
Godó Tomi imádja a murvát, így a világ összes kincsért sem hagyta volna ki a Mikulás Rallye-t. A hagyományaihoz hűen ezúttal is családi bulit csinált a Mikulás Rallye-ból, mivel idén is a párja, Harangozó Csenge sorolta neki a teendőket, a jobb1-ből. A buli megvolt, nagyot mulattak, kalandban is volt részük Veszprémben, a részletekről Godó Tamás számolt be nekünk.
Miért Mikulás Rallye? Miért nem a Szilveszterre neveztetek?
A versenyzői pályafutásom újrakezdése után ez már a második Mikulás Rallye-m volt, mondhatom, hogy lassan tradícióvá válik az év végi murvás csapatás a számomra. 🙂 Azt vettem észre, hogy a laza talaj sokkal jobban fekszik nekem, mint az aszfalt, közelebb áll hozzám, kifejezetten élvezem is rajta az autózást. A navigátorom személye ezúttal sem volt kérdéses, idén is a kedvesem, Csenge olvasta az itineremet, tökéletes volt köztünk az összhang, a versenypályákon is. Azért Mikulás, mert a Szilveszter Rallye nem tartozik a kedvenceim közé. Kevesellem a kilométert, kiszámíthatatlanak a körülmények, ezért nem is gondoltam arra, hogy részt vegyünk a mogyoródi versenyen. Legközelebb a Kovászna hórallye-n szeretnénk rajthoz állni, Erdélyben. Ott tudjuk, hogy mire kell készülni. Jó sok hóra. 😉

Ne szaladjunk ennyire előre, inkább mondd el, hogy milyen volt nektek a Mikulás Rallye!
A hangulatot szenzációsnak, a körülményeket pedig ideálisnak mondhattuk. A pályák tökéletesek voltak, az autóval mindösszesen kettő apróbb gondunk adódott, az első két kört komolyabb megpróbáltatások nélkül teljesítettük, vidáman autóztunk. Az utolsónak előléptetett ötödik gyorsasági szakaszon kaptunk egy olyan defektet, – inkább még a pálya elején, mint a közepén – hogy a gumit is elhagytuk a keréktárcsáról. Ennek ellenére nem álltunk meg kereket cserélni, nem spóroltunk a tempóval, nem vettem el a gázt, úgy ugrattunk, mintha minden kerék hibátlan lenne. Remek fotók készültek rólunk. 🙂 Rájöttem, – főleg a júliusi, Veszprém Rallye-n bemutatott jókora ugratásaink óta – hogy igenis szeretünk ugratni, a Balaton parti murvás pályák pedig erről szólnak. 🙂 És most már jól tudjuk, hogy VFTS-en szállni élvezet! 🙂 Még gumi nélkül is. Ám a Kislőtér után kifejezetten örültünk volna, ha nem törlik az utolsó gyorsaságit, mert Jutaspusztán elég jókat tudtunk menni. A defekt miatt időt vesztettünk, amiből szerettünk volna valamennyit visszaszerezni, hogy egy kicsit javítsunk a bizonyítványunkon. Ha megrendezik, a záró szakaszt és minden összeáll körülöttünk, akkor a Lada kupabronzérme is meglehetett volna, a futam végére. De így be kellett érnünk az ötödik hellyel, serleg nélkül, mégis vidáman gurultunk át a céldobogón. Ám nem a kupa volt a lényeg, hanem az, hogy az első métertől az utolsóig marhára élveztük az egész Mikulás Rallye-t. Méltó módon, igazi bulival búcsúztunk el a 2018-asszezontól.
Rallye2.hu – Salánki Gábor