Baksai Laci és Erdei Zoli Ladájának nem kedveztek a salgótarjáni pályák, a páros azonban némi szerencsével, szinte a legjobbkor lépett fel a P12-es géposztályban a dobogó alsó fokára. Ám az örömük azonban gyorsan tovaszállt, mert néhány kilométerrel később, etapon megadta magát a Zsigulijuk. Laciék nincsenek elkeseredve, de jókedvében sem találtam a pilótát, amikor a Salgó Rallye-ról kérdeztem, mert alapvetően sokat vesztettek Nógrádban. A fiaskó után nagyon szeretnének ellátogatni Pécsre, az évzáró futamra, de egyelőre még nincs meg sajnos a túrához, a teljes büdzséjük. Baksai Lászlóval beszélgettünk.

A Baranya Kupán egy hosszú, sikeres és műszaki hibáktól szinte teljesen mentes időszak zárult le, amikor kapitulált a Ladátok erőforrása. Nem unatkoztatok a Salgó Rallye-ig?

Egyáltalán nem. A verseny előtti pillanatokban lett kész az autónk, az utolsó napon még járattuk a motort. Újjá kellett építeni, az egész alsó részét ki kellett cserélnünk. A sietség ellenére nagyon jónak éreztük a kocsit, a PSZA Motorsport csapata szokásához híven megint frankón felkészítette a versenyautónkat. Minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni, bár a pályák ehhez egyáltalán nem voltak kedvezők a számunkra. Először próbáltuk ki a Pirelli gumikat, Zsebe Gabinak ezúton is köszönjük, hogy segített a beszerzésükben, szuper abroncsokat kaptunk tőle.

Minden szép, minden jó és remek, de a célban mégsem találkoztunk. Mi történt és milyen volt a versenyetek?

Minden úgy alakult, ahogyan azt a pályabejáráson gondoltuk. Rengeteg volt az emelkedő a Salgó Rallye pályáin, amik a mi autónknak egy kicsit sem tetszettek. Az első pályában, a vizslásiban volt a legtöbb bizodalmunk, ott többet mentünk lefelé, számított a végsebesség, és ott tényleg egészen jó időt sikerült futnunk. Mátrakeresztesen előre tudtuk, hogy sokat fogunk kapni, bár igen jó pálya volt. Az ott megrendezett nyolcadik szakaszon relatíve nekünk még szerencsénk volt, csak a pálya felétől kezdett el ömleni az eső, mi még száraz körülmények közt tudtunk elrajtolni. Ezzel sikerült felzárkóznunk a csapat elejéhez. Úgy döntöttünk, hogy a power stage-en mindent egy lapra feltéve leszaladunk, hogy megnézzük mire vagyunk elegek. De ez sajnos – vagy szerencsére – nem jött össze mert az egyik féltengelyünk tartócsavarja, amelyik a két féltengelyt összetartja, lecsavarodott és kiesett az egyik kerék az autónk alól. Ezzel lett vége a versenyünknek Salgótarjánban. Tervbe volt véve az alkatrész cseréje már az indulás előtt, de az idő szűkössége miatt erre végül nem került sor, ez pedig annak rendje, s módja szerint megbosszulta magát. Bíztunk benne, hogy kibírja, ez most nem jött össze. Sajnáljuk.

Ettől függetlenül azt mondom, hogy hasznos versenyen vagyunk túl, mert 23 évnyi rallye-zás után ismét tanultam valamit, gyorsulni tudtunk mert módosítottunk a beállításokon. Teljesen más autót kaptunk a fiúktól, mint amit megszoktunk. Változtattunk a magasságon, a futómű beállításokon, és ezek nagyon jól sültek el, jó volt a kanyarsebességünk. A kiesésünket leszámítva remek versenyen szerepeltünk, élveztük minden pillanatát. Ennek örültünk. Mátrakeresztesre érdemes volt elmenni, mert egy nagyon jó pálya, csak fárasztók volt odáig a hosszú etapok. Háromszor jártunk a szervizben, de minden alkalommal akadt dolga a szervizcsapatnak. Ezt valahol el tudtuk fogadni, hiszen lássuk be, hogy az autónk nagyjából két éve elfogyott, ezzel már nemigen kéne erőltetni a versenyzést. 

A Baranya Kupára még a P12 éllovasaként és a Lada kupa legjobbjaiként érkeztetek. Legközelebb ismét Baranyában kell szerepelni, de az azóta eltelt két futam alatt elég nagyot fordult a világ veletek.

Valóban. Sajnos elúszni látszanak a nem régen még közelinek tűnő bajnoki címek. De mi csakis előre nézünk, azon vagyunk, hogy valahogy el tudjunk indulni az évzáró Mecsek Rallye-n. A helyzetünk egyáltalán nem rózsás, szinte lehetetlennek tűnik most ez a terv megvalósítása, mert a Salgó Rallye-ra történő felkészülésünknek is vannak még visszamaradt anyagi vonzatai. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy amikor lejöttünk az utolsó előtti gyorsaságiról akkor történt valami a motorral, borzalmas nagy kartergáz van az erőforrásban. Azt is meg kellene vizsgáltatni, hogy mi történt vele, emiatt erősen kérdőjelessé vált az évzáró futamunk. A bajnoki cím csak akkor jöhetne össze nekünk, ha nyernénk, az ellenfeleink pedig hibáznának, és/vagy egyáltalán nem szereznének pontot, amit mi senkinek sem kívánunk. De a rallye technikai sport, ezért szeretnénk ott lenni a Mecsek Rallye-n, hiszen ott is megtörténhet bármi, nekünk is kijöhet a lépés, ha mondjuk az időjárás kedvező lesz a számunkra. Meglátjuk, hogy mi sikerül. Nagyon sokan szeretnének nekünk segíteni, a PSZA csapata biztosan egy bomba jó kocsit fog nekünk ismét átadni, csak jöjjön össze az anyagi hátterünk ehhez. Mi gőzerővel azon vagyunk, hogy Pécsen búcsúzzunk el a 2019-es Rallye2 Bajnokságtól.

Rallye2.hu – Salánki Gábor 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!