Az év elején még Rallye1-es licenszel vágott neki az évnek, aztán a gondok és problémák miatt a Rallye Túra versenyzőjeként kocsizott Egerben. Az évnyitó után leült egy kicsit, elgondolkodott, majd rájött arra, hogy mégiscsak a Rallye2 lesz a legjobb megoldás 2010-re a számára. Sőt! Azok után, hogy év végén megszerezte az A/6 második helyét még kifejezetten bánta, hogy nem az első futamtól kezdve a Rallye2-ben versenyzett. Ha így dönt, könnyen lehet, hogy A/6-os bajnokként zárja az évet. Baksai Lászlóval beszélgettem az idei szezonról és a pályafutásáról. Egészen a kezdetektől.

Rallye2.hu: Hogyan kerültél a rallye sport közelébe, mi fogott meg Téged a sportágban, mikor és hol voltál életedben először „színes gyorskocsi” versenyen?

Baksai Laci: A rallye már gyerekkoromban is nagyon érdekelt, ha valamilyen rallye műsor vagy verseny összefoglaló ment a televízióban, akkor nem lehetett velem beszélni, de érdekes módon ez csak a rallye-ra volt igaz, más technikai sport nem kötötte le ennyire a figyelmemet. Talán 12 éves lehettem, amikor kimentünk az első Veszprém Rallye-ra, ezután pedig rendszeresen jártam is erre a versenyre. A volán mögé 1996-ban ültem be először, mégpedig a hévízgyörki Szilveszter Rallye-n, egy H csoportos Ladával. Az eset pikantériája az volt, hogy világ életemben az utcán is csak kizárólag elsőkerék hajtású autókat vezettem és azokkal elég jól közlekedtem, akár hóban, vagy bármilyen más talajtípuson is. Ezek után tehát igen éles váltás volt a Lada, ami „meg is hozta a gyümölcsét”. Minden kanyarban toltak minkent, brutálisan gyengén teljesítettünk. 🙂 Azt az autót hamar eladtam és vettem egy másik kocka Ladát, amivel igazából 1998-99 körül kezdődött el a pályafutásom. Rallye Túrában versenyeztem az 13003-es A csoportos Ladával, és ezzel elég jól is teljesítettünk, szép eredményeket értünk el vele.

Rallye2.hu: A második kérdésre részben már meg is adtad a választ, hiszen arra lettem volna kíváncsi, hogy mikor kezdted el a versenyzést, gondoltál e arra, hogy navigálj, vagy csak a bal1 izgatta a fantáziád mindig is?

Baksai Laci: A navigálás lehetősége bennem föl se merült, soha sem éreztem rá késztetést, hogy itinert olvassak. Az viszont, hogy rallyeversenyző legyek, már gyerekkorom óta az álmom volt. Ahol lakom, itt fent a hegyen, 3-4 versenyautót is építettek a közvetlen közelemben, körbe voltam véve versenyzőkkel, úgyhogy az alapok adottak voltak, ha akartam volna, akkor sem kerülhettem volna el a benzines cseppfertőzés útján terjedő rallye nevű vírusfertőzést… 🙂 . Ennek ellenére először mégis motocrossozni kezdtem, de mondta Édesapám, hogy ezt inkább ne csináljam. Másnap hazamentem az első versenyautóval és ekkor inkább, ezt a csatát feladta. :-D.

Rallye2.hu: Milyen autókkal versenyeztél és hol? Ha jól tudom 2009-ben Honda Civiced volt, ami „elsőkerekes”, tehát már a kezdetektől közelebb állt hozzád, mint a Lada. Miért váltottál mégis  újra Zsigulira? Nem érezted ezt visszalépésnek a Honda „űrhajóhoz” viszonyítva?

Baksai Laci: Mint már tudjátok, Ladával kezdtem el versenyezni és elég sokáig hű is maradtam a Szovjet márkához. Egyszer azonban estünk egy elég embereset és ezután döntöttem úgy, hogy veszek egy Honda Civicet, a régebbi típust, ezzel mentem Rallye2-ben is. Az autót az első közös versenyünk előtt úgy kaptam meg, hogy gyakorlatilag a rajtnál vettem át, nem mentem vele előtte egy centimétert sem. A Miskolc Rallye-n indultunk vele először, mint mondtam az autó gyakorlatilag a verseny előtt készült el, mi pedig a negyedik gyorsasági szakaszon dobtunk vele egy totál kárt…  🙁 . De az abszolút első helyről!!! 🙂 Ez egy elég meglepő és figyelemfelkeltő eredmény volt. Miskolc után összeraktuk, a Veszprém Rallye-t meg is nyertük abszolútban, de mégis eladtuk azt az autót és visszaültem egy 1.3-as A-s Ladába, amivel első osztályba mentünk. Sajnos ennek a sztorinak elég csúnya vége lett, mert kormánymű törés miatt borultunk egy hatalmasat, 12-t pörgött velünk az autó mielőtt megálltunk. Ekkor én feladtam. De szerződésem volt, menni kellett és a szomszédomban Bara Gabi nekem adta – amit ezúton is még egyszer nagyon köszönök- három versenyre az Opel Astra GSi-ét, ezzel A/7-ben versenyeztünk. Esélyünk az szikrányi sem volt az A/7-ben, mert egy „csont N-es” autóról beszélgetünk. Ezután vettem meg az általad „űrhajónak” nevezett békalámpás Honda Civicet. Ezzel elég sokat mentem és szép sikereket értünk el. Az „űrhajótól” ez az autó nagyon messze volt. Teljesen N-es volt. Csak azért mentünk vele A csoportban, mert volt rajta egy 2 cm széles pogácsa a futómű szélesítése miatt, amúgy széria volt benne a váltó, teljesen gyári volt benne minden, még sperdifi sem volt benne. Így felállhattunk vele A/6-ban kétszer is év végén a dobogóra. Ezt én nagyon nagy dolognak tartottam. Miskolcon azonban ezzel is fölborultunk. Egyébként ebből is látszik, hogy Miskolc nekem a mumusom. 14-szer indultam Miskolcon, és mindössze egyszer értem célba. A borulás miatt elég sok szponzort elvesztettünk, és eladtuk a Hondát. Ekkor mondtam azt, hogy rendben, nem érdekel a dolog, vegyünk egy olyan kocka Ladát, amire igazából mindig is vágytam. Egy 16003-essel még soha sem mentem, legyen benne tolókerekes váltó meg minden, ami csak kell. Ennek kicsi a költségvetése, menjünk zsebből, menjünk Rallye Túrában. Így utólag már belátom, hogy rossz választás volt Egerben Túrában indulni, mert az év elejétől kezdve mehettünk volna Rallye2-ben, csak még nem éreztük magunkat annyira jól ebben a Zsiguliban és meg akartuk tanulni biztonságosan és megfelelően kezelni, jól és gyorsan közlekedni vele. Elindultunk az M csoportban, és mivel meg volt a Rallye1-es licenszünk, úgy terveztük, hogy elindulunk az év három murvás ORB-s versenyén. Az első verseny után azonban váltani kellett, mert jó előre láttuk, hogy a terveinkhez esélyünk nincs szponzorokat találni. Tetszett a Zsiguli, elkezdtük nézegetni a Rallye2-es időket és ekkor gondoltunk először arra, hogy próbáljuk meg a Rallye2-t, mert lehet keresnivalónk ebben a mezőnyben is. A Miskolc Rallyet „szép” emlékeim miatt inkább „minuszoltuk”. A kialakult helyzetben az MNASZ nagyon rendes volt, mivel nem indultunk sehol, így a Rallye1-es licenszünket visszaváltotta Rallye2-esre és így tudtunk részt venni a 2010-es bajnokságban a harmadik futamtól, a Salgó-Gemer Rallye-tól. De szerintem a pályafutásom legjobb döntését hoztam meg ezzel a váltással.

Rallye2.hu: A végére ugyan elkalandoztunk egy kicsit az eredeti kérdéstől, de újra szépen elvezetted önmagad a következőhöz. Kitűnő riportalany vagy! 🙂 Mi volt az oka, hogy 2010-re a Rallye2 mellett döntöttetek és ha minden összeállt volna a szerepléshez eszetekbe jutott e volna egyáltalán a Rallye2? Nem érezted e azt, hogy visszaléptél egyet a ranglétrán az ORB-s versenyek után?

Baksai Laci: Valószínűleg nem jutott volna eszünkbe a Rallye2, de hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakultak a dolgok és megismerkedhettünk a Rallye2-vel. Hogy visszalépésnek éreztem volna a Rallye2-t? Erre is egyértelmű nem a válaszom. Sőt! Nagyon erős mezőnybe csöppentünk bele és ezért nemhogy visszalépés volt ez, hanem egyértelműen iszonyatos nagy előre lépés! Itt nem csak Ladák ellen versenyeztünk, – első osztályban csakis Ladák közt kellett volna versenyeznünk – hanem igenis mi egyedül indultunk Ladával és ezért sokkal nagyobb értéke volt minden egyes részsikerünknek, pontunknak, kupánknak a 200 lóerő körüli versenyautókkal felvértezett brigádban a mi kis Zsigulinkkal. Az első verseny még nem volt túl szerencsés számunkra, mert akkor még nagyon gyenge volt az autónk, és rengeteget kellett hegynek fölfelé menni. Itt nem autóztunk még túl jól, de otthon faragtunk egy kicsit a motoron, és ezután már elég jól összeállt az autó is.

Rallye2.hu: Szavaidból ítélve jól érzed magad a Rallye2 mezőnyében. Mi az, amit még szívesen látnál a Rallye2-ben? Akár pályák, akár versenyek, emberek, autók, újdonságok, bármi, ami csak eszedbe juthat…

Baksai Laci: Sokaktól hallottam, hogy panaszkodnak, hogy kevés a Rallye2-es versenyző, kevés a pályák mellett a néző. Előbbiek előtt egészen biztosan nyitva áll a Rallye2 ajtaja, várjuk őket csatázni, utóbbiak hiányát pedig egyáltalán nem éreztem. Bármikor, bárhol leestünk, mindig akadtak drukkerek, akik visszatettek az útra… 😀 . Megmondom őszintén, hogy szerintem nem működött ebben az évben a Rallye2 annyira rosszul, sokszor nem is értem, hogy miért panaszkodnak ennyire az emberek? Én minden másodpercét élveztem, és úgy vélem, hogy, akik elégedetlenek, azok nem mentek még minden bizonnyal Rallye1-ben, hátul a mezőny végén, eléggé elfelejtve. Ehhez képest a Rallye2 nagyon jó volt. Lehet biztosan módosítani, változtatni rajta, ez többek közt a Rallye2 Munkacsoport feladata, de úgy érzem, hogy a dolgok jó irányba haladnak, a Rallye2.hu-n a hozzászólásokat olvasgatva is ezt látom, sok jó dologról is olvastam már, és szívesen segítem azokat az elképzeléseket, ami a Rallye2 javát szolgálja.

Rallye2.hu: Köszönjük a dicséretet, ez mindig jól esik. De mi miért dicsérhetnénk meg téged, szerinted? És miért nem? Mi volt az évad csúcspontja és mikor érezted azt, hogy ennél negatívabb élményed már nemigen lehet 2010-ben?

Baksai Laci: Két csúcspontja is volt ennek az évnek. A két abszolút harmadik helyünk. Ami a meglepő volt még számunkra is, hogy az egyik murván, Veszprémben, a másik pedig aszfalton, Kazincbarcikán született. Utóbbi ráadásul egy teljesen új navigátor Laboncz Kati segítségével. Veszprémben számítottam rá, hogy jól fogunk szerepelni, hiszen az nekem hazai pályának számít, minden méterét jól ismerem azoknak a pályáknak, tudom, hogy az ugratókra hogy kell felhajtani és hová dobnak el, hol lehet levágni, lerakni tőre, szerintem, ha nem ülne mellettem navigátor, akkor is jó idővel letalálnék ezeken a szakaszokon. Tudom, hogy kell a veszprémi pályákon gyorsan, de mégis kíméletesen autózni. Majdnem mindenki kosárban vitte haza kocsiját nekünk egy gátló törésen kívül semmi problémánk nem volt a veszprémi megmérettetésen. A futam után lemostuk, leültettük a Ladánkat, és indultunk Kazincbarcikára, ahol minket óriási meglepetés ért! Kaptunk egy defektet is, és mégis az abszolút harmadik helyen végeztünk és meglepően jó időket mentünk. Az autó nem lett erősebb, azon kívül, hogy új gumikat tudtunk venni, semmi más nem történt. Eszméletlenül bevállalósan haladtunk, és sokszor hihetetlen módon, de kiadta, egy kalandunk nem volt.

Rallye2.hu: Idén lesz e még versenyetek? A Szilveszter Rallye-t tervezitek e?

Baksai Laci: Mikuláson a szervizcsapatom tagjai mentek az autóval, oda adtam nekik ajándékba, ezt hozta nekik az én Télapóm. 🙂 Ez a jutalom számukra az éves munkájukért, amiért hálás köszönettel tartozok nekik, mert egy hihetetlen jó kocsit raktak alánk az év folyamán. A Szilveszter Rallye-n még gurulok egyet. Már nagyon várom a versenyt, kíváncsi vagyok, hogy lesz e lehetőségünk havon autózni vagy maradnak a megszokott talajviszonyok. Tokkal-vonóval 177 nevező párost látok a nevezési listán, ami óriási verseny képét vetíti előre. A Szilveszter Rallye után pedig szétbontjuk az autó, már nagyjából minden alkatrészünk meg van hozzá, és nekilátunk a jövő évi felkészítésének, épül az új motor.

Rallye2.hu: Az alkatrészeitek már megvannak, januárban elkezd épülni az új motor, de mik még a tervek 2011-re? Ha nem hadititok, mi lesz más a jövő évi versenyautótokban, mint az ideiben?

Baksai Laci: Igazából egy dolog lesz más, mégpedig a motorja. Végre összeálltak úgy az anyagi lehetőségeink, ha nem is egy milliós összegbe kerülő, ultra kemény, kovácsolt dugattyús motort, de egy elég ütőképes és üzembiztos, erős motort szeretnénk jövőre a motorházba beköltöztetni. Ugyanaz a kasztni marad, sok mindent fel kell újítanunk természetesen gatyába kell egy kicsit rázni a Ladánkat. Kap egy homokszórást, ki lesznek cserélve a futóművek, váltó, difi, minden megkapja azt a gondoskodást, amit egy ilyen kitűnő év után igényel és megérdemel. Ezek után nagyon bízok abban, hogy ez a fejlesztés a jövő évi eredményeinken is meglátszik majd. Ha mindenki maradna abban az autóban, amiben az idén „lakott”, akkor azt mondom, hogy tényleg nagyon nagy meglepetéseket tudnánk okozni, de ahogy nézegetem nagyon sokan váltottak. Sokkal komolyabb, erősebb autókat szereztek ellenfeleink. Az idei eredményünket, ha jövőre elérnénk, én már nagyon boldog lennék. Ettől függetlenül garantáltan érdemes lesz ránk odafigyelni… 😉

Rallye2.hu: Ha egy idegennek be kellene mutatnod a Rallye2-t, akkor mik azok a dolgok, amiket biztosan megemlítenél neki?

