Hét versenyhétvégén, négy abszolút futamgyőztes párost köszönthettünk az Országos Rallye2 Bajnokság versenyein 2017-ben, és ebből a száraz számadatból rögvest kikövetkeztethető, hogy valakik igen nagy mennyiségben fogyasztották idén a Turbo rágót. Ha belegondolunk, igazából senkit nem lepett meg Csomós Mixi és Nagy Attila szenzációs teljesítménye, mert Mixiék sokszor bizonyították már, hogy pokolian gyorsak tudnak lenni, de a teljes verseny és/vagy szezon szinte soha nem akart eddig összeállni nekik. Idén a szerencse is mellettük volt, többször is segítették őket az égiek, pedig a nyomukban ott loholtak az ellenfelek. De attól, amit az öreg Citroen C2R2 Max-al csináltak sokan már önmagában is ledobták a láncot. Ilyen volt a Rallye2 Bajnokság 2017-es éve.

Szabályváltozásokkal kezdődött a 2017-es év a Rallye2 Bajnokságban, ugyanis a korábbi 8-as kategória versenyzőit besorolták a 6-os géposztályba. Ennek az N/3-as autót hajtó pilóták nem tudtak felhőtlenül örülni, mert hirtelen sok új, gyári építésű R2-es versenyautóval találták magukat szemben, és úgy gondolták, hogy esélytelenek lesznek ellenük. Ugyanez volt a gondja az A/6-os géposztályú Ladákat és Hondákat hajtó párosoknak is, akiknek a kérésére létre hozott, új 2WD vagy „Baksai” 🙂 kupával próbáltak élhető alternatívát kínálni az illetékesek a Rallye2 berkein belül. 2016-hoz képest egyel kevesebb, azaz hét forduló várt 2017-ben a mezőnyre, az első, erőfelmérő csatákra Miskolcon és környékén került sor.

 

53 páros nevezett a futamra és meglepetésre, a régi 8-as kategóriások a 6-os géposztály helyett, a szabályok adta lehetőségeket kihasználva, inkább az 5-öst választották, így elkerülték a nem sok jóval kecsegtető csatákat a 6-os kategóriában. Az évadnyitó viadalon a szurkolók és a versenyzők is egyöntetűen meglepődtek azon, ahogy a Lada motorok sorban mondták fel a szolgálatot. Kinek kisebb, de a többségnek inkább elég komoly anyagi kárral, nevetségesen kevés versenykilométer után ért véget, a Miskolc Rallye. Az új R2-es versenyautókat ügyesen kezdték el tanulgatni a versenyzőik. Ifj. Kanyikék az első szakaszon győzelemmel mutatkoztak be a Peugeot 208 R2-vel, de az egy évnyi szünet után visszatérő, háromszoros abszolút bajnokoknak, Berényi Lászlónak és Pap Tamásnak is jutott szakaszgyőzelem, a vadiúj Opel Adam-el. Trencsényi Vincéék az 5-ik gyorsaságin tudtak győzni, szintén Peugeot 208-al, az öreg vasak becsületét pedig Bodogán Ferencék mentették meg Ladájukkal. Csomósék ebben az irgalmatlan adok-kapokban egyedüliként tudtak két szakaszt megnyerni, ami elég is volt a futamgyőzelemhez. Mixi pályafutása során második alkalommal állhatott fel abszolútban a dobogó tetejére, legutóbb éppen Miskolcon, 2015-ben sikerült neki. Ezen eredményeket figyelembe véve senki nem merte megtippelni, hogy mi vár majd a mezőnyre a közös Ózd és Salgó Rallye-n, amelyből a Rallye2 Bajnokság versenyzőit kizárólag a nógrádi versenypályák érintették. A rengeteg szurkoló előtt, Salgótarján főutcáján lebonyolított prológ után, másnap reggel, a hideg, ködös és vizes gyorsasági szakaszokon voltak igencsak meleg pillanatok. Repültek a lassítók, görbült a szalagkorlát, jöttek az árkok, volt, aki már az első kazári gyorsaságin feladni kényszerült a versenyt, a szerencsésebbek pedig még szuperrallyeval visszatérhettek a mezőny végére. Borza Tamásék sajnos tetővel érkeztek meg a ceredi pálya melletti árokba. Zsebe Gáborék eltaláltak egy fát a télen motorcserén átesett Skoda Feliciájukkal, míg Oroszki Tamásék az évtizedek óta nem használt sámsonházai gyorsaságin süttették a BMW-jük alvázát a később