Szerencsétlenül kezdődött Egerben a Baksai László-Erdei Zoltán páros éve, de sajnos a Miskolc Rallye-jukról sem tudunk sokkal több jót elmondani. Hernádvécsén arattak egy P12-es szakaszgyőzelmet, majd selyeben természetkárosítást követtek el, átélték a Rallye2 Bajnokság legnagyobb miskolci bukását. Baksai Laci legszívesebben már az utánuk érkező autó szemét kinyomta volna, de mégis kimondta Miskolcon, hogy itt a vége, fuss el véle, 22 év után szögre akasztja a bukósisakot. Megkérdeztük tőle, hogy végül melyik változat mellett döntött?

Egerben Zoli rosszulléte miatt nagyon hamar kiálltatok, ezért azt gyanítom, hogy komoly felkészítést nem igényelt a kocsitok a Miskolc Rallye előtt.

A PSZA csapata biztos, ami biztos alapon átnézte a kocsit, nem bíztunk semmit a véletlenre, néhány apróbb munka, egy-két biztonsági alkatrészcsere történt a felkészítés során. A csapatom vérprofi. Olyan bitang jó futómű beállításokkal adták át nekünk a kocsit Miskolcon, amilyenekkel még életemben nem versenyeztem. Megérkeztünk Borsodba, Zoli teljesen rendben volt, Eger óta egyáltalán nem betegeskedett, úgyhogy bíztunk benne, hogy a gyorsasági szakaszokon is teljesen rendben lesz vele minden. A pályafelírás is kifogástalan volt. Nagyjából. Csak a selyebi gyorsasági szakaszon adódtak gondok, ezen háromszor mentünk végig a tréningen, ami alapjaiban véve elegendő. Viszont a szakasz legelején mindig botorkált előttünk valaki, akitől nem tudtuk normális tempóban kipróbálni, hogy milyen is valójában a fehér aszfaltos gyorsasági. Ez a futamon meg is bosszulta önmagát, eldobtuk a vasat, de ne szaladjunk ennyire előre!

Részemről oké, nem fojtom beléd a szót, jöhet a versenybeszámoló…

A prológot teljesítettük, abban szerintem nem volt hiba. Szineztük, elraktuk keresztbe, a nézőknek én úgy láttam, hogy tetszett, amit csináltunk. Szombaton reggel azt gondoltuk, hogy az első körben még nem lesznek túlontúl felhordásosak a pályák, mire viszont legközelebb arra járunk a gumikat tuti átrendezik, úgyhogy menjünk egy jó húzósat. Hernádvécsét 0,3 másodperccel megnyertük Ruszó Krisztiánék előtt, Szemerén pedig mögöttük végeztünk, a második helyen, 1,9 másodperccel vertek el minket, tehát jól kezdtünk, jól álltunk az értékelésben. Ezután jött a selyebi gyorsasági, ahol Zolival megbeszéltük a gyorsasági rajtjában, hogy soha nem mentünk még a pályán, nem ismerjük, csak guruljunk le a szakaszon. Ez elég jól sikerült…

Ezzel momentán vitatkoznék egy kicsit. Mi történt veletek?

Ott volt a hiba, hogy télen sokat dolgoztunk az autón. Igazi, erős P12-es Ladát faragott belőle a csapatunk, Kasza Zoli brutálisan erős motort épített, és én még mindig A-s Ladához írattam az itinert, pedig ez már nagyon nem A-s autó. Fölfelé ment a gyorsasági, emelkedett az út és én úgy számoltam, hogy nagyjából 130-140-es tempóval fogunk megérkezni abba a kanyarba, ahol nem sokkal később leestünk az útról. Ennek megfelelően jobb1-nek diktáltam fel a kanyart, meg sem álmodtam, hogy végsebesség környékén, kb. 170 kilométeres sebességgel fogunk odaérni. Ez pedig sok lett. Itt vétettem egy olyan hiba, amit korábban még soha nem követtem el a pályafutásom során. Legalábbis ekkora tempónál biztosan nem. Nincs mit szépíteni, balfék dolog volt. Visszaváltottam negyedikbe, ettől megúszott egy kicsit az autó hátulja, amiről én azt gondoltam, hogy jobban el fog állni keresztbe, és ahhoz mérten ellenkormányoztam. Egyszerűen túlzott volt az ellenkormányzás, ettől átcsapott a másik irányba. Betapadtak a slick gumik, esélyünk nem volt elkerülni a kicsúszást, csak utaztunk az erdő felé, ahol egy fába csapódtunk be, az utas oldali A oszlopnál, nagyjából 120 km/órával.