Baksai Laci: Ha kezdő, ha nem akkor is 100%, hogy elmondanám azt neki, hogy ez egy olyan bajnoki sorozat, ahol azért is érdemes versenyezni, mert itt valóban versenyzőként kezelik. Itt nem ellenségek ellen kell küzdeni, hanem családias viszonyt lehet kialakítani az ellenfelekkel, ezért is érdemes ide jönni, közénk, a Rallye2 mezőnyébe! Engem nagyon meglepett ez az egész közeg, amivel a Rallye2-ben találkoztam. Én amikor Rallye1-ben mentem az A/6-ban, ott is nagyon jó kis társaság volt, de sajnos esetenként verbális összezördülések is voltak a kategóriában. Itt nem találkoztam ilyesmivel. Egyáltalán nem. Nagyon jó pályákon, konkrétan a Rallye1 pályáin versenyezhetünk, plusz lassítók és más sebességcsökkentő eszközök beiktatása nélkül. Lényegesen olcsóbb, mint egy Rallye1-es futam, és rövidebb ideig is tart, úgy, hogy a versenyző megkapja a Rallye1-es „feelinget” a pénzéért, és maximálisan pontos összehasonlítási alapja van mindenkinek az ORB-s mezőny teljesítményéhez viszonyítva.

Rallye2.hu: Mik a terveitek, vágyaitok, álmaitok a következő évre?

Baksai Laci: Nem szeretnék abba a hibába esni, mint tavaly, ezért elsődleges célunk, hogy a bajnokság minden futamán rajthoz tudjunk állni. Ha ez idén sikerült volna minden bizonnyal kényelmesen az abszolút harmadik helyen és az A/6 kategória bajnokaként zárjuk az évet. Úgy érzem, hogy így is egy nagy ajándék, amit idén elértünk, bár ehhez kellett a vetélytársaink hibája is. 2011-ben mindenképen szeretnénk dobogóra állni valamilyen szinten, aztán az érem sorsa majd eldől, de minél fényesebb, annál jobb. Nálunk is ez az elv dominál. Merünk nagyot álmodni, hiszen az autónk, a csapatunk is jól összeállt, és szerintünk van keresnivalónk a Rallye2-ben.

Rallye2.hu: Kiknek köszönheted azt, hogy végül ilyen jól sikerült az éved?

Baksai Laci: Nagy-nagy hálával tartozom az egész éves segítségükért a Sidax Zrt-nek,    az Új Alapkő Kft-nek, a Sarudhús Kft-nek, a Minell Kft-nek, a CVR Hungary Kft-nek, a Nyírliftnek, a Reeas-nek, Baksai Kft-nek, és nem utolsó sorban az OZS Racing-nek, és nagyon bízok abban, hogy a 2011. esztendőt is együtt tudjuk végig csinálni, remélhetőleg ilyen vagy még szebb eredménnyel. Ezen kívül szeretnék gratulálni Országh Zsoltnak az OZS Racing csapatvezetőjének, aki idén kezdett el rallyecrossozni, és egy gyönyörű eredményt ért el, föl tudott állni a dobogóra év végén. Kiemelném még a szervizcsapatot, akik mindenben támogattak, kitűnő munkát végeztek. Nagy köszönet illeti még a navigátoraimat, akikkel idén versenyeztem, közülük is Nagy Bélával ültünk idén legtöbbet együtt az autóban. Bélával már régen nem csak a rallye-ról szól a kapcsolatunk, régi barátság már a miénk, több éve együtt kocsizunk, nélküle nem sikerülhetett volna ez az eredmény. Béla anyagilag, erkölcsileg és barátilag ott áll e mögött az egész „buli” mögött. Neki köszönöm a leges legjobban.

Rallye2.hu: Köszönöm szépen a beszélgetést, és nagyon sok sikert kívánok a 2011-es évre a Rallye2 Munkacsoport nevében is.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!