Balogh Balázsnak, azaz Csigolynak igencsak mozgalmasan telt az elmúlt három hónap, hiszen a töménytelen mennyiségű munkája mellett a családban is akadt bőven esemény, miután megszülettek Balázs és párja, Emese ikrei. A babázáson túl azonban versenyzésre is maradt, vagyis inkább szakított Balázs egy kis időt, sprinteken autózott, az Eger Rallye-n viszont Nagy Lacival a jobb1-ben szállhatnak harcba, akár még a P12-es géposztály év végi ezüstérméért is. Csigollyal beszélgettünk.

Mozgalmas volt az utóbbi három hónap, a Baranya Kupa óta az életedben…

Eléggé. De mesélnék egy picit a Baranya Kupánkról, ami nagyon jól sikerült. Változtattunk a gumiabroncsunk márkáján és ez annyira jó döntésnek bizonyult, hogy hihetetlen mennyiségű új élménnyel és tapasztalattal gyarapodtunk a komlói versenyünkön. Ezzel sikerült is megerősítenünk a bajnokságban a harmadik helyünket. Ezért is jöttünk el most Egerbe, hogy ezt megőrizzük.

A második hely sem elérhetetlen, még odaérhettek a dobogó második fokára.

Van esélyünk, a matek mellettünk áll, de azzal a felkészüléssel, amivel személy szerint én most megérkeztem Egerbe, azzal esélytelen vállalkozásnak tűnik az ezüstérem megszerzése. A Baranya Kupa után nem sokkal megszülettek az ikreink, akik jól vannak és gyönyörű szépek. De az elmúlt héten történt több esemény is a családban, amik nem voltak jó hatással a felkészülésemre. Emiatt nagyon fáradt és dekoncentrált vagyok, remélem, hogy éjszaka rá tudok egy kicsit pihenni a szombati versenynapra. A csapatomnak, a barátaimnak és legfőbbképpen Csipesznek köszönhetem, hogy egyáltalán itt vagyunk. Úgy jöttünk el a versenyre, hogy ők végeztek el minden munkát az autóval, én még a szervizes autónkat sem láttam, nemhogy a Ladánkat. Pénteken reggel felvettek, addig nem is találkoztunk. Köszönet nekik és Lacinak, a navigátoromnak is mindenért.

Ennek tükrében nem lesz könnyű a versenyetek…

Inkább darabszámra, testben vagyunk itt, mint átszellemült versenyzőkként. 🙂 Remélem, hogy az estére tervezett rövid csapatösszejövetel után vissza tudok majd zökkenni a megszokott kerékvágásba és alszok egy jót reggelig. Tiszta fejjel szeretnék odaállni a rajthoz. A pályák ismerősek lesznek, idén is autóztunk már többször a környéken. Elég közel van hozzánk, Miskolchoz, kedveljük a gyorsaságikat és ezt a vidéket is. Az lesz a hétvégén a fő célunk, hogy célba érjünk, megőrizzük a jelenlegi pozíciónkat és ne okozzunk semmilyen galibát. Igyekszek összekapni magamat annyira, hogy tisztességgel helyt tudjunk állni a pályákon.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!