Görög Péter és Kertész Krisztián első alkalommal versenyzett együtt és ebből egy igen szép eredmény sülhetett volna ki a Győr Rallye-n, de az ötödik szakasz végén a technika ördöge alig észrevehető módon, ám annál alaposabban húzta keresztbe a fiúk számításait. tótbazsival beszélgettünk.
Legutóbb a Mecsek Rallye-n álltatok rajthoz, Székesfehérvárra nem jöttetek el. Mik voltak az elképzeléseitek a Győr Rallye-ra?
A Mecsek Rallye-n még kevesebb kilométer jutott nekünk, mint ezúttal, Győrben, (vagy talán ugyan ennyi összesen?) ott körülbelül 5 kilométer után kellett kiállnunk és csak szuperrallyeval jutottunk el a Széchenyi téri célig. Túl sok kilométert nem vesztettünk, de mégiscsak jobb lett volna élesben versenyezni. Győrbe győzelmi gondolatokkal érkeztünk, mert a Rallye2 versenyzőinek ismeretlenek voltak a Győr Rallye gyorsasági szakaszai, gondoltuk, hogy az jól jöhet nekünk. Ennek tudatában vágtunk neki a hétvégének.
@rallye2.hu Görög Péter-Kertész Krisztián Győr Rallye 2024 Rallye2 Gy1 Sokorópátka-Ravazd Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Hogy sikerült? A célban sajnos csak civilben találkoztunk.
A székesfehérvári futamot azért nem mertem bevállalni, mert nagyjából arra az időpontra volt várható a kisfiam megszületése, így inkább kihagytam a versenyt. Ennek a hiányát éreztem a kezemben-lábamban, kilométer hiányom volt, persze igyekeztem minél hamarabb belerázódni a versenytempóba. Hamar megéreztük, hogy Baksai Laciék egy másik dimenzióban mozognak, Tamás Gyuszóékkal találtuk meg egymást, velük küzdöttünk igen nagyokat. A taktikánk egyébként az volt, hogy a második körben fogunk rákapcsolni, ennek szellemében az első Rába ringi szakaszt szerintem túlságosan elspóroltam. Kettő darab jó állapotú 5-ös gumik volt, úgy döntöttem, hogy ezeket nem fogom teljes egészében elpusztítani a Rába ringen, jó lett volna használni őket még a második körben is. Attól mindenképpen tovább akartunk jutni, – pontosan a célig – mint, ameddig eljutottunk végül.
Említetted, hogy Baksai Laciék egy másik dimenzióban közlekedtek. Milyen dimenzió volt egy abszolút magyar bajnok navigátorral együtt versenyezni?
Kertész Krisztián ugrott be mellém erre a versenyre. Az érzés milyen volt? Fúúúú, testvérem! Az leírhatatlan. Véletlenül sem szeretném megbántani egyik korábbi navigátoromat sem, de nem véletlenül lett Krisztián magyar bajnok. Rengeteg tudással és tapasztalattal bír, álmomban sem gondoltam azt, hogy ilyen élmény nekem bármikor is kijut. Kizárólag csak a vezetéssel kellett foglalkoznom, semmi másra nem kellett figyelnem, minden ki volt pontosan számolva. Olyan volt mellette ülni, minthogyha egy kiskutya lettem volna. Amikor azt érezte, hogy túlfeszítem a húrt, akkor meghúzta a pórázomat, amikor pedig szükségét érezte akkor engedte. Nekem nagyon tetszett, ahogy csinálta a munkáját. Maximálisan elégedett voltam vele, nagy élmény volt Krisztiánnal autózni.
Miért kellett kiállnotok?
Az olajnyomás ment el. Az ötödik szakasz legvégén derült ki, szerencsére még időben, hogy oil pressure nulla. Ezt még egy olyan technikai analfabétának is, mint én vagyok sikerült észrevennie. A beíró és az utána lévő összekötő úton ahol tudtunk lazítani a versenyruházatunkon, ott derült ki ez a nem kis probléma. Az első tünet az volt, hogy lefulladt az autó. Sikerült visszaindítani, majd mentünk még körülbelül 50-60 métert. A lényeg hogy nem sokat, és Krisztián ekkor vette észre, hogy nem a dash board-on hanem az eredeti műszerfalon világít valami. Én azt abból a pozícióból, ahol ültem nem is nagyon láttam… Ezután néztem rá a dash board-ra és ekkor láttam meg, hogy az olajnyomás teljesen megszűnt. Innen nyilvánvaló volt, hogy ezt nem szabad tovább feszegetni, mert jelentős károkat okozhatunk az autóban. Telefonálgattunk, de be kellett látnunk hogy ennyi volt. A céldobogóhoz eljutottam, csak nem úgy ahogy terveztem, versenyautóval, hanem egy fényképezőgéppel a nyakamban. A Rallye2 Bajnokság díjátadó ünnepségéről is lőttem pár piszok sz*r képet legalább. 🙂
Hol találkozhatunk veled, vagy veletek a folytatásban?
Jó lenne indulni a Zemplén Rallye-n, ez mindig is egy nagy álmom volt. Gyerekkoromban azon a környéken néztem a legtöbb versenyt, Nyíregyházáról származom, közel voltak a pályák. A kérdés az, hogy az autónk kész lesz-e addigra, vagy tudjuk-e használni a Zemplén Rallye-nak az időpontjában? Ha lehet, akkor szeretnénk versenyezni, bár jelenleg a motivációm a két sikertelen futam után elég alacsony szinten van.
Nagyjából, mint az olajnyomás Győrben… 🙂
Nagyjából… 😀 Bízunk a legjobbakban és abban, hogy sikerül újra beülni a kis Citroen-ünkbe, mert alapvetően imádom ezt az autót. Jó lenne versenyezni vele még egyet az idén. Ha ez nem jön össze akkor sincs nagy gond, mert a pálya mellett ha nem indulunk, akkor is ott leszek a Zemplén Rallye-n. Ha nem versenyzünk, akkor nézőként fogom az élményeket gyűjteni az év utolsó Rallye2-es futamán. De az sincs kizárva, hogy valami külföldi futamon próbálunk már csak szerencsét 2024-ben. Győr után a rallye művelése teljesen háttérbe szorult, lekerült a bajusz, most már családapa vagyok újra…
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor