Czékmány Norbinak és Takács Gábornak visszatértek az év eleji emlékei, ugyanazokkal a problémákkal küzdöttek Diósgyőrben is, mint Nyergesújfalun és éppen az évnyitó futam tapasztalataiknak köszönhetően tudtak beinteni ezúttal a technika ördögének és hatalmas csatában megszerezték a 2023-as év abszolút bajnoki címét, a Humda Országos Rally2 Bajnokságban. Czékmány Norbival beszélgettünk.
Egri vagy, messze nem voltak a bükki pályák, de azért hazainak sem nevezhetted őket. A tét komoly volt, ám ha nem is megnyugtató előnnyel, de mégis a tabella élén álltatok Diósgyőr előtt. A bajnoki címért szállhatok harcba. Mit vártatok ettől a könnyűnek csöppet sem ígérkező hétvégétől?
Sok idő nem telt el a Győr Rallye leintése óta, ez sűrűvé tette a programunkat, de alapvetően mégis jó volt, mert ennek köszönhetően nem estünk ki annyira a ritmusból, mint mondjuk a Győr Rallye előtti két hónapos szünetben. Akkor jó volt, hogy részt vehettünk egy bemelegítő teszten, most erre nem volt szükség. A csapat egyik fele tősgyökeres miskolci, de Jóna Gabiék Borsod más részéről, Jósvafőről érkeztek, ezért azt mondhatom, hogy félig hazai verseny volt számunkra is a Diósgyőr Rallye. Természetesen ezek az Egerhez közel eső pályák nekem sem voltak ismeretlenek, egyébként is legendás gyorsasági szakaszokról beszélünk. Bükkszentkereszten 2018-ban már indultunk, itt nyertük meg életünkben először a Lada kategóriát, az akkori MARB mezőnyében. Mályinkán viszont még soha nem mentünk. Én nagyon szeretem az ilyen változatos pályákat, négy különböző karakterisztikával is találkozhattunk rajta, kedvelem az ilyen eltérő körülményeket felvonultató gyorsaságikat. Ezeken nem könnyű helytállni nincs rájuk igazából jó beállítás, folyamatosan változtatni kell a vezetési stíluson, nehéz ideális gumit választani, komoly kihívást jelentenek az ilyen pályák. Nem sikerült rosszul egyik mályinkai menet sem, és szerintem bükkszentkereszti produkciónk is egészen elfogadható lett.
@rallye2.hu Czékmány Norbi-Takács Gábor Diósgyőr Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Mályinka-Garadna Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Én azt mondom, hogy nem csak a gyorsasági szakaszok, hanem összességében a váratlan problémák ellenére az egész versenyetek nemhogy elfogadhatóan, hanem jól alakult. Az óra szerint nem ti voltatok a leggyorsabbak a borsodi pályákon, de az év végén hozzátok kerülnek a legnagyobb trófeák. Az első nap hibátlan volt a második pedig küzdelmesebb. Nyolcból öt szakaszt nyertetek. Mi történt veletek a Diósgyőr Rallye-n?
A pályabejárás során sikerült egy kiváló itinert írnunk a pályákra, jól feldolgoztuk mindet, minden irányból és szerintem alapvetően feküdtek nekünk. Ez tökéletesen meglátszott az első napon mivel nagyon visszafogott tempóban autóztunk, őszintén mondhatom, hogy közel sem kellett megszakadnunk azért, hogy a négy szakaszból, mind a négyet megnyerjük. Teljesen kalandmentesen jöttek sorban, a jobbnál jobb eredmények. A megbeszélt taktikánk – miszerint először haladunk a saját tempónkban és közben felmérjük a helyzetet – maradéktalanul működött. Jó volt nekünk, hogy kényelmesen versenyezhetünk, de közben hoztuk az elvárt időket. A nap végén elégedettek voltunk és bevallom, hogy egy kicsit el is bíztuk magunkat, hogy sikerült megtörni az átkot, hogy a 201-es rajtszámmal mindig adódik valami probléma. Úgy gondoltuk, hogy levettük róla a rontást és ez egészen a vasárnap reggeli, Mályinkára vezető etap végéig igaz is volt. Pontosan ugyanaz történt, mint az év első futamán a Nyerges Rallye-n.
