Nem vagyok könnyű helyzetben a Rally2 Bajnokság idei harmadik (tervezett) futama előtt, hiszen a Salgó Rallye-n nem vesz részt a Rally2 Bajnokság mezőnye, viszont egy rövid kis írásban mindenképpen szót kell ejteni a kialakult helyzetről, illetve a dolgok jelenlegi állásáról. Erről, valamint egy kis tavalyi Rally2-es visszaemlékezésről fog szólni  a rendhagyó versenyelőzetes, amivel azért szurkolunk, hogy a lehető leghamarabb közeledjenek az álláspontok, és helyre álljon a rend a Rally2 Bajnokságban.

2020-ban 63 Rally2-es és egyedi rajtengedéllyel induló versenyzőpáros adta le a nevezését az akkor évnyitóként megrendezett, júniusi Salgó Rallye-ra. A futam eléggé embert és gépet próbáló volt, mert szombaton este mindössze 29 versenyautó gurult át a Salgótarján kis főterén felállított céldobogón. A tervezett gyorsasági szakaszból az első kettő rögtön etap lett, mivel Kazáron a szófogadatlan szurkolók, a második bátonyterenyein pedig Várnai Dávidék balesete miatt kellett utcai tempóban átgurulni. A nap végén a 2020-as év abszolút bajnoka Foczkó Ákos megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét Madarász Szabolcs segítségével, de a navigátornak mindkét fronton sikerült már korábban átélni az elsőség örömét. A páros a P12-ben és a Lada kupában is aranyérmet szerzett. Mögöttük mindhárom értékelésben Fábián Donáték, valamint Ruszó Krisztiánék végeztek. A P13-ban Ivony Csabáék, a 6-os géposztályban Szetei Norberték, az 5-ös kategóriában Berta Józsefék, a 2WD kupában Rónavölgyi Endréék az egyedi rajtengedélyesek között pedig Czékmány Norberték voltak a leggyorsabbak.

Az idei évben „kicsit” más lesz a Rally2 Bajnokság salgótarjáni futama, ugyanis a Rally2 mezőnye eltűnt. Az Orfű és az Ózd-Eger Rallye után a harmadik helyen került be a versenynaptárba a nógrádi erőpróba, ahol eredetileg hat, összesen 74,5 kilométernyi gyorsasági, várt volna szombaton a mezőnyre. Ehhez később, péntek estére hozzácsaptak még egy szakaszt a rendezők, hogy megnöveljék egy kicsit a versenytávot. De a Rally2 versenyzőit ezzel sem lehetett megbékíteni, náluk az Ózd-Eger Rallye után „elszakadt a cérna” mivel Királdon kétszer is etapon kellett autózniuk, és néhány más apróság is közrejátszott abban, hogy létre jött egy összefogás, – több nyílt levél és petíció is napvilágot látott – aminek a lényege az, hogy a Rally2 Bajnokság mezőnye komoly változásokat szeretne és figyelem felhívásként nem vesz részt idén a Salgó Rallye-n. Az összefogás erejét jellemzi, hogy végül mindössze 12 páros adta le a nevezését a futamra, de végül ők is visszavonták azt, csupán 3-4 duó él azzal a lehetőséggel, hogy az ORC mezőnyének a végén, egyedi rajtengedéllyel mégis részt vesz a versenyen. Summa-summárum, más lehetőség nem volt, a Rally2 Bajnokság idei harmadik futamát törölni kellett a Salgó Rallye programjából, és a versenynaptárból. A Rally2-esek számára legközelebb júliusban, 23-24-én lesz lehetőség a versenyzésre, a Komló Rallye-n. Addig viszont – kéréseiknek megfelelően – vélhetően vár rájuk egy komoly megbeszélés a Rally Sport Bizottsággal, ahol az internetes levélváltások, valamint az álláspontok közeledését már elindító telefonos egyeztetések után személyesen mondhatják el az illetékeseknek a problémáikat. A versenyzők készülnek, az RSB ajtaja nyitva áll, így remélhetőleg mindenki számára megnyugtató, elfogadható és végleges válaszok, illetve megoldások születnek az asztalnál, a Rally2 Bajnokság jövőjéért. Jelenleg másért nem szurkolhatunk. Csak ezért. De ezért nagyon.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!