már szépen ragyogó Nappal. Az első gyorsaságin, a miskolci hatodik helyével némileg elégedetlen, abszolút bajnoki címvédő Vizelli Károly repesztett a VFTS-el egy abszolút időt, de a győztes végül Salgótarjánban is a Csomós-Nagy páros lett, három szakaszt nyerve állhattak a dobogó tetejére. Ifj. Kanyikék négy, rövid gyorsaságin tudtak nyerni, ami az ezüstéremhez volt elég, Trencsényiék pedig megszerezték az összetettben is a bronzérmet. A májusi, 1,5-szeres szorzós, hosszú Iseum Rallye-n felcsillant a remény a mezőny előtt, hogy a C2-vel Salgótarjánban is vigéckedő Csomós Mixit móresre taníthatják, mert a sárospataki pilóta élete első murvás versenyére készült, maximum a csattogós lepkéjét tologatta korábban laza szerkezetű talajon. A miskolci és salgótarjáni részsikerek után Ifj. Kanyikék ráfeszültek a versenyzésre, eredménykényszer alatt tapostak bele a gázba az első szakaszon, amit meg is nyertek. De a következőn kicsúsztak, egy percet dekkoltak a pálya mellett, mert nem indult be a motor, így csak rohantak az eredmény után a 19. helyről. A murvát nagyon kedvelő Vizelliék rengeteget – 17,9 másodpercet – vesztettek Acsádon amiatt, hogy rossz levegőszűrőt raktak a kocsiba. Nem volt meg a motorban a kellő erő, ezért a szakasz végén inkább el is hajította a bajnok a szűrőt, anélkül mentek tovább. A söptei úti Rallye katlanban az ugrató alaposan megtréfálta a mezőnyt, mert Trencsényi Vincéék, Jánosa Ákosék, és Gyöngyösi Marcellék is odacsapták a leérkezésnél a kocsi orrát a talajhoz. Gyöngyösiéknek a hűtő is eltört az Opelben. Ezek hatására a gyorsan tanuló Csomósék élre álltak a nap végén. Reggel Vizelliék újult erővel vetették magukat a csatába, vissza vették a vezetést. Sorban nyerték a szakaszokat, tizedmásodpercekre menő háború folyt a pályákon, az utolsó szakaszig csak egyetlen győzelmet adtak át Berényiéknek. A 25 kilométeres, a versenytáv negyedét adó Farkaserdő szakasznak 12,3 mp előnnyel indultak neki. De Csomósék – maguk sem értik, hogy hogyan, mert meg is forogtak – 15,4 másodperccel páholták el a címvédőt, ami 3,1 mp-es előnyt jelentett nekik a futam végére. Az ezüstérmes Vizelliéket, a harmadik helyen, a szintén murva rajongó Jánosa Ákosék követték a célban. Háromból tehát három futamot húztak be eddig Mixiék, ezért mindenki izgatottan készült a Székesfehérvár Rallye-ra, mert tapasztalat ide, jó autók oda, nem igazán találta a mezőny a Csomós-Nagy páros tempójára az ellenszert, még murván sem. Fehérváron pedig ismét aszfalton, vagy valami hasonlón kellett versenyezni. Végül a keresgélés elmaradt, mert Mixi 500 méter után eldobta a vasat, ami össze-vissza tört, de Attilával együtt épségben úszták meg a tempós kalandot. Hirtelen kiadóvá vált a futamgyőzelem, amire azonnal rávetették magukat a trónkövetelők. Ám vesztükre két helyi illetőségű és igen jó pályaismerettel rendelkező, gyors páros is nevezett a futamra. Ifj. Fogarasi Attiláék abszolútban győzni tudtak 2016-ban, a fehérvári pályákon, most pedig egy, a nyitószakaszon elért második hellyel jelezték, hogy gyorsak lennének ők, csak a futómű nem sokkal tud többet a Hondában, mintha ha egy vödör csavart borítottak volna az autójuk alatt. Borza Tamásék újra meglátogatták a bozótot az idei évre beújított Honda Civic Type-R-el, Kiss Zsolték pedig kiütötték a BMW-jük alól a futóművet. Csigolynak nem passzoltak a slick gumik a csapatós stílusához, Vizelliék pedig szinte mindennel küzdöttek, amivel csak lehet egy versenyautón. Végül a „másik helyi vagány csávó” Zagyva Lajos lett a leggyorsabb Mesterházi Márkkal a jobb1-ben, minő meglepetés, egy Citroen C2R2 Max-al.

A Veszprém Rallye-t tavaly égszakadás, földindulás és sárcunami kísérte, hát 2017-ben jó lett volna ezekből egy kicsi, mert a szombat délutáni monszun ellenére hatalmas volt a meleg és a por, vasárnap, a Balaton partján. A Székesfehérvár Rallye után úgy volt, hogy Zagyváék nem lesznek ott a mezőnyben, pedig a „Fehérvári Győző” nagyon szerette volna összemérni már otthon a tudását Csomóssal. Végül éppen ezért neveztek Veszprémbe, de nem tudtak R2-es autót vagy C2-höz murvás futóművet bérelni, így egy Peugeot 106-ossal érkeztek. Az érdemi csata, értelemszerűen ekkor is elmaradt. Bár attól, amit a kivénhedt kis oroszlánnal műveltek Zagyváék, attól az érdeklődők nagyobbik része majdnem pukizott egy földig érőt. 🙂 Az első szakaszon Ifj. Kanyikéknál egy vékony ékszíj szakadt el, ami miatt megszűnt a hűtés. Az év közben BMW-ről, Citroenre váltó Dudás Gergőék alól elgurult egy első kerék, és Nyilas Péterék Hondája sem jutott el a szentgáli célig. A frászt hozta viszont mindenkire a Trencsényi-Pannuska páros, akik szakaszgyőzelmük után fékproblémákra panaszkodva csapták fához a 208 R2-t, ezért kis időre kórházba is kerültek, a kasztni pedig ment a kukába. A futamot végül az újra roppant szerencsés, az utolsó szakaszon még árokban is járó és kis híján felboruló Csomósék nyerték meg úgy, hogy az utolsó előtt szakaszon fordítottak Berényi Lászlóékkal szemben. Mögöttük – a szombathelyi murvás futamhoz hasonlóan – ezúttal is Jánosa Ákosék szerezték meg a bronzérmet. A Baranya Kupa többször is lett már korábban az év kedvenc futama, a Rallye2 versenyzőinek a körében, de idén több izgalmas esemény, a rendezés, valamint az extra szolgáltatások és a figyelem miatt is pályázhat újra erre a címre a hatodik forduló. Az év leghosszabb futama volt a komlói, 116 kilométernyi gyorsaságival, amit tikkasztó, 40-43 fokos kánikulában kellett abszolválni. Csomósék, akik nem a bajnoki címre, hanem csak az élmezőnyben autózásra törekedve álltak rajthoz 2017-ben, 20 pont előnnyel érkeztek meg a 1,5-szeres pontozású megmérettetésre, ami azt jelentette nekik, hogy a Budapest Rallye-ra már kategória és abszolút bajnokként utazhatnak, ha Komlón minden úgy alakul, mint eddig. A szombaton este ennek megfelelően, óvatosan kezdtek neki a versenyzésnek, így időben nem sokkal, de helyezésekben alaposan elmaradtak a tőlük megszokottaktól és az élmezőnytől. Ennek köszönhetően Hibján Józsefék is feliratkozhattak a szakaszgyőztesek névsorára. Másnap követték őket a listán az időközben futómű felújításon átesett Hondával Ifj. Fogarasiék és a legújabb R2-es Peugeot-s versenyzők, a Kaltenecker-Koszta páros is. Az alsómocsoládi szakaszon két komoly esés is történt. Előbb a Dudás-Marcsa duó törte körbe a Citroenjét, majd Kuncz Dezső és Bencs Gábor rongyolt be a fák közé elég sokkal, a Hondájával. Mindkét esetben mentőre volt szükség, de „csak” Kuncz Dezső szenvedett komolyabb – bokatörés – sérülést. A reggel sem indult zökkenőmentesen, sőt az egész évet befolyásoló események történtek a parc fermében. Berényiék Opeljében az áramtalanító kapcsoló mondta föl az éjszaka folyamán a szolgálatot és hiába próbáltak nekik Csomósék is segíteni, nem tudták beindítani az R2-es Adam-et. Ezek után Mixiéknek már csak célba kellett érni a bajnoki címért, amit egy második hellyel biztosítottak be, Ifj. Fogarasiék mögött és Kalteneckerék előtt. Az elmaradt Budapest Rallye pótlására kiírt Eger Rallye-ra