Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Baksai László: Nem feltartott kezekkel érkezünk Pálházára

Baksai László és Erdei Zoltán minden követ megmozgatott azért, hogy ott lehessen az 1. Pálháza Rallye-n, ezért örülnének, ha a komoly erőfeszítéseiket némi siker is koronázná hétvégén, a Zemplénben. Baksai Lászlóval beszélgettünk.

Móron jó alakult a versenyetek, abszolút negyedikek lettetek, a power stage-en pedig másodikak. Ez biztosan feltüzel a Pálháza Rallye rajtja előtt titeket.

Az autónk már a verseny előtti hétvégén is szinte teljesen készen állt a megmérettetésre, a fiúk felkészítették, de a rövid végáttétellel, – ami miatt maximum 155 km/óra lehet a végsebességünk – még most sem tudtunk foglalkozni. A váltót elvittük revízióra, csak miután visszahoztuk és felraktuk azt láttuk, hogy úszik benne valami, így ebben az ügyben kellett futnunk még egy kört, de szerencsére meglett a hiba oka. Ezen kívül csak lemostuk a kocsit, és izgatottan várjuk az indulást, mivel a relatíve alacsony létszám, illetve az időjósok által előrevetített változó körülmények, még akár a mi malmunkra is hajthatják a vizet.

Pedig nem vagytok könnyű helyzetben.

Egy csöppet sem. Konkrétan elfogyott az idei évre szánt költségvetésünk, nem terveztük be a három hete bejelentett Pálháza Rallye-t, így csak kemény nadrágszíjszorítás árán tudunk részt venni a soron következő versenyen. Gumit nem vásárolhatunk, a Vértes Rallye-ról és a korábbról megmaradt, de még használhatónak látszó abroncsokba vágunk mintát, aztán had szóljon! Nem az elejében szeretnénk kocsizni, de azt megígérem, hogy a körülmények ellenére sem feltartott kézzel állunk oda a rajtvonalhoz.

Mentetek már valaha ezeken a pályákon?

Én igen, Erdőbényén többször is, vannak róla életre szóló emlékeim. 2004-ben elég nagyot estem ott, ezért mindig nagyon „jó” érzés fog el, ha ott versenyezhetek. 🙂 De 2018-ból tényleg szép emlékeink vannak az 1. Nyíregyháza Rallye-ról, mivel akkor lettünk bajnokok. Én konkrétan a pályafutásom során először.

A Mikulás Rallye ezek után nektek teljesen esélytelen küldetés?

Dehogy is! A murva az otthonunk, az évzáró futammal már az évad elején kalkuláltunk, mondhatnám, hogy arra vagyunk kihegyezve. De ahhoz, hogy a Balaton partján legyen értelme a jó szereplésnek, ahhoz Pálházán kell okosan, taktikusan autóznunk, és a lehető legtöbb pontot begyűjtve célba érnünk. Jó lenne vasárnap este elcsípni egy dobogós helyet, az egyik kategóriában.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük