Hulmann Gabi és Molnár Zsolti számára majdnem tökéletesen indult az elmúlt év. A majdnemet csak azért kellett beleírni az első mondatba, mert az évad nyitányán nem tudtak részt venni, de Miskolcon és Szombathelyen is kiemelkedő teljesítménnyel értek célba, ami elég is volt ahhoz, hogy a fokozatosan ellaposodó idényük végén mégis szép eredménynek örülhessenek. Gabiék, a tavalyi tanulóév után idén újra ott lesznek a Rallye2 Bajnokság mezőnyében, mert 2019-ben is szeretnének ott lenni a Ladások legjobbjai között. Hulmann Gáborral beszélgettünk.
Néhány éve már bemutatkoztatok a Rallye2 Bajnokságban, de 2018 volt az első olyan év, amikor csaknem teljes évadra készültetek. Mit vártatok az elmúlt esztendőtől, a tavaszi rajtot megelőzően?
2015-ben már valóban elindultunk néhány versenyen, a Rallye2-ben, de akkor még nem állt össze sem a csapatunk, sem a költségvetésünk, így akkor igazából csak megismerkedtünk a bajnoksággal és a ránk váró követelményekkel. A 2018-as esztendő új feladatok elé állított minket, mi pedig megpróbáltuk a létező legtöbbet kihozni a lehetőségeinkből, így hat fordulót írtunk be magunknak a versenynaptárunkba. Teljes szezonra, nyolc futamra nem telt a keretünkből, és az év során meg kellett változtatni az eredeti elképzeléseket is, mert a váratlan technikai problémák alaposan átalakították a terveinket, miközben mégis előkelő, reménykedésre okot adó pozíciót foglaltunk el az őszi hajrában. Az év végi eredményességért végül hét versenyre látogattunk el.
Az utolsó fordulóig versenyben voltatok a P12-es géposztály bajnoki címéért. Milyen volt számotokra az elmúlt évad?
Jól kezdődött Miskolcon az évünk, – az Eger Rallye-ra nem készültünk el mindennel – a P12-ben, és a Lada kupában is bronzérmet szereztünk. Ez meglepett minket, mert a tempónk nem volt az igazi, de Szikszón mégis felállhattunk a dobogóra. A Szombathely Rallye váratlan eredménnyel zárult, egyértelműen várakozásainkon felül sikerült. Tudtuk, hogy valamivel jobb vagyok murván, mint aszfalton, de kategória és Lada kupa győzelemre azért még mi sem számítottunk. Sőt, az abszolút ötödik helyünkért is serlegeket kaptunk a célban. Ez óriási lökést adott a csapatnak az év hátra lévő versenyeire, amire, mint később kiderült valóban nagy szükségünk volt, mert innentől finoman fogalmazva sem volt diadalmenet nekünk a hátra lévő öt futam. Ezeken a versenyeken megtanulhattuk, hogy roppant gyorsak az ellenfeleink, és, hogy nekünk is javulnunk kell, ha ugyanolyan versenyképesek akarunk lenni, mint amilyenek az Iseum Rally-en voltunk. Székesfehérváron nagyon motiváltan álltunk oda a rajtvonalhoz, remekül indult a futam, jó időket autóztunk, de folyamatosan vesztettünk a tempónkból, miközben a vetélytársaink fokozatosan gyorsultak. Beugrós navigátorral, Jozipovics Timivel mentem, de tökéletes volt vele az együttműködés, nem ezen múlt, hogy csak negyedikek lettünk a géposztályunkban. Veszprémben nem volt szerencsénk, mert az utolsó előtti gyorsasági szakaszon, Hegyesden kitört a VFTS-ünk egyik hátsó kereke, így ki kellett állnunk. A verseny alapvetően tetszett, arra nem lehetett panaszunk. A Baranya Kupán ismét a tempónkkal volt a baj, de újabb pontokat sikerült gyűjtenünk. Salgótarjánban messze elkerült minket a szerencse, mert a második gyorsasági szakasz végén, már vasárnap reggel kiestünk. Csak a jó évkezdetnek és a többi versenyen gyűjtögetett pontjainknak köszönhetően álltunk továbbra is jól, így mindenképpen el kellett utaznunk Nyíregyházára, mert akár még kategória és Lada kupa bajnokok is lehettünk volna. De nem volt szerencsénk. A Zemplénben, a szombati első gyorsaságin, a 25 kilométeres Újhután kaptunk egy defektet, amivel képtelenség lett volna kijutni a szakaszról, meg kellett állnunk Bózsván, a faluban, hogy kicseréljük a kidurrant kereket. Ezzel kiszálltunk a bajnoki csatákból, és a versenyünk is elúszott. Többször ki akartam állni, elkedvetlenedtem, de sikeresen célba értünk, így az ürömbe végül némi öröm is vegyült, mert megszereztük egyetlen pont előnnyel a Lada kupa év végi második helyét, volt értelme elutazni Szabolcsba. Összességében nem volt okunk a szomorkodásra az év végén, a P12-ben is elcsíptük az ezüstérmet. Tudjuk, hogy miben kell javulnunk, és azt is látjuk, hogy ha minden összeáll, akkor kiemelkedő eredményeket is elérhetünk. Lásd a Szombathely Rallye-t. Tanulóévnek szántuk 2018-at, mi is, és a csapat is, annak pedig tökéletesnek bizonyult.
2019-ben kamatoztatjátok a 2018-ban tanultakat?
Igen, és szerencsére azt is elárulhatom már most, januárban, hogy bíztató a helyzetünk, mert 90%-ban összeállt az évünk. A Lada VFTS-ünk marad, Molnár Zsolti is marad a jobb1-ben, a háttérmunkák folyamatban vannak, úgyhogy izgatottan várjuk a Rallye2 Bajnokság március végi rajtját, valamint az idény nyitófutamát, az Eger Rallye-t. Természetesen a murvákon is ott szeretnénk lenni. Úgy tervezzük, hogy az idén is dobogóra állunk majd év végén a P12-ben, valamint a Lada kupában is. Az abszolút értékelésről eddig nem beszélgettünk a csapattal, de szenzációs lenne, ha beférnénk a Top5-be. A versenynaptár jelenlegi állása szerint a versenyek többségének, a helyszíne relatíve közel lesz hozzánk, nyolcból öt futam várhatóan a Dunántúlon lesz megrendezve. Ez számunkra időben és költségekben egyaránt kedvezőbb, mintha Nyíregyházára utaznánk, a Balaton mellől. Eger nem jön idén sem közelebb, de csöppet sem bánjuk, mert már nagyon várjuk, hogy újra versenyezhessünk. Azt hiszem, hogy nem vagyunk egyedül ezzel az érzéssel, úgyhogy az év kezdetén a távolság egyáltalán nem számít. 🙂
Rallye2.hu – Salánki Gábor