Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Danis Tibor: Néhányszor lenyúltak értünk fentről

Danis Tibi és Poczang Valér számára egyetlen pálya, a szorospataki jelentette a Salgó Rallye-t, azt szerették, a többi gyorsasági nem igazán tudta belopni magát a páros szívébe. Danis Tiborral beszélgettünk a nógrádi hétvégéjükről.

Hogyan sikerült a felkészülésetek a Salgó Rallye előtt? Tesztelni tudtatok?

A vírushelyzet elég sok mindent átszabott nálunk is, így nem kellett kapkodnunk az autónkkal, valamint az évünk megtervezésével, átgondolásával. Mondanom sem kell, hogy ennek örömére természetesen az utolsó pillanatban készült el a Ladánk. Tengernyi időnk volt, aztán majdnem kevés lett a végén. Szerencsére annyi maradt azért, hogy kisebb versenyekre, FRT-re, Szabadszállásra el tudjunk menni, sőt muszáj is volt, mert régen ültem az autóban. Nem tartottam volna szerencsésnek, ha mindenféle próba nélkül belevágunk a Salgó Rallye-ba és az évbe. Az autóval is történtek változások, ezeket pedig mindenképpen le kellett tesztelnünk az éles bevetés előtt. Szerintem nagyjából sikerült rákészülnünk az évnyitó futamra.

Célba értetek, ami egy ilyen nehéz versenyen már önmagában is jó eredménynek számít. Mi történt veletek a rajt és a cél közt?

A nap végén már valóban mi is úgy voltunk vele, hogy magának a célba érkezésnek is tudtunk örülni. Az első két gyorsaságink etap lett. Kazár a nézők rendetlenkedése miatt, a második pedig Várnai Dávidék balesete okán. Remélem, hogy a srácok azóta már sokkal jobban vannak. Miután a párost lehozta a mentő szerintem a mezőny még rajtban várakozó részét simán leküldhették volna versenytempóban is, csak így valószínűleg könnyebb volt megelőzni a további csúszásokat. Mátraszentimrére autózva volt némi Monte Carlo Rallye feelingje a versenynek, mert a felhőkbe mentünk, de száraz útra való gumikkal, úgyhogy csak néztünk egymásra Valérral, hogy ez így nagyon izgalmas lesz. Ekkor tíz méterre sem láttunk el, de később azért tisztult valamennyit az idő, teljesítettük a gyorsaságit is. Ez lett a reggeli ébresztőnk, amit igazából Kazárra kellett volna tennünk.

A második körre felraktuk az intermediákat és azokkal már érdemben is sikerült autóznunk. Kazáron bemelegítettünk, a Bátonyterenye-Mátraalmás nekünk nagyon tetszett, élveztük, borzasztóan jó volt, bár az időnk lehet, hogy nem ezt tükrözi. Közben a sisakomban elromlott a hangosítás. Én szerencsére tökéletesen hallottam Valért, csak ő nem hallotta azt, amit én mondok, bár nagyon lényeges információt nem kellett közölnöm vele. Egyszer lefulladtunk, ami még lentebb eresztette a szemem előtt a vörös posztót, onnantól kezdve még bátrabban bántam a gázpedállal. Párszor lenyúltak értünk fentről és visszaraktak az útra, akadtak meleg helyzetek, szükségünk volt Fortuna jóindulatára is.

Mátrakeresztesen már csak legurultunk. Nem mondom azt, hogy rossz volt, csak nem volt a szíven csücske a pálya, pláne ebben az irányban és főleg nem a körgyorson átélt fantasztikus élmények után. Eltelt a nap, eltelt a verseny, de a szorospataki körgyorsaságin kívül más túlzottan nem ragadott meg minket a Salgó Rallye-ból. De nem bánkódtunk, mert sokkal jobban jártunk, mint mások, mivel mi legalább épségben átgurulhattunk a céldobogón. Lekopogom, mindenféle műszaki hiba nélkül.

Mi újság a Miskolc Rallye-val?

Tervezzük a Miskolc Rallye-t, nagyon szeretnénk Borsodban rajthoz állni, mert az elmaradt év eleji versenyeket mindenképpen be akarjuk pótolni. Az autónk felkészítése már folyamatban van, tart a revízió, és mi is készülünk a megmérettetésre. A Miskolc Rallye-val kapcsolatban azt szeretném megemlíteni, hogy első áldozó leszek, mert még soha nem indultam Miskolc Rallye-n. Minden pálya újdonság lesz, hiszen korábban maximum szervizelni jártam a Miskolc Rallye-n. Esetleg a szakaszok szélén álltam egyszer-egyszer, ha volt rá lehetőségem. Amennyire én ismerem őket, és ahogy hallom jók lesznek. Az időpont változás engem személy szerint nem zavar, mert már szerdától kezdve szabadságon leszek. Talán még örülök is az új dátumnak, mert ennek köszönhetően vasárnap este nem kell majd sietve csomagolnunk, és éjszaka rohannunk hazafelé. Kényelmesebb lesz az időbeosztás, nem látom semmiféle akadályát annak, hogy mi is ott legyünk a Rally2 Bajnokság augusztusi futamán.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük