Fenyvesi Gabi és Tóth Tibi pechszériája Salgótarjánban sem ért véget. A Miskolc Rallye-hoz hasonlóan ezúttal is csak három gyorsaságira futotta a Ladájuk erejéből, de a srácok nagyot küzdöttek, a szervizben megpróbáltak életet lehelni a vasba, ám minden próbálkozásuk ellenére a negyedik gyorsaságin fel kellett adniuk a nógrádi futamot. A hibát folyamatosan keresik a srácok, de most már elég óvatosak, így a Rallye2 Bajnokság helyett inkább egy MARB sprintversenyre látogatnak majd el legközelebb, hogy teszteljenek. Fenyvesi Gáborral beszélgettünk.
Hogyan készültetek a salgótarjáni versenyetekre?
Izgatottan, alaposan, aggodalmakkal telve. A tervek megfogalmazásakor mi már inkább óvatosak vagyunk. Rosszak az utóbbi idők emlékei. Próbálunk mi mindig, mindenre maximálisan odafigyelni, a műhelyben és a navigátorommal, Tóth Tibivel, a tréningeken illetve a versenypályákon is. Úgy érezzük, hogy 100%-osan odatesszük magunkat, de a technika lépten-nyomon kibabrál velünk, nem rajtunk múlik a siker. Vadonatúj motor hajtja a Ladánkat, amivel valamilyen műszaki problémánk van folyamatosan. Erre jelenleg nem találjuk a megoldást. Ha felállunk a 2101-essel a padra, ellenőrizzük, akkor minden tökéletes, szenzációs teljesítményt mutat, viszont valamiért, mégis használhatatlan és nem jó a kocsi. Az úton, bármilyen fordulatszám tartományban, ha a gázba taposok, csak ordít a motor, de nem megy az autó. Ez visszavet minket. A felkészülésünket Salgótarján előtt is igyekeztünk a lehető legprecízebben elvégezni, de ennek a problémának a léte állandóan ott motoszkált a fejünkben.
A technika ördöge ezúttal is elkísért titeket, nem értetek célba. Milyen volt a versenyetek, amíg menni tudtatok?
Küzdelmes és elkeserítő. Három éve voltunk legutóbb Vizsláson, visszanéztük a videót és 17 másodpercet vertünk akkor, a jelenlegi önmagunkra. 8 kilométeren! Az rengeteg. Pici változást, 2-3 másodpercet el tudnánk fogadni, még akkor is, ha rontottunk volna az eredményen, de ennyit nem tudunk megérteni. 17 mp? Ilyen nincs. Kudarcként éltük meg az egész versenyt és a korábbi tapasztalataink miatt sajnos már ennek megfelelő hangulatban is érkeztünk meg Salgótarjánba. Plusz a versenytáv feléig is csak kínlódva jutottunk el a motor addigra hengerfejes lett. Ez is azt támasztja alá, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Maximum három gyorsasági és csomagolhatunk össze. Bodnár Attila – a motor építője – átnézte az első szervizben, az akkorra menetrendszerűen gyengélkedő erőforrást, megtette, amit lehetett és azt mondta, hogy menjünk még egyet, próbáljuk ki. Átmentünk Vizsláson, de már a gyorsasági közepére 110 Celsius fokos volt a víz. Legurultunk Salgótarjánba és ennyi volt. A pályák egyébként tökéletesek voltak, a gondjaink ellenére minden egyes másodpercét élveztük a versenyzésnek. Az sem zavarna, ha visszafogna a technika, csak tudjunk menni folyamatosan, mert hiányoznak a versenykilométerek.
Hogyan tovább?
Én nem szoktam meg, hogy a harmadik, negyedik hely környékén kocsikázunk és, hogy ilyen szinten küszködünk a technikával. Ezt nem is lehet megszoknia egy olyan embernek, aki belekóstolt – nem is egyszer, vagy kétszer – a győzelem ízébe. Ez most egyértelműen kudarc. De nem adjuk fel, csináljuk az autót, keressük a hiba okát. Megyünk tovább, sorba vesszünk minden alkatrészt a motorban, egyenként zárjuk ki az eshetőségeket, hogy mit kell kicserélünk, aztán előbb-utóbb biztosan rálelünk majd a hiba forrására. Bodnár Attila hatalmas energiát öl abba, hogy segítsen nekünk, új fejlesztéseket is próbálgatunk, én egyáltalán nem neheztelek rá, köszönjük a munkáját. Neki, a szervizcsapatunknak és a szponzorainknak is végtelenül hálásak vagyunk, hogy kitartanak mellettünk ezekben a nehéz időkben is, illetve a szurkolóink is folyamatosan biztosítanak minket a szeretetükről. Legközelebb éppen ezért kizárólag tesztelni akarunk. Egy sprintversenyre fogunk ellátogatni, Borsodnádasdra. Ám ha ott sem tapasztalunk semmilyen előrelépést, netán akkor is ennyire buktatókkal teli lesz a versenynapunk, akkor nem lesz más hátra, mint, hogy elő kell vennünk a jó kis Volkswagen Golfunkat a garázsból, és azzal kell mennünk mindaddig, amíg nem lesz tökéletesen megbízható a Zsigulink.
Rallye2.hu – Salánki Gábor