Mi, ki és hogyan sérült meg?

A becsapódás erejéhez és helyéhez képest én azt hiszem, hogy össze tehetjük a két kezünket, hogy ennyivel átvészeltük ezt az esést. Zolika a lábát ütötte be, megzúzódott a gondos orvosi kezelésnek és a gyógyszereknek hála már sokat javult, de azt tudjuk, hogy a zúzódás sokszor nehezebben gyógyul, mit egy törés, és nagyon fájdalmas. Nekem a verseny után, szerdán este kellett bemennem a sürgősségi orvosi ügyeletre, ultrahanggal vizsgáltak, mert fájt a hasam a jobb oldalon. Kiderült, hogy hasizomszakadásom van, valamint a jobb oldalamat alaposan összeverte az ülés. Mindenütt kék, zöld, lila vagyok, mintha bokszmeccset vívtam volna, megalázó vereséggel. A jobb lábfejemben is megrepedt valami, mert, ahogy álltam a féken, a becsapódáskor lerúgtam a gázpedált. A kocsit – legalábbis a kasztnit – biztosan nem kell megjavítani, ki kell cserélni. A többi részét pedig hétfőn vizsgáljuk meg, hogy mi és hogyan károsodott az ütközéstől. Bízunk a legjobbakban.

Folytatás? A Miskolc Rallye-n már azelőtt, hogy visszaértetek a szervizparkba elhagyta egy mondat a szádat, ami sokakat megdöbbentett. Azt mondtad, hogy 22 év után köszönöd szépen ennyi volt, véget ért a pályafutásod. Aludtál rá néhányat. Még mindig így gondolod?

Az biztos, hogy akkor, hirtelen felindulásból sok mindet mondtam. Ha kizárólag rajtam múlna én már a mögöttünk érkező versenyautóba beleültem volna és toltuk volna végig, tovább a selyebi pályát és a Miskolc Rallye-t. De a folytatás nem csak rajtam múlik. Most felvázolom a további, 2018-as terveket, de később, a bajnokság végén, mindenképpen át kell értékelnünk a helyzetet, igazából akkor tudok, majd végleges választ adni a kérdésre. Arra is gondolni kell most, hogy az elmúlt 22 évben egyszer sem adatott meg számomra, hogy ennyire stabil, biztos és kiszámítható szponzori háttérrel versenyezhessek, ráadásul előre tudhatóan egy teljes szezont, nyolc versenyt. A támogatókkal nem szeretnék kitolni, nem ezt érdemlik. Ezért elővesszük Erdei Zoli régi A/6-os Ladáját, amivel kategóriabajnokok lettek Mantz Ákossal, leporoljuk és megyünk tovább.

A kocsi jelenleg az udvaron áll, letakarva. A homolog felszereléseimet átrakjuk abba az autóba, hogy a gépátvételen megfeleljen a Rallye2 Bajnokság technikai és biztonsági követelményeinek és ezzel az autóval folytatjuk a bajnokságot mindaddig, amíg az én Ladámat talpra nem tudjuk állítani. Ez szerintem már nem 2018-ban lesz. Tehát szerényebb feltételekkel, de megyünk, folytatjuk az évet, bár számolni nem hiszem, hogy nagyon kell velünk az élmezőnyben a kocsink technikai adottságai miatt. A lényeg, hogy nem adjuk fel és ott leszünk már a Szombathely Rallye-n is, ami az egyik legnagyobb kedvencünk a versenynaptárban.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!