Tamás Gyula és Sztrakon Bence pályafutásának első abszolút futamgyőzelmét ünnepelte a Huszárvárban, de a pályákon Kovács Gergő és Pálfi Begyó Péter töltötte a legkevesebb időt.

Jobb, szebb és ideálisabb időjárást maga Dévényi Tibi bácsi sem intézhetett volna nekünk a Három kívánságban az évadzáró Zemplén Rallye-ra, mint amilyen október 25-27 közt fogadta az ORB2, valamint a további négy bajnokság mezőnyét Szerencsen és környékén. A Rallye2 Bajnokságban a záróra előtt szinte csak a legfontosabb kérdés dőlt el, Baksai László és Erdei Zoltán megszerezte az abszolút értékelésben az aranyérmet, de az összetettben és a legtöbb kategóriában, kupában nyitott volt a bajnoki cím és a dobogós helyezések sorsa. Ennek ellenére mindössze 21 nevezés érkezett a szezon utolsó menetre, ami nem sok, sőt mondhatnánk, hogy rettenetesen kevés, de az idei nem túl acélos Rallye2-es esztendőt nézve mégsem volt rossznak nevezhető. A 78 versenykilométeres és 8 gyorsasági szakaszt tartalmazó útvonallap érdekessége az volt, hogy szombaton és vasárnap is 4-4 pálya várt a mezőnyre, ugyanazok, csak ellentétes irányból, így konkrétan nyolc különböző szakaszon kellett autózni, aminek köszönhetően a pályabejárás és itinerírás is jelentős időt vett igénybe. Legtöbben csütörtökön reggel érkeztek meg a fakultatív adminisztratív átvételre, Szerencsre, de akadtak olyanok is, akik már szerdán elfoglalták a szállásukat, hogy ne kelljen hajnalban utazniuk, emiatt 4-5 naposra sikerült a versenyhétvége, ami a dolgozó Rallye2-es versenyzők számára igencsak hosszú idő. Főleg az év vége felé, amikor már nem sok szabadság áll az ember rendelkezésére. A pénteki rajtceremónia után szombaton reggel Mádon kezdte a napot a mezőny, ahol Ruszó Krisztiánék már kb. 800 méterrel a rajt után félreállni kényszerültek, mert tönkre ment a VFTS-ben a kardántengely. Simon Györgyék sem jutottak messze, mert először hajtás, vagy motorproblémára gyanakodva tették ki az OK táblát, de a szervízben kiderült, hogy a töltéssel, a generátorral volt problémájuk. Békési Richárdéknak a Bortónál volt egy hatalmas mentése, Máté Róberték viszont már nem voltak ennyire szerencsések, ők beestek az árokba, de nem lett komoly baja az autónak, a versenyzők pedig épségben szálltak ki a kocsiból. A Győr Rallye abszolút győztesei, Faltusz Dávidék ellátogattak a Zemplénbe is, de a második gyorsaságin árokba csúsztak. Utánuk már „csak” Ivony Csabáék és Endrődi Lászlóék adták fel a versenyt, műszaki problémák miatt, ők viszont véglegesen, mivel a vasárnapi rajtlistára a fentebb említett versenyzőpárosok kivétel nélkül felkerültek, és mindannyian célba is értek. Az első szakaszon egyébként Faltuszék ott folytatták, ahol szeptember elején a Győr Rallye power stage-én abbahagyták, szakaszgyőzelmet arattak. Szemerén, az abszolút értékelésben Tamás Gyuszóék büszkélkedhettek szakaszgyőzelemmel amivel az élre álltak, majd Fonyon és Erdőbényén a teljesen hazai környezetben versenyző Rónavölgyi Endréék szerezték meg a gyorsasági szakaszok képzeletbeli aranyérmét. A bibi csak az volt, hogy mindkét gyorsaságin kaptak egy-egy 10 másodperces büntetést, így még Várnai Dávidék is beférkőztek eléjük. Tegyük hozzá, hogy nem érdemtelenül, mivel folyamatosan Top3-as időket autóztak. Meg kell említeni, hogy az abszolút értékelésen kívül autózó, P14-es BMW-kkel versenyző párosok is szépen hasítottak, konkrétan Kovács Gerőék voltak a leggyorsabbak az első nap folyamán, Tamás Gyuláékat 24,4 másodperccel előzték meg, a harmadik helyen pedig Szepesi Marcellék álltak, ha mindenkit számításba veszünk. Vasárnap reggel tehát 19 páros várta az újabb startjelet, Erdőbényén kezdték a napot, ahol Pristyák Dávidék csúnyán odacsapták egy fához a BMW-jüket, orral mentek neki, alaposan összetört a kocsi, lesz munkájuk bőven, de a fiúk jól voltak és ez volt a legfontosabb. A jó hír a rossz után, hogy rajtuk kívül már senki nem esett ki, így 18-an sikeresen eljutottak délre, a Huszárvárba, a céldobogóhoz. A gyorsasági szakaszokon nagy változás nem történt, újra Faltuszék ébredtek a legjobban, ők találtak le a legjobban Erdőbényén, Tamás Gyuláéknak Óhuta és a power stage Mezőzombor jutott, a nap harmadik gyorsaságiján, Hernádvécsén pedig Várnai Dávidéké lett. Ha a teljes mezőnyt vesszük számításba, akkor az 5. szakaszon Kovács Gergőék, a 7-en pedig Szepesiék lettek a legjobbak.

