A kevés magyar rallye versenyző hölgy egyikével beszélgettünk a jövőről, valamint az évad közbeni autócseréről. Interjú a Rally2 Bajnokságban több versenyen is rajthoz álló, fiatal Szilas Dorkával.

Eger Rallye-n még az Adammel indultatok Vértesen pedig egy Forddal. Mi volt a váltás célja? Miben jobb a Ford?
Idén volt négy éve, hogy az Adam hozzám került. Eger Rallye után lett egy lehetőség, hogy lecseréljük egy újabb, erősebb autóra, a Fordra esett a választás. Nyomatékosabb, technikailag fejlettebb. És nem utolsó szempont volt, hogy édesapám is Forddal versenyzik, így a gépparkunk összhangban van. 🙂

A Vértesen ismerkedtél az autóval. Sikerült össze hangolódni?
Vértes Rallye előtt nem volt alkalmam kipróbálni az új autót, úgyhogy a verseny volt az első bevetés. Okozott még meglepetéseket számomra, voltak kalandok is. Végére kezdtünk tegező viszonyba kerülni. Viszont a versenyt követően volt alkalmunk egy egész napos teszten részt venni, a Rabócsiringen, ahol még közelebb kerültünk egymáshoz. Meg kellett szoknom, hogy máshogy kell vele bánni, mint az Adammel.

Nagyon fiatal vagy még. Mik a jövőbeli céljaid a versenyzéssel, illetve örökké csinálni akarod e?
Igen, valóban fiatalon kezdtem. 14 évesen kerültem a Radó Rally Suliba, ott tanultam meg vezetni. Rally2-ben szeretnék a továbbiakban versenyezni, minél több tapasztalatot szerezni, és a későbbiekben jobb eredményeket elérni. Hogy meddig fogom tudni csinálni, az a lehetőségeimtől fog függeni.

Női versenyzőként, hogy áll hozzád a többi versenyző? Segítenek, amiben csak tudnak vagy épp az ellenkezője?
Én úgy érzem elég sok segítséget kapok, segítőkészek, nem kivételeznek velem. Biztatnak, megosztják velem a tapasztalataikat. Vannak, akik gyakorlatban is segítenek, beülnek mellém. Ez miatt gyorsabb a tanulás, mintha egyedül kellett rájönnöm a hibákra.

Mikulás Rallye-n és Szilveszter Rallye-n is szeretnétek indulni?
Mikulás Rallye nincs a terveink között. Szilveszter Rallye-n viszont szeretnénk indulni, reménykedünk, hogy lesz is rá lehetőség, és a vírus nem húzza keresztbe a számításainkat. Az elmúlt években is részt vettem rajta, kezdetben nézőként, majd navigátorként és sofőrként is.

Jövőre minden versenyen láthatunk titeket?
Minden verseny nem szerepel a terveink között, vannak olyan versenyek, ahova szeretünk járni, oda jövőre is biztosan elmegyünk. Nekünk nem feltétel az összesen való részvétel, szórakozni járunk.

Jövőben szeretnél e R5-ös autót vezetni és a bajnoki címért harcolni?
Szerintem mindenkinek ez az álma, aki ebbe a sportba belekóstol. Viszont reálisan gondolkodva ez egy elég távoli álomnak tűnik. Apukám is mindig kérdezi, mikor próbálom már ki az ő autóját, de én úgy érzem számomra az még túl nagy falat lenne. Maradok a sajátomnál egyelőre.

Mikor jöhet el ez a pillanat amikor úgy gondolod, hogy kinőtted a 1000-es Fordot és R5-ös Fordba ülnél át?

Először ezt az autót is szeretném jó pár évig taposni. Majd később eshet szó a váltásról, de nem feltétlen R5-re gondolok.

Mindig is érdekelt, hogy nőként miért kezdtél el foglalkozni az autósporttal. Sajnos a férfiak vannak többségben.

Már gyerekkoromban megfogott, amikor jártunk ki a környéken lévő versenyekre (az Esztergom Rallye-ra). Miután édesapámnak is lett versenyautója, elkezdtünk versenyekre járni, közelebb kerültem a sporthoz. Mígnem Radó Istvánhoz kerültem, aki bevezetett a rallye rejtelmeibe, és megtanított az alapokra.

Rallye2.hu – Makkay Zoltán Álmos

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!