Baksai Laciék tesztjelleggel de mégis komoly erőbedobással vágtak neki az Iseum Rallye-nak, ahol rögtön az első gyorson jelezték, hogy attól függetlenül, hogy „csak” egy Ladával autóznak, még nem szabad leírni őket a kategóriában. Aztán szép lassan felszínre törtek a problémák, az autójuk jelezte, hogy neki igazából még mindíg nincs kedve felébrednie a téli álmából. Baksai Lacival beszélgettünk.
Rallye2.hu: Hogy sikerült az Iseum Rallye számotokra?
Baksai László: Az átvételeink rendben voltak és úgy érzem, hogy a pályabejárásunk is tökéletesre sikerült. Új navigátorral mentem, Pataki László, Szúnyog barátommal és ezért is vágtunk úgy neki a szombathelyi megmérettetésnek, hogy ez egy nagy teszt lesz nekünk, igyekszünk összeszokni és megtalálni az összhangot az autóban.Valamint a rengeteg beépített új alkatrészt is ki kellett próbálni. Az első szakaszon jöttünk egy közepeset, de szerintem nagyon jól sikerült. Lévén, hogy a kategória első helyén értünk a célba. Jött a második szakasz, ahol rengeteg volt a hosszú egyenes és előre érezhető volt, hogy az erőbeni különbségek nagyon ki fognak jönni. Így is lett, itt csak másodikak lettünk a géposztályunkban, de véleményem szerint ez sem volt rossz. Jött az ominózus harmadik szakasz a, katlan, ahol a harmadik kilométer környékén leállt az autó. Kiderült, hogy a fő áramtalanító letestelt a műszerfalon, emiatt leállt az autó. Volt nagy szikrázás, füst meg minden diszkós látványelem, ami ilyenkor csak lehet. Először nagyon megijedtünk, de aztán megtaláltuk a hibát. Szétszedtük ott helyben nagyjából, de olyan szinten lemerítette az akkumulátort, hogy indítóval nem tudtuk beindítani a kocsit. 10 percünkbe telt mire tudtunk embereket szerezni, hogy belökjenek. Ez sikerült, lejöttünk a gyorsaságiról, de innentől ha tesztnek szántuk a versenyt, ha nem, akkor is elment ez a futam. Elhatároztuk, hogy innentől kicsit autózunk a nézőknek is. Kezdődött a második kör, újra Szelestével, ahol tényleg teljesen felszabadultan kocsizhattunk, nem kellett igazából semmire sem nagyon koncentrálni, tök kellemesen lejöttünk rajta, ötödikben húzogattuk a kéziféket rettenetesen élveztük a szakaszt. Ám így is jobbat jöttünk, mint az első körben, amikor ugye maximálisan figyeltünk, és ez elég érdekes volt. Hát örültünk is neki, hogy ez így nagyon jó lesz, és indultunk a következő gyorsaságira.
Rallye2.hu: De oda már nem érkeztetek meg…
Baksai László: Sajnos tényleg nem. Etapon kicsúszott a jobb hátsó féltengelyünk és itt végleg feladtuk a futamot.
Rallye2.hu: A baj az nem volt kevés ha jól tudom ezeken felül sem, de ezeket félre téve hogy éreztétek magatokat Szombathelyen?
Baksai László: Maga a verseny az nagyon tetszett. Amiért mentünk az teljesült, úgy vélem, hogy teljesen összeszoktunk és nagyon jó navigátor Szúnyog, tehát biztosan lesz folytatás közösen. Sajnáltam, hogy nem esett az eső és porszáraz volt minden, így mi a Ladánkkal teljesen esélytelenek voltunk. Jól tudod a kocsiban, tényleg nem csak a féltengellyel volt baj. Nagyon sok csavarunk meglazult, futómű alkatrészekkel volt probléma, de igazából a féltengely állított meg minket, a zsugorgyűrű lecsúszott és onnantól menthetetlen volt a futamunk.
Rallye2.hu: Következik a Székesfehérvár Rallye. Mik a tervek?
Baksai László: Először is összerakjuk rendesen az autót és utána Veszprémben támadnánk. Fehérváron nem indulunk. Onnantól kezdve pedig mutatkozik rá némi esély, hogy akár egész évben is tudunk menni. Van néhány kecsegtető ajánlatunk, ha azok megvalósulnak, akkor remélem tényleg ott lehetünk az évad hátra lévő futamain.
Salánki Gábor