökéletesen tapad, becsuklottak a kerekek, nagy ütést kapott a futómű és csavarostól leszakadt az irányítókar a nyúlványról. Irányíthatatlanul indultunk el a susnyás felé. Ott három karvastagságú fa karrierjét törtük derékba, majd leestünk egy kb. 2,5 méteres árokba. Ki sem látszott belőle a kocsink. Bajunk nem történt, a kár sem jelentős. Homlokfalat, köténylemezt és gépháztetőt kell majd cserélnünk, no és persze a futóművel is lesz munkánk. Nagyobb volt ennek a sztorinak a füstje, mint a lángja. De nem tudtunk tovább menni. Ha valahogy sikerült volna kijönni az árokból, akkor is térdre kényszerítettek volna minket a sérült alkatrészek.

Veszprémben ti nem szoktatok rajthoz állni.
Most sem fogunk. Csak az évzáró Budapest Rallye-n szeretnénk részt venni. A történtek ellenére semmin sem szeretnénk változtatni. Székesfehérvárhoz hasonlóan, tempósan akarunk kezdeni Budapesten is, csak az ilyen bagatelnek tűnő hibákat el kell kerülni. A tempónk jó volt, azt át kell menteni mindenképpen, csak ezeket a bosszantó 1-2 centiméteres tévedéseket kell kiküszöbölni, és akkor tökéletes lehet a következő versenyünk.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
