Czang György és Czang Balázs a technikai ördögének köszönhetően a Győr Rallye első körében csak kisebb nehézségek árán értette meg egymást, de a második körben a gonosz kisördög már a szervízparkban maradt és onnantól kezdve a Czang testvéreknek fantasztikus autózással sikerült pályafutásuk legjobb ORB2-es eredményével abszolválni a Győr Rallye-t. Czang Györggyel beszélgettünk.
Idén eddig csak az Esztergom-Nyerges Rallye-n találkozhattunk veletek az ORB2 mezőnyében. Mi volt a tervetek a Győr Rallye-ra és hogyan készültetek rá?
Elég régen volt már az Esztergom-Nyerges Rallye, ami a sajnálatos baleset miatt rövidebbre sikerült a tervezettnél, márciusban mentünk utoljára. Tervbe volt még véve a Mecsek Rallye is, de amikor megláttuk a versenykiírást, akkor elengedtük, egyáltalán nem éreztük értékarányosnak azt nagyon rövid versenytávot, amit teljesíthettünk volna. Mindössze egy délelőtt állt rendelkezésünkre a versenyzésre, azért pedig nem utaztunk el Pécsre. Ennek a futamnak a hiánya meg is látszott a győri versenyünkön. A felkészülés, az autó felkészítése házon belül zajlott, én végeztem el, amit kellett azt megcsináltam, néhány apró módosítás is történt, visszakerült a versenyváltó és ezek után láttunk neki a pályák felírásának. A csütörtöki napunk részben még pihenéssel telt, én közben intéztem a felkészítés végső lépéseit, de a testvérem szerencsére egész nap tudott pihenni a futam előtt. Pénteken felírtuk a pályákat, de már ekkor éreztük a hosszú kihagyás miatti problémákat. Óvatosra írtuk az itinert, nem tudtam, hogy hol és hogyan fog elférni a Hondák majd versenytempóban. Ettől függetlenül egész jó itinerünk készült.
@rallye2.hu Czang György-Czang Balázs Győr Rallye 2024 Rallye2 Gy1 Sokorópátka-Ravazd Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
A versenyen nem igazán éreztük, hogy bárminemű problémátok lenne, jó tempót mentetek, jöttek az eredmények, nem látszott a hosszú kihagyás. Milyen volt nektek a Győr Rallye?
Szombaton rögvest egy váratlan problémával találtuk magunkat szemben. Már akkor, amikor elindultunk a szervízparkból, már akkor sem működött az átbeszélőnk, próbáltuk megjavítani, tettünk bele új elemeket, megpróbáltuk 12 voltról használni, de sehogy sem sikerült. Ez egy kicsit megijesztett minket, mert éppen a hosszabb kihagyás miatt nem voltunk túlzottan magabiztosak. Az első kört úgy teljesítettük, hogy nem hallottam a sisakomban Balázst, emiatt az első szakaszon kifejezetten lassan haladtunk, számomra nem volt egyáltalán magabiztos a helyzet. Balázs igyekezett tudtomra adni, hogy milyen kanyarok várnak ránk, de a kanyarok is nagyon egyformák voltak, nehéz volt úgy tájékozódni, hogy nem hallottam rendesen az információkat. Szépen lassan kénytelenek voltunk belejönni, a második szakaszon már egész jót autóztunk. Az Olaszfalu-Tésen sem voltunk könnyű helyzetben, a Rábaringet viszont jól ismerjük, nagy szükségünk volt már egy ismerős helyre, ahol nem szenvedtünk akkora hátrányt a hangosítás hibája miatt. Magunkhoz képest egy jó idővel zártuk az első kört Écsen. Így értünk vissza a szervízbe, ahol addigra kerítettek nekünk egy új átbeszélőt, ezt Robi barátom azonnal beszerelte az autóba, majd a további szükséges dolgokat is átnézte a kocsin, szerencsére sok dolga nem volt.
Az egész versenyen tökéletesen működött az autó. A második körben már hallottuk egymást, kifejezetten élveztük az autózást. Balázs nagyon jól mondta az itinert, amit még hallottam is, ennek köszönhetően a saját szánk ízének megfelelően tudtunk közlekedni a pályákon. A tempónk mindhárom szakaszon magunkhoz megfelelő volt, majd a nap végén következett újra a Rábaring, ahol jó lámpával, jó itinerrel, pontos autózással tudtunk menni egy abszolút második időt. Számunkra ez volt a csúcsa az egész versenynek. Nagyon élveztük a versenyzést és a nap végén a kategóriánk harmadik helye mellett az abszolút negyedik helyet is elfoglaltuk. Ezeket a vasárnap délelőtt megrendezett belvárosi gyorsaságin is sikerült megőriznünk, óriási élmény volt autózni a rengeteg szurkoló előtt Győr utcáin.
@rallye2.hu Czang György-Czang Balázs Győr Rallye 2024 Rallye2 Gy9 Győr City stage Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying rali
Feltételezem, hogy nem voltatok a szomorúak, amikor beértetek a célba…
Egyáltalán nem, sőt óriási volt a boldogságunk. Igazából, amikor odaértünk a céldobogóhoz bennem még nem is realizálódott, hogy az abszolút negyedik hely azzal is együtt jár, hogy részt vehetünk a verseny végi a pezsgőzésen. Ez feltette az i-re a pontot. Örültünk annak, hogy egy ilyen szuper eseményen vehettünk részt, locsolkodásra pedig eddig nem volt példa pályafutásunk során az ORB2-ben, de bevallom, hogy nem is nagyon álmodoztunk ilyesmiről.
Miután jó eredménnyel zártátok a hétvégét, a Mecsek Rallye-t pedig kihagytátok előfordulhat, hogy megpróbáltok eljönni a Zemplén Rallye-ra?
Nem, biztosan nem megyünk a Zemplénbe, korábban sem terveztük és a győri siker után sem került be a versenynaptárunkba. Messze van nekünk. Ez a két verseny jutott nekünk idén a Rallye2-ben. Mi csak hobbi szinten versenyzünk, a saját anyagi forrásainkból. Elképzeléseink szerint jövőre többször találkozunk, mint az idén, mert 2025-ben legalább három ORB2-es futamon szeretnénk mi is rajthoz állni. Jó lenne teljes évadot menni, de azt gondolom, hogy erre a jövő évben sem lesz meg a lehetőségünk.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor