Borza Tamás és Ratting Tamás élt a lehetőséggel, és nevezett a hétvégi Mecsek Rallye-ra, ami ugyan nem szerepel a Rallye2 Bajnokság versenynaptárában, de Tamásék számára biztosan egy kitűnő tesztlehetőség lesz, és várhatóan az időjárás is kegyesebb lesz a mezőnyhöz, mint a novemberi Eger Rallye-n. Borza Tamással beszélgettünk a verseny előtt.

A Baranya Kupán láttunk titeket utoljára a pályán, de az is két hónapja volt már. Mivel telt számotokra ez az időszak?

Az autóval túl sok teendőnk nem volt, a szokásos módon készítettük fel a Mecsek Rallye-ra. Elsősorban a hétköznapjainkra, a munkánkra koncentráltunk, ez töltötte ki az elmúlt két hónapunkat. Versenyezni, edzeni, tesztelni sehol sem voltunk, igazából nem is foglalkoztunk az autóval és a rallyesporttal mostanában. Csak egy nagyon kicsit. 🙂

Már ott vagytok Pécsen, a verseny előtti teendőkkel foglalatoskodtok. Ebből következik a kérdésem, hogy csak a Mecsek Rallye-n álltok rajthoz, vagy ott lesztek a Rallye2 Bajnokság záró futamán, az Eger Rallye-n is?

Jó a kérdés, ugyanis, az, hogy most elrajtolunk a Mecsek Rallye-n, az azt is jelenti, hogy Egerben már biztosan nem leszünk ott. Novemberben én már nem szeretnék versenyautóba ülni. Az októberi időszakban még jóval több esélyünk van arra, hogy egy jót versenyezzünk, a „vénasszonyok nyara” lényegesen ideálisabbnak ígérkezik az autózásra, mint a késő őszi egri verseny időpontja.

Mit vártok magatoktól a mecseki pályákon?

Azt, hogy sokat autózzunk, sok kilométert, illetve tapasztalatot gyűjtve elérjünk egészen a célig. A pályákat alaposan feltérképeztük, mindet bejártuk már, tetszenek is a szakaszok, egy van közülük, ami nem volt nekünk szimpatikus. A Pécsvárad. Vendégek leszünk a mezőnyben, ennek megfelelően kizárólag tesztelni és jól érezni szeretnénk magunkat. Ezzel is már a jövő évre szeretnénk készülődni.

Rallye2.hu –Salánki Gábor

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!