Endrődi László és Faska Zoltán egyszerűen nem tud megszabadulni a technika ördögétől, aki versenyről versenyre kigáncsolja a fiúkat, pedig ők mindent megtesznek azért, hogy messze elkerülje őket a gonosz kis teremtés. Endrődi Lászlóval beszélgettünk.

A Mecsek Rallye után ismét komolyan kellett készülnötök, mert meggyűlt a bajotok az autóval. Mik voltak az elképzeléseitek az egri rajt előtt?

Szerettünk volna jót autózni és célba érni, az lett volna a legfőbb célunk, hogy végig menjünk a teljes versenytávon. Ez sajnos nem sikerült, mert a technika ördöge nagyon jó barátunk és lépten-nyomon ott van a sarkunkban. Egerbe is elkísért, pedig mi nem hívtuk.

Mi történt veletek Egerben?

Hatalmas öröm és boldogság számomra, hogy miután itthon szétszedtük az autót, rájöttünk, hogy nem a váltó ment tönkre, hanem „csak” a kuplung. Látod ilyenek az élet apró örömei… Én már ennek is tudok örülni, még akkor is, ha ez a végeredményen nem változtat. A nyelestengely darálta le a kuplungtárcsa közepét. Két gyorsasági volt ismerős nekünk tavalyról, kettő pedig újdonság, de tetszettek, szeretek ilyen jó minőségű utakon autózni. Nagyon meleg volt a versenyen. Kedvelem és bírom is a meleget, de ez már nekem is határeset volt, kezdett sok lenni a jóból. A gyorsaságin mondjuk nem ér rá az ember azzal foglalkozni, hogy fázik e, vagy melege van, ott menni kell, de előtte és utána rossz volt.

A szombati szuperspeciál szakaszra úgy mentünk ki, hogy elment a hangosításunk, semmit nem hallottam abból, amit Zoli mondott. Indulás előtt cseréltünk elemet, azt gondoltuk, hogy egy vadiújra, de sikerült bele raknunk egy olyat, ami nem volt jó, így vakon mentem Egerszalókig. Zoli igyekezett elmutogatni, hogy mi jön, szerencsére nem volt bonyolult a gyorsasági. Vasárnap nagyon élveztük az első kört, minden szakasz nagyon jó volt, tetszettek a pályák és azt éreztem, hogy viszonylag jól is megyünk. Igazából minden rendben volt. Etapon, már Egerben autóztunk, amikor egy lámpától elindultunk, harmadikba akartam kapcsolni, lehet, hogy én váltottam rosszul, gyengén húztam meg a váltókart, de egy nagyobb csattanás jelezte, hogy nekünk ott a verseny vége.

@rallye2.hu

Endrődi László-Faska Zoltán Eger Rallye 2023 Rallye2 Gy2 Szarvaskő-Egerbocs Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Folytatás?

A Győr Rallye lesz a következő verseny az ORB2 naptárában, szeretnénk részt venni a futamon. Reméljük nem jön közbe semmi, az autó minden bizonnyal kész lesz, úgy látjuk, hogy nincs nagy baja, pár napon belül rendbe tudjuk szedni.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!