@rallye2.hu Czékmány Norbi-Takács Gábor Diósgyőr Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Mályinka-Garadna Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Akkor is az első szakasz előtt jelentkezett ez a probléma, most ez igaz, hogy az ötödik gyorsasági volt a versenyen, de a nap első gyorsaságija felé haladtunk éppen mikor beköszönt hozzánk a technika ördöge. Kettő kilométer volt hátra a rajtvonalig. Teljes mértékben tisztában voltunk a lehetőségeinkkel, a mályinkai rajtban csak egyetlen pillanatra jutott eszembe az, hogy kiállunk, de erről végül szó sem lehetett. Nagyon haragudtam volna magamra, ha leadjuk a menetlevelet és meg sem próbáljuk teljesíteni gyorsasági szakaszt. Gondolom azzal nem mondok meglepő dolgot, hogy nagyon rossz első fékek nélkül versenyezni. Egy kézzel kellett vezetni és a rengeteg kanyar miatt a másik kezem szinte folyamatosan a váltó és a kézifék közt mozgott. Eközben még az itinerre és Gabira is figyelni kellett, hogy elfogadható eredményt autózhassunk. Minimalizálni kellett a hátrányt mert a napunk még bárhogy alakulhatott. Persze folyamatosan lestem a visszapillantó tükröt, hogy mikor tűnnek fel benne Kevinék, de nem jöttek. Az etapon sem előztek meg minket, úgyhogy sejtettük, hogy nekik is valamilyen problémájuk lehet. Ez később sajnos be is igazolódott, amikor lett térerő, lentebb Lillafüred környékén tudtuk meg pontosan, hogy mi történt velük. Nekünk innentől csak az volt a dolgunk, hogy fék, valamint rumli nélkül átjussunk Bükkszentkeresztről Bükkszentlászlóra, ami lefelében egyáltalán nem volt könnyű. Párszor magunkra hoztam a frászt, de csakis arra koncentráltunk, hogy odaérjünk a DVTK Stadion parkolójába, ahol már várt minket a csapat, hogy kicsit megrenoválják a féket.
Féknyerget nem tudtunk cserélni, az nem volt nálunk, de egy félmegoldással sikerült kb. 70-80%-osra feljavítani a féket. Folytathattuk a versenyt, az utolsó gyorsaságit sikerült megnyernünk. Ezt egyáltalán nem akartam, nem terveztünk sietni, de amikor elrajtoltunk, valami megváltozott. Elnézést is kértem utólag Gabitól, hogy a megbeszélt taktikát fejben átírtam, mert ezekkel a nem túl acélos fékkel is szerettem volna az év lezárásaként egy jót gurulni. Végül 0,2 másodperccel, de sikerült megnyernünk a 2023-as szezon utolsó szakaszát. Az ötödik helyet szereztük meg a Diósgyőr Rallye abszolút értékelésében, jobbra vágytunk ennél a rajtnál, legrosszabb esetben a kilencedik hely is elég lett volna a végső győzelemhez, de azt mondom, hogy a történtek tükrében teljesen elégedettek lehetünk a hétvégénkel. Kevinéknek azt üzenjük, hogy átérezzük azt, ami velük történt, fel a fejjel srácok, fiatalok vagytok, bennetek van a lehetőség, fantasztikus ellenfelek voltatok egész évben. Gratulálunk a teljesítményetekhez és a kitartásotokhoz!
Amikor beértetek a célba és beszélgettünk, akkor még nem igazán fogtatok fel, hogy mi történt, de a dobogón nagyot ünnepeltetek és pezsgőztetek a csapattal. Azóta volt egy napotok arra, hogy leülepedjenek a dolgok. Tudatosult már bennetek, hogy ti vagytok az idei év legjobb ORB2-es versenyzői?
Igen, amikor az interjút készítettük akkor még nagyon frissek voltak az élmények, de még aznap este, ott helyben csináltunk egy rögtönzött csapatbulit, Kolencsik Balázséknál, úgyhogy a hétfői napunk azért lett hosszú mert a vasárnap este elég jól sikeredett. Így, hétfő estére már kezdenek tisztulni a dolgok, lassan rend lesz a fejünkben ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Furcsa még most ez az érzés, a verseny előtt csakis a versenyig láttunk, hetekig készültünk rá hetekig gondolkodtunk, úgyhogy furcsa most ez a nagy mondjuk azt üresség, szabadság, ami a Diósgyőr Rallye leintésével keletkezett. De hatalmas öröm az, hogy a bajnoki cím már a miénk, ezt soha az életben nem vehetik el tőlünk. Lassacskán elkezdhetünk azon morfondírozni, hogy mi vár ránk a folytatásban.
Mit gondolsz? Van már valami elképzelésetek a jövőről?
Nincs, mert tényleg csak ma, azaz hétfőn reggeltől vált aktuálissá a kérdés. Jelenleg semmilyen elképzelésünk nincs a hogyan továbbról, ezután fogjuk felállítani jövőképet. Lesz rengeteg munkánk, legalább annyi, ha nem több, mint amennyit a bajnoki cím megszerzésére, a versenyzésre kellett fordítanunk. Át kell nézni a lehetőségeket, de azt tudjuk, hogy ennél lentebb nem szeretnénk adni. Minimum a Rallye2 Bajnokság színvonalát szeretnénk hozni 2024-ben is. Ha a téli szünetben sikerülne megerősödünk, akkor egy esetleges előrébb lépésen is nagyon szívesen elgondolkodnánk. Az igazi cél és szerintem az élet rendje is az, hogy lépésről lépésre, fokozatosan felépítve, de mindig előrefelé haladjunk ebben a sportban. Ezt az elvet szeretnénk követni.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük szépen a segítséget a Partnereinknek, a családunknak, Kolencsik Balázséknak, a csapatnak, a Borsod Race Mediának!
@rallye2.hu Czékmány Norbi-Takács Gábor Diósgyőr Rallye 2023 Rallye2 Gy5 Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali








