Figyelem, figyelem Kedves Rallye2-es versenyzők! Közeledik az Eger Rallye, egy hét múlva ilyenkor már mindenki a versennyel lesz elfoglalva, pályát járunk, gépátvétel és egyéb nyalánkságok várnak majd ránk. A nevezési listát böngészve a régi Rallye2-es versenyzőkön kívül szerencsére új nevekkel is találkozhatunk, aminek nagyon örülünk, de az újoncokkal, – akik szavazásunk jelenlegi állása szerint legalább hatan lesznek ebben az évadban- az idénynyitó futam előtt nem tudjuk fölvenni a kapcsolatot, pedig nekik is szeretnénk bemutatkozási lehetőséget adni, már az Eger Rallye előtt is. Ezúton kérnénk Titeket kedves újdonsült Rallye2-es versenyzők, hogy küldjétek el nekünk E-mail-ben az Eger Rallye-val kapcsolatos terveiteket, vágyaitokat, gondolataitokat, kiegészítve ezeket néhány mondatban azokkal az információkkal, amelyeket érdemes tudni Rólatok. E-mail címünk: rallye2@citromail.hu, vagy telefonon is megkereshettek minket, a 06/70-273-88-33-as telefonszámon. A fent leírtak, természetesen mindenkire vonatkoznak, így azoknak a Rallye2-es versenyzőknek is örömmel fogadjuk a jelentkezését, akik már régebben is szerepeltek a Rallye2 mezőnyében, de eddig még nem sikerült velük személyesen találkoznunk, beszélgetnünk. Leveleiteket minél hamarabb juttassátok el nekünk, hogy azokat még az Eger Rallye pénteki rajtja előtt közzé tehessük! Köszönettel és üdvözlettel: a Rallye2.hu csapata.
