Balogh Balázs, azaz Csigoly és Danku Miki remekül érezte magát a Rallye2 Bajnokság 2016-os versenyein, még akkor is, ha az év eleji terveiken hamar változtatnia kellett a srácoknak. Az új célkitűzéseket viszont 100%-ban behúzta a páros, mégpedig úgy, hogy közben – látványos autózásuk okán – ők voltak a Rallye2 Bajnokság egyik legnagyobb kedvencei. A fiúk útja 2017-ben ugyan elválik, de Balázs új navigátorával újra kitűzi a régi terveket, szeretne a stoppernek is autózni jövőre. Erről, a Szilveszter Rallye-ról és az előttünk álló szilveszter éjszakáról beszélgettünk Csigollyal.  

Rallye2.hu: Tegnap ért véget a Szilveszter Rallye és, ahogy láttam az autózásotokat ezúttal sem voltak túl komoly tervek megfogalmazva a rajt előtt…

Balogh Balázs Csigoly: Nagyon jól éreztük magunkat Mogyoródon, ez is volt a terv, szuperül sikerült a Szilveszter Rallye és az egész hétvégénk, ami megfelelő és méltó lezárása volt a 2016-os évüknek. Örültünk a szép, napsütéses időjárásnak, annak pedig külön örvendtünk, hogy a technika is kibírta a célig, mert már elég sok sebből vérzett az autónk. A Szilveszter Rallye-n pedig egyáltalán nem kíméltük a kocsit. A szállásunk remek volt, a csapattal, a fiúkkal kifejezetten jól éreztük magunkat.

Rallye2.hu: Mi volt a gond az autóval?

Balogh Balázs Csigoly: Csak néhány „apróság”. 🙂 A váltó egész évben fent volt, nem esett át egyszer sem revízión, illetve a kuplungunk is egy elég sokat látott darab már. A 2016-os versenyeink során a karosszéria és a futómű is kapott jócskán, nem kíméltük a kocsit, néha nem is adta ki. 🙂 Jártunk árokban, ugrattunk szántóföldre, az elektromosság is kezdett már nyűglődni, úgyhogy nagyjából minden a végét járta. Ezért voltunk nagyon boldogok már csak a célba érkezésünk miatt is. Majd az előttünk álló hónapokban neki látunk a nagygenerálnak, lesz dolgunk gazdagon az autóval.

Rallye2.hu: Az egész évetekre ugyanígy gondolsz vissza, mint a Szilveszter Rallye-ra? Milyennek értékelnéd az idei szezonotokat?

Balogh Balázs Csigoly: Az év elején úgy terveztük, hogy gyorsan akarunk menni és slick versenyabroncsokon fogunk autózni. De a sok műszaki hiba miatt taktikát változtattunk, inkább ütöttük-vágtuk az autót, utcai gumik kerültek a felnikre, megpróbáltunk látványosan, a közönség és a saját szórakoztatásunkra autózni. Ám közben a háttérben komoly munkát végeztünk, igyekeztünk a kocsinkat üzembiztossá, megbízhatóvá varázsolni, véglegesen elhárítani a jelentkező hibákat. Minden versenyen az volt az elsődleges a számunkra, hogy célba érjünk, a lehető legtöbb kilométert és tapasztalatot gyűjtsük be. Elengedtük a gyorsan menést, de úgy néz ki, hogy megérte, mert az évad végére remekül összeállt a Ladánk, megbízhatóan működik a kocsink.

Rallye2.hu: Az új terveket sikerült megvalósítanotok, ha ezt a részét nézzük, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy jó évetek volt. De ezért mégis föl kellett adni az eredeti elképzeléseket. Mi volt szerinted az év csúcsa és mit mondanál a mélypontnak?