Ezen eredményeknek köszönhetően a Zemplén Rallye-t az összetettben Tamás Gyuláék nyerték, Várnai Dávidék és Rónavölgyi Endréék előtt, ami azt jelenti, hogy a már bajnok Baksai-Erdei páros mellé Tamás Gyuláék és Rónavölgyi Endréék állhatnak majd fel év végén a dobogóra. A P12-ben Huhák Csabáék győztek, Hauck Zsoltékat és Molnár Ferencéket előzték meg. A P13-ban Forgács Istvánék szerezték meg az első helyet, másodikak Lőrik Lászlóék lettek, a harmadikak pedig Máté Róberték. A P14-ben és a BMW Kupában Kovács Gergőéké lett az aranyérem, Szepesi Marcellék az ezüst, Békési Richárdéké pedig a bronz. Az összetett eredménylistán – amennyiben értékelnék a P14-es autókat – Kovácséké lenne az abszolút elsőség, Szepesiéké a harmadik hely, de szabályok okán, ezeknek a sikereknek csak elméletben örülhetnek. A Lada Kupában Molnár Ferencék mögött Ruszó Krisztiánék és Simon Györgyék értek be a célba. A bajnokság nem hivatalos végeredményét a cikk legvégén találják a kedves Olvasók.

A Zemplén Rallye az ORB2 szempontjából – az utolsó szakaszon történt nézői rendbontás miatti bő fél órás késést leszámítva – egy pontos, izgalmas, szerethető rendezvény volt, jó pályákon, gyönyörű természeti környezetben, remek pályákon, csodás őszi időben. Ezeknél az egyszeri rallyerajongó aligha kívánhat többet, így az apróbb döccenőket leszámítva a futam remek zárása volt a tragikusan induló és egyébként nem túl acélos 2024-es évnek. Az ORB2 versenyzői, a bajnokság helyezettjei legközelebb az év végi díjátadó ünnepségen találkoznak majd, valamikor, valahol, a 2025-ös folytatásról pedig egyelőre semmilyen információ nem áll még pletyka szintjén sem a rendelkezésünkre. Abban viszont erősen bízunk, hogy bárhogy is alakuljon a jövő év, mi szurkolunk, hogy az ideitől mindenképpen jobb legyen!

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Gratulálunk minden dobogós helyezettnek, bajnoknak és kupagyőztesnek!

Az Országos Rallye2 Bajnokság 2024-es évének NEM HIVATALOS végeredménye

Forrás: hauserresults.hu

Abszolút értékelés: 1. Baksai László-Erdei Zoltán 121,5 pont, 2. Tamás Gyula-Sztrakon Bence 117,5 pont, 3. Rónavölgyi Endre-Aczél András 94 pont, 4. Várnai Dávid-Szabó Tamás 82 pont, 5. Hauck Zsolt-Horváth Viktória 64 pont.

6-os kategória: 1. Tamás Gyula-Sztrakon Bence 44 pont, Várnai Dávid-Szabó Tamás 35 pont, Tellér Antal-Tellér Antónia 21 pont

P12-es kategória: Baksai László-Erdei Zoltán 58 pont, Hauck Zsolt-Horváth Viktória 34 pont, Ruszó Krisztián-Geró Gábor 24,5 pont.

P13-as kategória: Forgács István-Varga Péter/Garam Balázs 25 pont, Furák Ádám-Kálna Tamás 16 pont, Lenkey Ákos-Lenkey-Drótos Cintia 15 pont.

P14-es kategória/BMW Kupa: Kovács Gergő-Pálfi Begyó Péter 24 pont, Szepesi Marcell-Tóth Gergely 23 pont, Békési Richárd-Bernát Martin 18 pont.

Lada Kupa: Baksai László-Erdei Zoltán 40 pont, Molnár Ferenc-Asztalos Márk 28 pont, Ruszó Krisztián-Geró Gábor 26 pont.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!