Hulmann Gabi és Molnár Zsolti alaposan kitett magáért Szombathelyen, hiszen végig a P12 élmezőnyében autóztak és az utolsó szakaszon megszerezték a géposztályuk aranyérmét. Gabira Székesfehérváron komoly kihívás vár, amiről az Iseum Rallye-val együtt számolt be nekünk.
A Miskolc Rallye-n is ott voltatok, jól szerepeltetek, nem gondolnám, hogy sok dolgotok volt az autótokkal a Szombathely Rallye előtt. Milyen volt a felkészülésetek?
A futómű murvára történő átalakítása és beállítása volt a legnagyobb munkánk a két verseny között. A Vas megyei pályabejárás nem egészen úgy sikerült, mint ahogyan azt mi elterveztük, mert tönkrement a pályabejáró autónk, rögtön az első gyorsaságin, ezért csak teherautóval tudtunk pályát járni. Mindössze kétszer volt időnk végigmenni a katlanon, valamint a szelestei szakaszon is.
Ehhez képest elég jól sikerült a szombathelyi hétvégétek. Te is így gondolod? Milyen volt belülről?
Komolyabb technikai hibánk nem volt, inkább csak kisebb problémák nehezítették meg a dolgunkat. De ezt természetesnek vettük. A komolyabb gondot az eltévedések jelentették, az etapútvonalakon. Ezekért többször is időbüntetést kaptunk. Már a rajtceremóniára menet is eltévedtünk, szombaton pedig a szervizbe nem sikerült a kijelölt úton eljutnunk. Szombaton óvatosan kezdtünk a gyorsaságikon, mert akkor volt az a két szakasz, amiket nem tudtunk rendesen felírni. Találkoztunk mindenütt meglepetésekkel, az ORB és az ORC mezőnye alaposan megdolgozta a talajt, mindenütt nyomvályús volt az út. A második napunk jól indult. Mi megpróbáltunk elkezdeni sietni, de Farkaserdőn még nem volt az igazi a produkciónk. Azután viszont sikerült elkapnunk a ritmust, gyorsultunk, jó időket mentünk, és nekünk nagyon tetszett a verseny. Túlcsúszásunk, megforgásunk nem volt, pedig a féktávokat nagyon nehezen találtam meg. Főleg Hosszúperesztegen, ahol annyira egységes volt az erdő, hogy szinte lehetetlen volt támpontokat találni a helyes féktávok kiválasztásához. Egyetlen technikai hibánk volt. A negyedik szakasz után elment a töltés, de beértünk az autóval a szervizbe, ahol megjavította a csapatunk a kocsit. Köszönet érte. Az eredményünkkel rendkívül elégedettek vagyunk, tökéletes hétvégét zártunk a P12-es géposztály és a Lada kupa győzelmével, ám az abszolút értékelésben is kaptunk serlegeket, mégpedig az ötödik helyezésért.
Székesfehérvárra el tudtok jönni?
Igen, de beugrós navigátorral fogok részt venni a futamon, mert Molnár Zsolti nem fog ráérni a következő versenyhétvégén. A fehérvári verseny szinte teljesen ismeretlen lesz, mert eddig még csak sprintversenyen autóztam a környéken, a kicsesbányai szakaszon rendezték meg akkor a futamot. Szerencsére ez a pálya most is lesz, csak azt nem tudom még, hogy milyen irányban. Nem lesz gond szerintem. Megpróbáljuk tisztességgel felírni a gyorsaságikat, aztán majd igyekszünk, amennyire csak tudunk.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
