A Rallye2 szakági megbeszélés 2015. szeptember 26-án, szombaton délelőtt 10 órától lesz megtartva, Budapesten a III. kerületben a Nánási út 91. szám alatt, a Római parton.
Kedves jelenlegi és leendő Rallye2-es versenyzők!
Az Rallye2-es évadok végén általában mindig sorban merülnek fel részetekről a kérdések, hogy mi lesz a következő évben a Rallye2-vel, azon belül a kategóriákkal, milyen és mekkora autókkal versenyezhettek és a többi. Ilyen és ezekhez hasonló fontos kérdésekre szeretnénk választ kapni egy interjúban, amit hamarosan Berényi Ákossal, a Rallye Sport Bizottság vezetőjével fogok elkészíteni. Nekem is vannak kérdéseim, de azok csak – akárhogy is nézem- egy kívülálló kérdései lennének. Itt pedig Rólatok, Rallye2-es versenyzőkről van szó! Ezért kérlek titeket, hogy 2015. augusztus 29-én éjfélig juttassátok el nekem Facebook üzenetben azokat a kérdéseiteket a Rallye2 jövőjével kapcsolatban, amikre szeretnétek választ kapni a Szakágvezető úrtól és én továbbítom neki, majd írott formában viszontláthatjátok ezeket, remélhetőleg egy számotokra is biztató válasszal a Rallye2.hu oldalán. A (remélhetőleg) beérkezett kérdésekkel folyamatosan frissítjük ezt a posztot.
Kérdéseiteket és közreműködéseteket köszönjük!
Frissítés 2015.08.30.
Mint látjátok a kérdések megvannak, amelyeket Berényi Ákos Szakágvezető úr is elolvasott és telefonos beszélgetésünk során arra az egyességre jutottunk a kérdésekkel kapcsolatban, hogy ezekre a választ nem (most) írásban, interjúban kapjuk meg, hanem személyesen, mégpedig egy a Rallye2-es versenyzők számára összehívott szakági megbeszélésen. Ennek időpontja még nincs kitűzve, várhatóan szeptember közepén, vagy végén lesz, egy szombati napon, de mindenképpen a Mecsek Rallye előtt. Addig az RSB többi tagjához is eljut majd a kérdéssor, amire várhatóan így minden igényt kielégítő és mindenki számára elfogadható válaszokat kaphattok, amit a szakági megbeszélés után, írásban a Rallye2.hu is közöl majd. A szakági megbeszélésen természetesen nem csak az itt feltett kérdések kerülnek szóba, hanem a helyszínen, személyesen elmondott kérdésekre is keressük majd a válaszokat, tehát készüljetek szóban is! Kérdéseiteket, valamint a Szakágvezető úr és az RSB tagjainak munkáját köszönjük szépen, amint meglesz a szakági megbeszélés pontos időpontja, azt továbbítjuk mindenkinek a Rallye2.hu oldalán!
Salánki Gábor
Íme, a kérdések:
– Miért akarnak további szigorításokat eszközölni a Rallye2-ben az Illetékesek, hiszen azzal jó eséllyel megtörnék azt a kedvező folyamatot, ami által 2015-ben jóval népesebb (volt) a Rallye2 mezőnye, mint a korábbi években. Véleményem és tapasztalatom szerint egy nagy motoros Zsigulinál semmivel sem gyorsabb, egy „üveg elejű” Hondánál pedig lassabb is egy BMW, amivel ráadásul fele annyi költségvetésből versenyezhetünk, az említett típusokhoz viszonyítva. Nekünk amatőr versenyzőknek még a Rallye2 is megterhelő anyagilag, az ORB-ben nem tudnánk indulni sem az anyagi lehetőségeink sem pedig a munkánk miatt.
– Minket egyetlen dolog zavar, de az nagyon! Azt érezzük, hogy a Rallye2 mezőnye igazából majdnem mindenhol mostohagyereknek számít. Mintha csak valami szükséges rosszként lennénk jelen a versenyhétvégéken. A Rallye2 irányába mutatott médiaérdeklődés szintén a nullához közelít, pedig mi is rengeteg pénzt és energiát fektetünk a versenyzésbe és ezért csak minimális publicitást kapunk. A Rallye2 versenyzői is nagyon tudnak örülni egy-egy emléknek, fotónak a versenyeinkről. Örömmel vennénk, ha a Rallye2.hu-n kívül is találkozhatnánk a Rallye2-vel foglalkozó riportokkal, interjúkkal, vagy mondjuk a televíziós összefoglalókban, ha csak pár mondat erejééig is Rallye2-es információkkal.
– Hogyan lehetne gyorsítani az gépátvételen? Sokszor nagyon sokat kell várni. Volt rá példa, hogy majdnem két óra volt a várakozási idő, ami egy szoros versenyhétvégén felboríthat minden időtervet. Többször előfordul, hogy csak ketten vagyunk ott a versenyeken, ezért hosszadalmas a GPS átvétel, az adminisztratív és gépátvétel ezek pedig a pályabejárási időt rövidítik. Néha eléggé sietni kell, hogy időben ott tudjunk lenni mindenhol. Főleg ha prológ is van…
– Lehetne e valahogy rövidíteni a verseny utáni protokollon? Gondolunk itt a parc-fermé – ideiglenes végeredmény – óvási idő, majd a parc-fermé feloldására.
– Lehetne e követni más rendezvényeken Markó Tibor példáját abban, hogy a verseny folyamán a versenyzők részére juttatnak, mondjuk időnként egy palackos ásványvizet és akár egy csokit? De ha csak egy kis vizet kaphatnánk néha, a nagy melegben, hát az önmagában is aranyat érne!
– Oda lehetne-e figyelni a jövőben a versenynaptár összehangolására? Ne menjünk messzire példáért a legutóbbi Kassa Rallye és az azt megelőző Baranya Kupa között mindössze két hét volt.
– Mi lesz a sorsa a P14-es kategóriában szereplő összkerék hajtású autóknak és a P14 2WD kategóriának?
– Hogy lehetne a P14-be tartozó versenyzőket komolyabb módon, de mégsem az A/N csoport rovására értékelni?
– Ha ők nem mehetnek a Rallye2-ben, akkor hol versenyezhetnek majd tovább és kikkel pótolják őket a Rallye2 mezőnyében?
– Mivel szeretnének 2016-ban az A/N kategóriába csábítani versenyzőket akár a MARB mezőnyéből, vagy bárhonnan máshonnan?
– A Rallye2-es napi licenc kiváltására semmi esély nincs a bajnokság további, jövő évi versenyein? Akár kategória megkötéssel sem?
– Lehetséges lenne e, hogy a Rallye2 is kapjon valamivel több odafigyelést a versenyeken? A kérdéshez két kérés is tartozik: többször is örülnénk ha egy prológon, vagy rajtceremónián is részt vehetnénk. Ezen kívül pozitívumként értékelnénk, ha a szervizben nem kapnánk poros, rossz, szervizhelyet, mivel a szponzorainkat szeretnénk mi is kulturált helyen fogadni.
– Mindenfélét lehet hallani ez ügyben, szeretnénk tisztán látni a kérdésben. Mi lesz a sorsa a BMW M3-as versenyautóknak? Hol fogunk tudni versenyezni ezekkel az autókkal 2016-ban?
– Kíváncsian várom a fejleményeket az ügyben, hogy 2016-tól mi lesz a P csoporttal, illetve, hogy a BMW-mmel tudunk-e versenyezni a Rallye2 Bajnokságban?
– Nagyon szigorú technikai feltételeknek kell eleget tennünk a Rallye2-ben is. Szeretnénk, hogy legyen valami haszna ezeknek. Az a kérdés, hogy miért nem ellenőriznek versenyenként az élmezőnyből is szúrópróbaszerűen versenyautókat, akár a súly, akár a köbcenti tekintetében?
– Ez inkább kérés, mint kérdés: Szeretnénk, ha mindennemű nagyobb anyagi beruházással járó fejlesztést, változtatást, amit véghez kell vinni a versenyautón vagy a versenyzők felszerelésében, azt legkésőbb december 31-ig közzétenné az MNASZ. Gondolunk itt a teljesen homológ felszerelésekre: cipőre, sisakra, overálra, Hans-ra és egyéb az autóban található biztonsági felszerelésekre. Természetesen ezek szerintünk is fontosak, csak ha két verseny között derül ki egy-egy ilyen nagyobb anyagi vonzatú beruházás, akkor nem biztos, hogy meg tudunk felelni az aktuális előírásoknak és lehetséges, hogy egy vagy akár több versenyt is ki kell hagynunk emiatt, amíg megteremtjük az ehhez szükséges anyagi fedezetet.
És újra a média megjelenésről…
– Kicsit úgy érezzük, hogy háttérbe vagyunk szorítva a médiában az első osztályhoz képest, ami persze érthető, mivel az ORB-ben még több pénzt és időt áldoznak erre a sportra, mint mi. Pedig a Rallye2 mezőnye rendszeresen – kis túlzással- kétszer annyi versenyzőt vonultat fel, mint az ORB. Ehhez képest a média megjelenésekben szinte egy szó sem esik arról, vagy csak nagyon ritkán, hogy mi történik a Rallye2 versenyein. Az lenne a kérés, hogy a legalább a kategóriák első három helyezettjeit említsék meg a média megjelenésekben, ha már képkocka nem is készül rólunk. Arra egyébként egy korábbi megbeszéléseken már kaptunk ígéretet, hogy az ORB-hez hasonlóan mi is értékelhető időt és helyt kapunk a médiában.
– Azt érezzük, hogy minket, Rallye2-es versenyzőket mostohagyerekként kezelnek a versenyeken, ami több tényezőből tevődik össze, ezekről a föntebb elhangzott kérdésekben már többen is beszéltek.
– Teljesítettük, de nem értjük, hogy hogyan kerülhet olyan közel egymáshoz két verseny a versenynaptárban, mint a Banya Kupa és a Kassa Rallye? Két hét alig volt a két bajnoki forduló között, ami nagyon megterhelő volt mind anyagilag, mind fizikailag, mind pedig szabadidőben kivitelezni számunkra. Az augusztus nagyon sűrű volt, a szeptember teljesen üres a versenynaptárban, csak októberben lesz a Mecsek Rallye. Talán jobb lett volna, mondjuk a Baranya Kupát szeptemberre időzíteni. Van e lehetőség az ilyen eseteket a későbbiekben elkerülni, jobban összehangolni a versenynaptárt?
– Miért nem frissülnek a versenyek után a bajnoki ponttáblázatok? Az év elején az Iseum Rallye után – ami a bajnokság harmadik futama volt- került ki az MNASZ honlapjára idén először a bajnokság állása. A Székesfehérvár és a Veszprém Rallye után aránylag hamar megtörtént a frissítés, de most a Kassa Rallye után két héttel még mindig a két fordulóval korábbi eredményeket láthatjuk csak. Lehetne e jobban figyelni arra, hogy mindig pontosan tudhassuk a bajnokság hivatalos aktuális állását és ne pontatlan fejszámolásokra kelljen támaszkodnunk?
És szinte minden kérdéshez érkezett egy nagy-nagy köszönet a Rallye2.hu-nak és személyesen nekem is, a Rallye2-ért végzett munkáért. Nem kérdés: Köszönjük szépen!