már nem sok nyitott kérdés maradt. Csomósék az abszolút bajnoki cím mellett a 6-os géposztály elsőségét is megszerezték, az ORB-ben autóztak Pécsett és Egerben is. Az 5-ösben a szinte minden versenyén valamilyen technikai hibával küszködő Gyöngyösiéknek kellett volna csatáznia Madari Imréékkel, de a Madari-Haracska páros nem utazott el Egerbe. A 7-esben 11 pont volt az előnye Szepesiéknek Frónáékkal szemben, de egy technikai hiba miatt végül csak szerencsével tudtak kategória bajnoki címet védeni és 2WD kupát nyerni Szepesiék. A P12-ben Vizelli Károlyék is bajnokok lettek Komlón, és a Lada kupa elsőségét is megvédték. A P13-ban már Eger előtt eldőlt, hogy Riskó Daniék újoncként hódítják el a bajnoki trófeát, a Volvo-s Papp testvérektől. A legfőbb kérdés az volt Egerben, hogy az összetett értékelés dobogójának a harmadik helyét Ifj. Kanyik Antalék, vagy a Komlóról, egy defekt miatt pont nélkül távozó Jánosa Ákosék szerzik meg? A rajt előtt Jánosáéknál volt az előny, de Ifj. Kanyikék egy szakasz, és egy kényszerűségből etappá lett gyorsasági kivételével mindent megnyertek, még a power stage három pluszpontját is megszerezték. Jánosáék, Csépe Gáborék kiesése után az utolsó gyorsaságin fölkapaszkodtak a második helyre, de ez sem volt elég az üdvösséghez, három ponttal maradtak le az éves bronzéremről. A visszatérő, végül Egerben bronzérmes Terncsényiék pedig a Rallye2 Bajnokságban új típust, egy Ford Fiesta R2-t mutattak be a hálás egri közönségnek.

Az idei évre sajnos elvesztette az egyik legnépszerűbb és leggyorsabb párosát a Rallye2 Bajnokság mezőnye, ám amellett, hogy szinte minden futamon lehetett hallani egy-egy vágyakozó mondatot a Szauer Gergő-Rácz László párosról, mégsem panaszkodhattunk. Színvonalas, meglepetésekkel teli, Csomósék dominanciáját mutató ám mégis változatos és egy pillanatig sem unalmas futamokon, tizedmásodpercekre menő, izgalmas csatákat vívtak a Rallye2-es párosok. Nem csak az abszolút értékelésben, hanem az összefoglalónkban méltatlanul keveset említett kategóriákban és kupákban is. Jánosa Ákos összegezte talán legjobban a futamok hangulatát, és a Rallye2 Bajnokság szellemiségét, a veszprémi szervizben: „Nagyon jó barátságban és kapcsolatban vagyunk az ellenfeleinkkel. Szeretjük és belehajszoljuk egymást a jobbnál jobb teljesítménybe, illetve a nagy tempóba, amiből sokat tanulunk és fejlődünk. De valahol a tökünk kivan egymással, hogy ennyire gyorsan és nagy kockázatot vállalva kell menni.” 🙂 Ez érthető is, hiszen ezek a srácok, és a Rallye2 Bajnokság mezőnye az idei évben sem tökölt sokat a pályákon, az ORB-ben is elismerésre méltó időkkel söpörtek át, a gyorsaságikon. A ladás és BMW-s duók pedig a nagy tempó mellett, amikor csak lehetett hozták a hátul kaparós technikáktól elvárható látványos autózást. Talán pont ennek köszönhetjük, hogy a pályák mentén (is) egyre kevesebbszer hallhatjuk, a szurkolóktól azt, hogy jön a „másodosztály”. Ők már a Rallye2-t várják, és az arcokon látható mosolyból, a csápolásból és a dudaszóból ítélve 2017-ben is megkapták, ugyanazt a színvonalat, amit a korábbi években megszoktak, megszerettek és elvártak a Rallye2-esektől. Reméljük, hogy a várható szabálymódosítás után 2018-ban is hasonló lesz a vélemény, mert túl sok munkát és időt fektetettek abba versenyzők, és a csapatok, hogy újra „másodosztály” legyen a Rallye2 Bajnokságból.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!