Czang György és Czang Balázs számára kedvező lehet, hogy az idei évben mindössze öt futam került be az ORB2 versenynaptárába, a srácok pedig igyekeznek élni ezzel a ritka lehetőséggel. Czang Györggyel beszélgettünk.

Két versenyen álltatok rajthoz 2024-ben a Rallye2 Bajnokságban. A 2WD Kupában sajnos igen szerény volt a létszám nem értékelték év végén, de a 6-os kategóriában sem vallottatok szégyent a jó öreg Hondával. Miként emlékszel vissza az elmúlt évadra? 

A Mecsek Rallye-t is terveztük, de annyira nem tetszett az időbeosztása, az, hogy mindössze egy fél napig tart maga a versenyzés, hogy inkább kihagytuk. Az Esztergom-Nyerges, valamint a Győr Rallye-n vettünk részt az elmúlt szezon során. A Nyerges Rallye-nk nem sikerült túlzottan jól, ráadásul nagyon szomorú véget ért a verseny. Győrről kizárólag jókat tudok mondani, kiválóan alakult, viszont ott is voltak kisebb problémáink. Úgy érzem, hogy sikerült jobb tempóban autóznunk, mint az évnyitó versenyen, az eredmények mindenképpen jobbak lettek és ezt nemcsak annak tudtuk be, hogy kisebb volt a mezőny a szeptemberi megmérettetésen. A teljes évhez hiányzott nekünk a harmadik, kihagyott verseny, jó lett volna ha Pécsen is versenyezhettünk volna egy jót. Összességében ahol rajthoz álltunk azt élveztük, a Mecsek Rallye kihagyása miatti hiányérzetet pedig megpróbáljuk idénbe bepótolni.

Ezek szerint többször találkozhatunk veletek 2025-ben?

Ahogy láthatjátok a Diósgyőr Rallye-ra kapásból leadtuk a nevezésünket. Szeretnénk menni Borsodban, már csak azért is, mert az én szememben az idénynyitó futamoknak van egy semmihez sem fogható hangulata, emiatt különösen nem szeretnénk kihagyni a Diósgyőr Rallye-t. Emellett a verseny mellett viszonylag biztos pontnak tűnik az évünkben a Mecsek és a Győr Rallye, bár Székesfehérvár is elég közel van hozzánk, szemezgetünk vele. Azzal együtt már egy egészen kerek évadunk jöhetne létre. Három verseny tervezünk a negyedik csak jó lenne… Az nem lenne rossz ha az öt futamból négyen ott tudnánk lenni, mert egy olyen kis költségvetésű csapatnak, mint a miénk ebben a formában talán még jól is jöhet, hogy nem került be túl sok verseny az ORB2 versenynaptárrába, a 2025-ös évben. Ki tudja? Négy versenyből talán még a végelszámolásnál is tudnánk valamilyen szemmel látható, szép eredményt letenni az asztalra.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!