Balogh Balázs Csigoly: Jó volt így is ez az év, egy percet sem szomorkodtunk. Nem érzem azt, hogy mélypontunk lett volna. Ezt le is kopogom gyorsan. Leginkább az bántott, hogy a munkánk miatt voltak olyan versenyek, amiket ki kellett, hogy hagyjunk. Kiemelni sem igazán szeretnék egy futamot sem, mert a kezdeti technikai nehézségeink ellenére az összes versenyen jól éreztük magunkat. Ha mindenképpen választani kell, akkor a máriapócsi buliversenyünkre, a LadaRacing All Star gálára és az év végi Rallye2-es versenyre, az Ózd Rallye-ra tenném a voksomat, mert ott már a látvány mellett tempósan, gyorsan is tudtunk autózni a gyorsasági szakaszokon. Az i-re a pontot pedig egyértelműen a Szilveszter Rallye tette fel. Nagyon köszönjük a szervizcsapatunk és a támogatóink egész éves segítségét, velük együtt összességében egy sikeres évet zárhattunk. És persze a médiának is köszönettel tartozunk az egész éves munkájukért, mert nekik azt köszönhetjük, hogy az idei évben is ilyen rengetegen buzdítottak minket a pályák mentén és, hogy ennyire népszerűek lehetünk. Nagyon hálás vagyok még a páromnak, Emesének azaz Szmessnek és Orbán Norbinak, Csipesznek, valamint Oglinak, Juhász Pistinek, a mi Csuhás urunknak, a Richie Camo dekornak és Porkoláb Geryéknek.

Rallye2.hu: Előttünk áll bő három hónap a Rallye2 Bajnokság rajtjáig. Hogy fog telni számotokra ez az idő és mi terveztek 2017-re?

Balogh Balázs Csigoly: Most neki látunk a munkáknak és megpróbáljuk a kocsinkat karosszéria és futóműügyileg is gatyába rázni, alaposan felkészíteni a jövő évi megpróbáltatásokra. Természetesen az elektronika, a motor és persze a váltó illetve a hajtás sem maradhat ki majd a sorból. A jövő évet úgy tervezzük, hogy szeretnénk megpróbálni azt, ami az idén nem jött össze és gyorsan, időre akarunk autózni, figyelni fogjuk a stoppert az új navigátorommal, Nagy Lacival. Danku Miki barátom jövőre visszatér a régi pilótájához, Körmöndi Szabolcshoz, ők már a Szilveszter Rallye-n is együtt mentek, újra összeállt egy régi páros.  Jó lenne, ha Rallye2 Bajnokság rajtja, azaz a Miskolc Rallye előtt tudnánk menni néhány kilométert Lacival, hogy összeszokhassunk. Tehát télen szeretnénk megtalálni az autóban az összhangot és az évadot tempósan gyorsan kezdeni, majd reményeink szerint úgy is folytatni. A MARB és egyéb buli versenyeken viszont továbbra is a nézőknek és a saját szórakoztatásunkra akarunk autózni. Az sem titok, hogy a műhelyünkben épül egy kereklámpás, 1200-as Ladánk is, ami reméljük, hogy februárra, legkésőbb márciusra olyan állapotban lesz, hogy ki tudjuk majd próbálni, részt tudunk venni vele valamilyen tesztversenyen. Akár Kunmadarason, akár Kiskunlacházán, vagy bármilyen más, hasonló jellegű tesztlehetőségen. Úgyhogy lesz dolgunk bőven tavaszig, nem fogunk unatkozni a hosszú téli estéken. De egy ilyen jól sikerült verseny után, mint amilyen a Szilveszter Rallye volt, azt hiszem nem is kellhet jobb doppingszer, biztos, hogy kitart a lendületünk egészen a bajnokság rajtjáig.

Rallye2.hu: Elég jó hangulatú társaság a tiétek. Az év egyik legemlékezetesebb pillanata az volt a számomra, amikor a salgótarjáni szervizben a csapat egy batár nagy hangfalból brutális módon nyomatta a mulatós és a cigány zenét. Zengett az egész szervizpark. 😀 Gondolom szilveszter éjszakáját sem a televízió és a Sas kabaré társaságában képzelitek el.

Balogh Balázs Csigoly: Hát nem éppen. 🙂 Az egyesület vezetőnk, Juhász Pistiék és a Porkoláb Racing társaságában töltjük a holnapi éjszakát, egy Retro Party-n. Van azonban három problémánk. Mégpedig az, hogy nem szeretünk enni, inni és mulatni, 😀 de az garantált, hogy az új év első pár órája kiesik majd. 🙂 Kívánok mindenkinek szeretetben, egészségben, boldogságban és jó rallyeban gazdag, sikeres új esztendőt!

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget:

Juhász Szerviz Kft. Lanaxis Kft. Arable Racing Kft. Gobaldaru.hu Easytrack Kft. Easy Service Kft. Onder Györgyné E.V. Tóth Szer Kft. Scandic Royal Szenzortechnika.hu Partner Kapu Kft. Bark.hu Extrapaletta Anter Kft. Makó Dávid E.V. V-Step Kft. West-Start Kft. WEL Kft.

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!